Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-18 / 51. szám

iránt biztosítva lehetünk, hogy a ki a hittanintézetbe lép, az azzal a szándékkal jött oda, hogy egykor pappá legyen és tekintve, hogy a hittanintézetek ifjúsága most sem éppen a legutolsóbb tanulókból kerül ki, mert hiszen bár legnagyobbrészt a legszegényebbekből, mivel a szegényebb fiúk a magasabb osztalyokba feljutva, mindig a legszorgalmasabbak is szoktak lenni, ha nem is mindig a legtehetségesebbekből, bizonyára mindig a legszorgalmasabbakból kerül az ki (a többi még mielőtt az érettségi vizsgáig jutna, már elhull, más pálya felé fordúl !) — csak előnyére válik a theologiának az, hogy most már nem hallható ama még nem éppen régi szemrehányás : miszerint pappá a hittanhallgatók közül csak a gyengébbje lesz: — És ez tiszta nyereség ! De valljuk meg, a fordulat, a theologia terén egyúttal egy új korszaknak kezdete is. A theologia megszűnt egyszerűen főiskola lenni, hanem lett azon főiskolává, melyben kizárólag az egykor pappá leendő ifjúság nyeri szakszerű kiképeztetését. Hogy ennek dacára a theologiának mai nap is meg kell adnia amaz általános műveltséget is, melyet minden egyes művelt embertől megkövetelünk s melyet „humanisticus-* nak szoktunk nevezni, — az világos dolog, mert hiszen ezentúl is és most is, csak úgy megkívánjuk a paptól, hogy művelt egyén, művelt tudományosan képzett ember legyen — mint az előtt, és a gymnázium csakúgy kezünkre játszik ez ügyben, vagy talán még inkább — mint az előtt; de, hogy a theologiának most szakiskolának és pedig kizárólag papképző szakiskolának kell lennie, az is világos dolog! Ezzel tehát tisztában vagyunk. A theologiának papot és csupán csak papot kell képeznie. Most már csak az a kérdés, hogy miként? Bizony nagy a feladat s magasztos is (a cél pedig szent) s így a képzésnek is tervszerűleg, rendszeresnek, s az eszközöknek is alkalmasaknak kell lenniök. (Vége következik.) Hörh József. TÁRCA. Ur-vacsorai babonás szokások az észteknél. Észt rokonaink babonás szokásainak érdekes leírását tartalmazza az F.- B.- Kreutzwald - féle gyűjtemény. E gyűjtemény egyik fejezete az úrvacsorai babonákkal foglalkozik. Midőn e részt e lapok hasábjain közlöm, azon gondolatban teszem, hogy hátha papjaink, kiknek legtöbb alkalmuk van a néppel közvetlenül érintkezni, kedvet kapnak a magyar mythologia megáliapíthatására annyira fontos babonás szokások, cselekmények mélyebb megfigyelésére, lejegyzésére s alkalmas helyen való közlésére. Az úrvacsora vételekor rendesen kezökben tartjak 3 i zsebkendőjöket, hogy avval szájokat megtöröljék. Sokan abban mesterkednek, hogy az ajakokhoz közel tartott kendőre egy pár csepp bor hulljon a kehelyből. Az ilyen kendő aztán meggyógyítja a fájós szemet, fület. Némely helyütt elég, ha a kendővel megtörlik a szentelt bortól nedves ajkakat, sőt az a kendő is bűvös erővel bir, melyet imádkozás közben szajokhoz emelnek. Az ily kendő is, ha éjjel bekötik vele a fájós szemet, meggyógyítja azt. Mas helyütt meg a templomi gyertyákból igyekeznek szerezni egy darab viaszt. Ezt az odvas fogba vagy a fájós fülbe teszik s a leghevesebb fájdalmak is elmúlnak tőle. Néhol az ostyát is igyekeznek észrevétlenül kivenni szájokból s babonaságokra felhasználni. Itt pl. azt hiszik, hogy ha a vadász ostyával tölti meg fegyverét s azt kilövi, egy lövést sem fog soha elhibázni; végre azonban mégis saját fegyvere által múlik ki. A finneknél még hajdan olyan ostya segítségével, melyet az úrvacsora alatt egy vén asszony szájaban tartott, szerencsét hozó kobold (para) birtokába lehetett jutni. A ki az úrasztalához járul, három napig azután nem megyen a fürdőszobába, különben erre nincs is nagy szüksége, mert előtte való este úgy is megfürdött. Az úrvacsoravételt követő éjjelen régebben öltözetökben aludtak, vagy legalább a harisnyát lábukon hagyták. Ugyancsak e napon régebben véteknek tartottak pipázni vagy tubákolni. Kreutzwald azonban már e szokást nem ismeri. Némely helyütt az úrvacsoravétel előtt való este, régi szokás szerint okvetetlen vajnak is kell az asztalra kerülni, Másnap úrvacsora-vétel előtt — a mint az nálunk is szokásban van — semmit sem esznek. Némelyek a templomból kijövet, harapnak egy pár falatot a magukkal hozott cipó kenyérből. Mások azonban véteknek tartják hazáig csak egy falatot is enni. Ha meggondoljuk, hogy némelyik olyan távol lakik a templomtól, hogy csak estére ér haza (gyalog), akkor e bőjtölés nem valami könnyű feladat. E helyett rendesen egy-egy korty pálinkával erősítgetik magukat. Nem csuda hát, ha néha az üres gyomorból fejőkbe száll a szesz s egy kissé becsípnek. Hihetőleg egy pár ilyen embert látott valamikor Boecler s úgy sütötte ki, hogy az észtek az úrvacsora vétele napjan kegyetlenül le szokták inni magukat. Dr. Versenyt György. KÖNYVISMERTETÉS. Johcmn Arnos Comenius a Is T/ieoIo(/. Fin Beitrag zur Comeniusliteratur, von Hermann Ferdinánd v. Criegern, Dr. piál., Subdiaconus zu St. Thomas in Leipzig. Leipzig & líeidelberg. C. F, Wintersche Verlagshandlung. 1881. (Nagy-8-r. 396 lap. Ara 6 mdr/cj). II. József császár türelmi parancsa százados emléknapjára, mely hazankban is, de főleg az osztrák prot.