Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-30 / 5. szám

ról egy általános törvény sem; már pedig akár menynyire is legyenek eltérők a házasságra vonatkozó confessionalis eszmék, annyi bizonyos, hogy a házasság végeredményeiben s következéseiben az állammal szemben világi (politikai) jelleggel biró institutio ; azért az államnak mint confessio nélküli minden társulatokat, s mint ilyeneket az egyházakat is magában foglaló morális testületnek feladata, eltekintve a hitfelekezeti fogalmaktól megállapítani azon kellékeket, melyekhez önmagával szemben köti a házasságnak érvényességét, vagy érvénytelenségét. Ha a fennérintett minden vallásos kérdéseket szerves összefüggésben megoldó törvény léteznék ; nem merült volna most fel a keresztelés illetékessége feletti kérdés. Epen azon körülmény, hogy ilyen törvénynek hiányában vagyunk s a vallás kérdésekre nézve csak szórványosan fordulnak elő törvénykönyvünkben az intézkedések, okozta azt, hogy a keresztelés competentiájára vonatkozólag nem egészen alapo san történt hivatkozás az 1868. LIII. t. cikkre. Ezen törvény szellemére igenis alaposan történhetett a keresztelésre vonatkozólag a hivatkozás, csak nem annak szóbeli jelentőségére és tartalmára, mert az 1868. LIII. t. c. az áttérésről, nem pedig a keresztelésről szól. S ez ismét oka annak, miszerint alig, hogy életbe lépett az uj törvény, már is ellentétes szellemben magyaráztatik. Az ismeretes soproni esetben a járásbíróság a törvénynek sértését találta abban, hogy a kath. lelkész prot. egyházhoz tartozó gyermeket keresztelt ; a kir. Ítélőtábla pedig ezen cselekvényben nem talált törvénysértést, s hozott Ítéletében azon elvnek adott kifejezést, miszerint a keresztelésnek egyedüli célja csak az, hogy a gyermek hitfelekezetének tekintetbe vétele nélkül, akármelyik anyakönyvbe iktattassák be, s miután ezt a kath. lelkész megtette, eljárását correktnek ismerte el. Igaz ugyan, hogy egy részről állíttatik, miszerint a keresztelés nem egy bizonyos hitfelekezetbe, hanem általában csak a keresztyén vallásba való felvétel. Nyilvánulnak ugyanezen állítás melletti és elleni nézetek is ; annyi azonban bizonyos, hogy a gyakorlati életben, ha telekkönyvre vonatkozó hasonlatossággal élni szabad, a keresztelés némileg előjegyzése a megkereszteltnek azon hitfelekezetbe leendő nevelésére, melynek egyházában kereszteltetett, mert a lelkésznek jogában s kötelességében áll az egyházában megkeresztelteiteknek v.illásos hitfelekezeti nevelése felett őrködni, s ennélfogva a keresztelésnek s illetőleg a megkereszteltnek az egyházi anyakönyvbe lett beiktatásának nincs egyedül politikai, hanem van egyszersmind hitfelekezeti jelentősége is, s ezen oknál fogva emelt mindig panaszt a prot. egyház minden előforduló eset alkalmával más hitfelekezetü lelkész ellen, ki a prot. egyházhoz tartozó gyermeket keresztelt s az ilyen lelkésznek büntetését követelte ; s történt ez hasonlólag a kath. egyház részéről is. Azcrt következetlenséget tanúsítana a prot. egyház, ha most, midőn az ilyeténi cselekvényekre a törvény szigorú büntetést mért s ehhez megadta a törvénynek a kellő sanctiót, — egykedvüleg nézné a hozzátartozó gyermekeknek egy más hitfelekezetü egyházbani keresztel -tetését. Tudjuk, hogy a püspöki kar már megállapodott abban, hogy a keresztelés, nem tekintve a hitfelekezetre, akármelyik hitfelekezetü lelkész által történjék. Ezen megállapodásnak érvényesítése érdekében van ugyan a püspöki karnak, mert így tágasabb tért nyer azon missiónak foganatosítására: ,coge intrare regnum coelorum.* Ámbár ezáltal a püspöki kar feltűnő következetlenségbe esett, mert eddig folytonosan reclamálta azon gyermekeket, melyek az ev. lelkész által kereszteltettek, de sőt az által, hogy a kath. egyházon kivül álló egyéneket keresztszülőknek el nem fogadott, kétségtelenül constatálta a keresztelésnek hitfelekezeti jellegét is. A püspöki kar eme megállapodása a prot. egyházra nézve tehát csak is aggodalomteljes lehet, mert ha a kath. lelkész akárkit keresztelhet meg, a prot. lelkész ellenben a törvény szelleméhez szorosan ragaszkodva, csak kizárólag saját hitfelekezetéhez tartozó gyermeket fog keresztelni, mely elvhez a dunamelléki és tiszai superintendentia már is ragaszkodik, — akkor azon anomaliával találkozunk, hogy a keresztelés körüli eljárás módjaban nem lesz reciprocitás, sőt az a prot. egyház kárával fogna járni már azért is, mert a kath. hívek száma az országban sokkal nagyobb lévén a protestánsoknál, protestánsnak lenni kellő több gyermek kereszteltetnék a katholikus egyházban, mint megfordítva. De e mellett figyelembe veendő körülmény is, hogy a mint azt a tapasztalást igazolja, a katholika egyházban megkeresztelt gyermekre, a pap azonnal reá teszi kezét s annak vallásos oktatásáról szorgalmatosan gondoskodik s igy kijatszatik némileg a törvénynek engedélye, miszerint 18-ik éves korában akárki szabadon térhet által más vallásra, mert a kérdéses gyermek zsenge korában a kath. egyház fegyelme alatt nevekedvén, a catholika gyónásra járni kénytelenittetvén, felserdülve nem igen tog többé 18-ik évében élni akarni a törvény adta szabadsággal. De feltéve, hogy a keresztelés s a megkereszteltnek az egyházi anyakönyvbe való beiktatása, különböző jellegű cselekvény, s feltételezve ebből folyólag azt is, hogy az első a gyermeknek átalában a keresztyén vallásba, a második pedig egy bizonyos hittelekezetbe való bevétele, ez esetben az elsőnek természetes kifolyása volna igenis az, hogy akármelyik keresztyén lelkész keresztelhet akármelyik hitfelekezethez tartozó gyermeket, de ebből nem volna következtethető az, hogy a megkeresztelt gyermek akármelyik keresztyén egyháznak anyakönyvébe beiktattathatik, — nem pedig azért, mert a gyermeknek az anyakönyvbe lett bevezetése nem többé általában a keresztyén vallásba, hanem már egy bizonyos (speciális) hitfelekezetbe való felvétele ; azért kell, hogy az akármelyik egyházban keresztelt gyermek, azon anyakönyvbe vezettessék be, mely-