Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-18 / 51. szám

1) az akkori életviszonyok, melyek azt lehetővé tették és 2) az akkori theologiai képzés, mely a hitjelölteket arra mintegy késztetni látszott. Ha már most legelőbb is az akkori életviszonyokat tekintjük, akkor meg kell vallanunk, hogy állami életünk amaz átalakulása korszakában, midőn a régiekelmultak s mindenek megujultak, midőn mindenfele hivatalok termettek majdnem naponként, midőn mindenféle képzett magyar itjakat kerestek, hogy azokból azután minden pályán magyar hivatalnokokat képezzenek, — midőn szóval nagy keletje volt az iskolázott magyar embereknek, — a kiknek a szebbnél-szebb, jövedelmező, kényelmes, tiszteletet hozó hivatalok kínálkoztak, — meg kell vallanunk, miszerint természetesnek találjuk, hogy az akkori hittanhallgatók közül oly sok engedett és bizony igen sokszor nem a maga kárára a csábító kilátásoknak s lett akármi más, csak nem theologus, csak nem pap. Ugy, hogy van év, melynek statisztikai kimutatásából, még pedig a nevek megnevezéséből is betudnék bizonyítani, hogy csak egy hittanintézet ifjúságából is, — ez intézeti összes hittanhallgatóságnak nem is 2O*/0

-ja lépett egyházi hivatalra. Nem szabad, mondom, csodálkoznunk rajta, hogy ez így volt, már az akkori életviszonyok szempontjából sem, de annál kevésbé szabad, ha 2) az akkori theologiai képzést vesszük figyelembe. Általában kimondhatjuk, hogy azon műveltség, melyet akkor theologiai ifjúságunk nyert, inkább egyetemleges humanisticus volt, semmint specifice szakszerű, hittanintézeti, papi jellegű. Nyert a theologiai intézetekben bölcsészeti nyelvészeti, némi tekintetben jogi, (hiszen nem is olyan nagyon régen a jogot s a theologiát az itjalc, legalább az egyes prot. iskolákban egyszerre hallgatták) s ezek mellett, — theologiai képzést is, természetes az akkori felfogás szerint itt is főképen a systemalica theologiából és a mi annak sikerét biztosíthatta, a systematicatheologia előkészítő tudományaiból. S a képzés majd nem általában, olyan jellegű és természetű volt, hogy teljes hiven festette azt le ama kitűnően képesített hitjelölt, a ki nekem egykor, mint leendő theologusnak azt a tanácsot adta: hogy csak igyekezzem minél többet képezni magamat magán uton gyakorlatilag, mert ő úgymond — midőn kitűnő vizsgája után káplánná szenteltetett (illetőleg felavattatott) és első kicsi functióját kelle végeznie, — tökéletesen megzavarodott, s nem tudta: mit tegyen ? ,Olyan szamár voltam fipsissima verba) mondá — higyje meg uram öcsém, — hogy még azt sem tudtam, hogy hol kell ezen dolognál a tanulást kezdeni.' Szóval akkor tájt, mikor a theologus a gyakorlati egyházi élet terére lépett; akkor kezdődött voltaképen nála a specificus theologiai gyakorlati képzés, mert csak akkor vette voltaképen észre, mi mindent nem tud ő még és mi mindent kell még tanulnia! Es én valóban nem csodálkozom, hogy azok között, a kik akkortájt visszariadván ezen tanulni valóktól hitjelölt létökre inkább más pályára léptek, semmint abba kezdjenek, s ilyeténképen ,rúgott theologusokká* lettek, mint mondani szokás ; nem egy találkozik, a kinek most már midőn elfeledte, hogy mennyit kellett volna még tanulnia, és csak arra emlékszik, mily keveset tanult a theologián, sehogy sem fér a fejébe, ha valaki azt mondja, hogy a papnak sok dolga van. Bizony-bizony bocsánat a szóért, de az ilyen , rúgott theologusokból* kerül ki a papságnak legtöbb ellensége, gunyolója. Persze; ,Ignotos fallit, notis est derisui*. De ez vékony vigasztalás. Szóval a nem is olyan nagyon mult időben a theologust minden pályán szívesen látták teljesebb, humanisticusabb, felsőbb műveltségeért s a theologus ismét szívesen engedett a csábszavaknak, tekintve, hogy talán, ugyanazon faradsággal, melylyel magát a >candidatus* pappá képezhette, más pályára is alkalmassá tehette magát. Egykor szokás volt, hogy minden a tanügy terén működni kivánó ifjú theologiát hallgasson, mert hiszen | paedagogiát es didaktikát a theologián kivül legfeljebb az egyetemen hallgathatott még az ember s innen van, hogy régibb tanítóink között oly sok ,volt theologus4

van. Hogy ez nem vált nevelés-ügyünk kárára, azt a protestáns iskolák egykori jó hirneve eléggé bizonyítja, valamint, hogy megfordítva, nem válnék kárunkra, ha minden egyes theologus legalabb bizonyos ideig tanitó lenne, azt az ő katechetai teendői, eléggé bizonyítják. A theologia tehát divatban volt, mert nyújtott neveléstani, nyelvészeti, némi jogi, főleg bölcsészeti tanítást és a theologia igyekezett megfelelni a keresletnek. De nagyot fordult a világ kereke ! Az állami alkotmányos önállósággal a nemzet ura lett mindazon térnek, melyen a nemzeti jólét s az állami felvirágzás eszközölhető, biztositható mindazon pályák felett, melyeket a nemzet rendezett jogélete (az állami élet) éppen az államnak javára megkíván, maga a nemzet a maga kormánya utján vette kezébe a főfelügyeletet és midőn a szükséges erőket eleintén, a mint fentebb láttuk, nagy mértékben (és pedig nem kárára) a theologusokból is beszerezte, kimondotta minden irányban a szakszerű képzés szükségét s minden életpálya ismereteinek elsajátithatása szempontjából külön szakiskolákat állított fel és ezen szakiskolák rendes befejezésétől s az ezek által nyújtandó képesítéstől — tette függővé az egyes hivatalok elnyerhetését. Es mivel — az iskolai, a tanügyi, a nevelésügyi képzés nyújtására is különös gonddal, jól felszerelt iskolákat, képző intézeteket állított ; — a többi pálya jelöltjeivel együtt, a nevelés és tanitásügy szolgálatára készülő ifjak is — elmaradtak a theologiától. S ez magyarázza meg nekünk a nem régen múlt évek theologus hiányát. Es ha az állami élet, a nemzeti élet fejlődése szempontjából csak Örülnünk lehet azon, hogy ez igy történt, — azt hiszem a theologia szempontjából is csak örvendetesnek mondhatjuk e fordulatot. Mert most már az 10a*