Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-04 / 36. szám

Nem merem föltenni, hogy a lelkészek között, kikművelt emberek, csak egy is leend, a ki a tanitók eme jogos kívánalma ellen szót emelne. Ezt azért sem teheti, mert a felelősség súlya jövőben azokat terhelné, kik szemet hunyva az előrehaladott kor követelményei előtt, tanügyi dolgokban a református egyház szabad szellemével homlokegyenest ellenkezőleg cselekednének; kik csökönyös, merev magatai tásukkal évtizedekre, sőt talán egész századra megbénítanák a népnevelés ügyének józan fejlődését. A kinek szíve a protestáns iskolák dicső múltjáért dobbanni tud ; a ki büszke arra, hogy a protestánsok a haladás zászlóvivői: az a multat megillető jövőnek dicsőségeért örömmel üdvözli e javaslatot s a tanitók eme nemes törekvéseit szívvel-lélekkel támogatni fogja. (Vége következik.) TÁRCA. Az új énekes könyv. Miként e lap 29. számában olvasom, az „egyetemes énekügyi bizottság* jul. 5-én több nagyfontosságú határozatot hozott, melyek közül némelyekre okvetlen kell tennünk néhány megjegyzést, azután előadnunk a beveendő új énekek felőli véleményünket. Azt mondja e lap tudósítója,*) hogy azon albizottsági munkálat lett elfogadva tárgyalás alapjául, melyet Szász Károly és Kovács Albert dolgoztak ki, s mely az egyes egyh. kerületek énekügyi bizottságainak véleményadás végett még a mult évben kiadatott. Nagyon meglepett engem e merész mondás. A mult évben semmiféle munkálat sem adatott ki véleményadás végett (legalább itt a dunamelléki kerületben), sőt nagyobb igazságért, 1877 tavasza óta bizottsági ülés se tartatott (itt nálunk) az énekügyben. Tehát vagy a tudósító hibázott, vagy oly munkálatot fogadtak el ott alapúi, a mit a ker. bizottságok nem is láttak. Azt is mondja a tudósító, hogy az egyes alkalmakra szükségeseknek jelzett új énekek (szövegek és dallamok) előállítására a kellő lépés megtétetett, valamint azt is, hogy a mostani énekesből elhagyandók szintén kijelöltettek. A szövegről én most nem szólok, hanem igenis a dallamról. Kifejeztem már több ízben azon nézetemet — s úgy hiszem, minden jóakaratú ember egyetért velem e targyban, — hogy minő nagy kár volt jelenlegi énekesünk szerkesztésekor az, miszerint egyetlen zeneértő ember se volt a bizottságban, s e miatt a legkitűnőbb XVI. *) Mi a bizottság üléséről szóló tudósítást az Eíd. Prot. Közlönyből vettük át s e/.t ama tudósítás közlésekor nem is mulasztottuk el megjegyezni. Általában más lapokból vett közleményeinknél rentlc. sen jelezni szoktuk a forrást, ahonnan s/ere/tük az illető közleményt. Szerk. századbeli magyar dallamok hagyattak el s tétettek örök feledékenységbe épen csak azért, mert a szöveg alkalmatlan volt, s viszont sok élettelen és Ízléstelen dallam vétetett fel épen csak azért, mert az alkalmi szövegre szükség volt. E nagy hibát helyrehozni ép most van itt az idő. Azonban — mint a jefenvoltak névsorából látom — most is csak egyetlen zenész volt jelen a bizottságban, kinek ugyan én zenetani ismereteit kétségbe nem vonom, sőt teljes elismeréssel adózom szorgalmas munkálkodásának, habár némelyekben nem is érthetek vele egyet; de mégis legyen szabad kérdenem, foglalkozott-e a bizottság tagjai közül valaki a reformatió századának zeneirodalmával ? Azt irta nekem egyszer felejthetetlen nagy Révészünk : „ Enekdallamaink kérdése sok tekintetben a reformatió és a protestantismus becsületkérdése.* (Kelt Debrecenben 1880 nov. 28.) Már pedig a ki a XVI. szazad zeneirodalmával behatóan foglalkozott, be fogja ismerni, hogy akkor igen sok örökbecsű gyöngy termett, melyeknek minden íze magyar, s melyeket nekünk magyar reformátusoknak megőrizni, minden időkoron at, szent és elengedhetetlen kötelességünk. Ezen dallamokról nagyon jellemzőleg mondja egy ujabbkori magyar zenetudós és iró, hogy >,még a mostani században is koszorúra méltathatnák szerzőiket ; annyival inkább mondhatjuk, hogy ezekkel a XVI. századiak megbecsiilhetlen kincset hagytak számunkra.* (Mátrai Gábor: „Bibliai énekek a XVI. századból.* Pest, 1859. 42. 1.) I Iol vannak erre nézve a források ? Mindenekfelett a Gönci-, bártfai-, Heltai-, Ilofgreff- és Cornidesz-gyűjteményekben. Ezekből az eredeti forrásokból meríteni, ezeket az örökbecsű dallamokat megtartani s a feledés homályából napfényre hozni — Révészszel szólva — most becsületkérdése a ref ormátión ak. Még van néhány mostani énekesünkben is ezekből, de van a régi énekesben nagy számmal; ezeket visszavenni, feleleveníteni s életrehozni szent kötelességünk most, midőn arra — énekes könyvünk megújításával — eljött a legkedvezőbb alkalom, s ha most elmulasztjuk, bizony mondom, elégetjük a Sybilla másik három könyvét is. Tagadhatatlan igaz, hogy a külföldi gyűjteményekből vehetnénk igen sok jeles dallamot ; de minek, mikor nekünk is vannak ezekkel mindenesetre fölérő dallamaink, melyekhez — azok értékén túl — a legbecsesebb történeti emlékek csatolnak bennünket, szóval, ezek a mieink, mert ezeket a reformátió teremtette. Keletkezésükről, előállásukról — ha Isten életemnek kedvez — a „Magyar ref. ének- és istenitisztelet története* című művemben fogok majd szólani. Ez most nem is ide tartozik, csak az a bizonyos tény tartozik ide, hogy ezek a mieink, s az a szorgos kötelesség, hogy őrizzük meg azokat. Lám az erdélyi ref. és unitárius atyafiak, midőn