Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-04 / 36. szám

101) beregszászi államilag segélyzett polgári fiiskola 7-dik évi jelentése. Igazgató Katinszky János. Növendékek sz. 92. 102) A besztercebányai kir. kath. főgymnasium értesítője. Igazgató-helyettes Szakmáry József, igazgató Dr. Klamarik János, id. tankerületi főigazgató. Értekezések: Beyer Henrik tanár nekrológja. Nauzikaa (Homérosz Odysszeájának 6-dik éneke), Dr. Csengeri Jánostól. Meteorok észleletek, Szakmáry Józseftől. Tanulók sz. 440. Két párhuzamos- és egy előkészítő osztály. Ez utóbbit bizonyosan az oktatás nyelvének a tanulók által való könnyebb elsajátithatása céljából állították föl ; mert a 24 előkészítő osztálybeli tanuló közül csak 3 tudott magyarul beszélni. A gymnasiumi épület kibővítéséhez hozzáfogtak. A ref. tanitók kívánalmai. A ref. tanitók kívánalmai ismeretesek előttünk. Ha valamely tárgyhoz, ugy e kérdéshez szükséges minél több oldalról hozzászólani az ügy érlelése végett. Ez ok indít engem is egy-két megjegyzésre. A tanitók jogkörének megszabása kívánja, hogy a tanitó és lelkész közötti viszony szabályoztassék. Ma e tekintetben a hány ház, annyi szokás. Több önállóságot kell biztosítani a tanítónak, különösen tanügyi dolgokban. A lelkész, állásánál fogva még nem competens tanügyi dolgokban intézkedni. O más szakra készült s ennélfogva méltánytalanság lenne várnunk, hogy ő eo ipso, mert lelkész, paedagogiai szakismerettel bírjon. Mindennek dacára ez ideig iskolai dolgokban is első sorban papok intézkednek. Váljon ez eljárás a protestánsok tanügyének javára biztosíthat-e oly eredményt, mint az biztosítana, ha a szakismeret játszaná a főszerepet ? Régenten, midőn az iskolázás köre még ennyire ki nem szélesedett; midőn még a reformátusok népiskolájának tananyaga csaknem kizárólag hittani tárgyakra szorítkozott: akkor a lelkész, műveltségénél fogva inkább folyhatott be a népiskolai ügyekbe, mint ma, midőn a népiskolai oktatás, a megváltozott viszonyok következtében önálló életpályává lőn. Mint minden nagyobb szabású dologban, ugy az egyház és iskola vezetésében is a munkamegosztás elvének kell diadalra jutni. Ismerjük el a tanítót szakembernek s ruházzuk fel az őt méltán megillető jogokkal. Se többet, se kevesebbet ne bízzunk rea annál, a mire hivatva van. O a tanügy terén otthonos ; ezért neki ott kell szabad tért engedni, hogy az iskolaügy javára legjobb belatása szerint intézkedjék. Félreértés elkerülése végett kijelentem, nem ugy értem a dolgot, hogy most már rajta, dobjuk oda a gyeplűt egészen, hadd menjen a tanitó tiiskön-bokron keresztül. Nern, ez határozottan céltévesztett eljárás lenne. A tanítót a felelősség terhe alól nem szabad feloldozni. A hol pedig felelősség van, ott az illető egyénre bátran rá lehet bízni a dolgot. Valamennyi szabad intézkedésnek a felelősség elvén kell alapulnia. A protestáns egyháznak történeti méltósága követeli, hogy a kor szellemét megértve, egyházi és iskolai intézményeiben az önálló felfogásnak szabad tért engedjen. A józan belátás pedig csak oly intézkedést helyeselhet, hol a kötelességek és jogok kellő méltánylásban részesülnek. Ha a tanítót működéseért felelőssé tesszük, — amint hogy azzá is kell tennünk, — önállóbb hatáskörrel is kell felruháznunk. Ha én pl. tanitó vagyok, mikép vállalhatok felelősséget oly dologban, melynek elvi részét tudtomon kivül mások intézik el. Jöjjön hozzám iskolalátogató, az engem felelősségre von s megkívánja, hogy iskolámban az eredmény a kor követelményeinek megfeleljen; viszont a méltányosság és jog szerint én is elvárhatom, hogy abba a dologba, melyért felelősséggel tartozom, szabad szólást engedjenek. Igy fogom én föl a tanitó helyzetét s ezért a ref. tanitók gyűlésén hozott határozatoknak azon részét, melyek a tanítónak — főleg iskolai dolgokban — nagyobb hatáskört kívánnak biztosítani, szórói-szóra helyesnek, a méltányosság és igazság követelményeivel teljesen megegyezőnek tartom. Hol biztosítsunk hatáskört a tanítónak, ha tanügyi dolgokban nem ? Nem képzelhető viszszásabb helyzet, mint a mostani. Vannak dicséretes kivételek s magam is ismerek derék lelkészeket, kik tanügyi dolgokban mindig a tanitó közvetítésével járnak el; ez a kivételes állapot azonban nem gátolhat bennünket abban, hogyr

a népnevelés nagyfontosságú ügyét ne személyektől, hanem intézmény éktől tegyük függővé s ezért a kedvező alkalmat felhasználva e tekintetben hasznos és célszerű intézmények teremtésére törekedjünk. Ma legtöbbször oly emberek intézkednek iskolai ügyekben, kik jóformán nevöket sem tudják leírni, nemhogy azzal volnának tisztában, mit várhatnak a kor követelménye szerint egy falusi- vagy városi népiskolától. Az ilyenek aztan a dolog lényegét nem ismerve, külsőségek után törekesznek. Mit bánjak ők, érti-e a növendék a dolgot vagy sem, csak jól pergesse a nyelvét, hogy csak ugy pattogjanak azok a sorok, melyek tankönyvükben foglalvak. Az ilyenek ítélete és beavatkozása folytán az egész tanítás eredménye alászáll, az iskola elüttetik eredeti rendeltetésétől. Persze ahoz nem kell 10—15 forintos taneszköz, hogy valaki azt a cikornyás verset amúgy kottára elharsogja, vagy a könyv szavait nyakrafőre eldaralja; mi természetesebb, mint hogy taneszköz vétele ez esetben fölösleges pénzpocséklás ; öreg apánknak amúgy is jó volt, hát a fianak mért ne volna jó ? A tanitó mint szakavatott egyén, ily itélet és felfogás ellen kihez apelláljon, mikor neki az iskolaszéki — vagy a mi nálunk protestánsoknál többnyire egyre megy — presbyteri gyűlésen szava sincs, oda őtet meg se hívják ? Hogy ellensúlyozza e ferde irányt, ha nem nyújtunk neki alkalmat arra, hogy ott a helyszínén megjelenve az ujabb iskolai élet iránt táplált előítéleteket eloszlathassa , kétséges esetben azonnal felvilágosítással szolgáljon s általában szakismeretével segítségül legyen az egyes kérdések tisztázásában, mielőtt azokra nézve határozatot hoznak.