Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-28 / 35. szám

A legnagyobb veszteséget azonban egyházunk és ennek iskolaügye szenvedte. Az országházban egyházi ügyünknek nem volt szószólója, kire inkább hallgattak volna, mint M. A. ; a magunk gyűléseiben pedig senki sem me rt a felekező szegrehúzással határozottabban szembeszallani, mint ismét M. A. Mikor a képviselőházban a minket is közelről érdeklő vallás- és tanulmányi alapok jogi természetének kérdése jött napirendre, mindenki elismerte, hogy senki e kérdéshez oly kimerítő tárgyismerettel s az osztó igazságnak és államérdekünknek megfelelő annyi higgadtsaggal nem szólott, mint M. A. ; viszont mikor nálunk a középiskolai szervezet került szőnyegre, ki védte lelkesebben a tanügy érdekét a felekezeti buzgósággal takaródzó particularismus ellen, mint ismét M. A. ? Majd ha október végével összeül a zsinat és iskolaügyünk rendezésére kerül a sor, akkor lesz nyilvánvalóvá, mennyire betölthetetlen a hely, mely Molnár halalaval üresen maradt. De hadd szóljanak helyettünk a boldogult életfolyamának adatai, a közönségestől elütő, nem mindennapi mozzanataikkal, a mint a napi lapok azokat hoztak, kiegészítve a magunk tudomásaival. Molnár Aladar 1839-ben született Veszprémben, hol atyja Dénes a megye központi szolgabiraja volt. Fia még csak hat éves volt, mikor ő — megyéje közszerete -tétől kisérve — hivatalaról lemondott s falusi birtokára Túr-Vázsonyba költözött. Itt kezdte Aladar tanulását, részint a ref. mester, részint otthoni házi tanitó vezetése mellett. Atyja 1848-ban országgyűlési képviselővé valasztatvan, fiat is magaval hozta a fővárosba s itt az evangélikus gyinnasiumba adta be. A forradalom esélyei azonban, Windischgraetz közeledése stb., megzavartak tanulói pályaját; atyja Debrecenbe vitte őt, hol nem tanari előadásokat hallgatott — mert azok szüneteltek, •— hanem a képviselőkéit; a ház ülései képezték ekkor a tíz éves fiúnak egyedüli iskolaját. A forradalom végeztével atyját is, ki végig hű maradt a szabadsag ügyéhez, vad ala helyezték ; vagyona elkoboztatott s Aladar iskoláztatasa ismét abban maradt. De őt korán kifejlődött hajlama a komoly foglalkozásra megmentette az elhanyagoltsag balkövetkezményeitől s ha rendes iskolái képzést nem nyerhetett, annak hiányát olvasás és önművelés által pótolta. 1853 ban Pap István, az uniói törekvéseiről ismert, fennkölt szellemű vámosi lelkész vette hazahoz a nagy tehetségű gyermeket s annak vezetése alatt annyira haladt két év alatt, hogy 1855-ben kellő előkészülettel léphetett a papai főiskolaban előbb a bölcsészeti-, azután a theologiai tanfolyamra s 1860-ig mindakettőt kitűnő sikerrel be is fejezte. Ez évekre esik első fellépése az irodalomban is. Eleintén a főiskola önképző- s irodalmi körében működött, utóbb pályadíjakat nyert dolgozatai közül kettőt a főiskola saját költségén kinyomatott. A theologia végeztével a lelkészi pályát választotta hivatásaul s egykori nemtora, a derek Pap István, oldala melle állott be segédlelkésznek. Kerkapolyi Karoly, pápai bölcsészettanár, betegsége miatt huzamosb időre fürdőbe menni kénytelenittetvén, a fiatal bölcsészt ajanlotta helyetteséül. Az egyházkerület az alig 21 éves ifjút csakugyan oda is merte állítani Kerkápolyi tanszékébe, hogy Hegel bölcsészeti rendszerét s a bölcsészettörténetet tanítsa. Első önálló munkája „A magyar alkotmány történeti kifejlődése,* melynek I. K. első fele i8ői-ben jelent meg Pápán, az irodalom es a szakemberek részéről elismerőleg fogadtatott. Azonban sem irodalmi sikerei, sem az, hogy akadémiai tanítással merték megbízni, az alapos készültségre törekvő ifjút elbizakodottá nem tette, hanem inkább arra serkentette, hogy tanulmányait magasb színvonalú tudományos intézetben folytassa. Ily szándékkal jött 1862 nyarán Pestre, s itt nálam, mint a ref. theologicum akkori tanáránál hallgatómul jelentkezett. Intézetünkben akkor épen a bölcsészeti tanszak volt üresedésben, s én a tanulónak jelentkezett ifjút, kit a „Prot. Egyh. és Isk. Lap*-ban közlött dolgozatai utan közönségünk előnyösen ismert, tanárnak mertem ajanlani. Csakugyan egyházkerületünk 1862-ik évi őszi közgyűlésén Török Pal superintendens jelentette: „Peti József helyét ideiglenesen Molnár Aladár úrral foglaltatám el, a ki miután Pápán bölcsészet-hittani egész pályáját általaban kitűnő osztályzattal végezte, ugyanott két évig seniorságot viselve, a bölcsészetet, magyar és német irodalmat, majd az egyetemes és magyar egyházi történelmet sikerrel tanitá, az irodalom terén pedig ismeretes, mint több koszorúzott pályamunkák szerzője s a magyar alkotmány történeti kifejlődéséről szóló nagyobb műnek írója.* Mily szerencsés volt e választás, mutatja az, hogy már a következő év tavaszi közgyűlésén a csak ideiglenesen és segédtanarul alkalmazva volt fiatal tanférfiut rendes tanárnak választották meg. Tanítványai, kiknek fiatalságánál fogva inkább kortársuk volt, benne ép annyira tisztelték a komoly, tudós tanárt, mint szerették s bálványozták a szíves barátot és nyájas vezetőt. Rendkívüli munkássága, — melyet pesti tanár korában kifejtett, midőn hetenkint 18 órán hét különféle tudományból tartott előadásokat, s az egyházkerületen és számos bizottságban mint jegyző és előadó működött, s a mellett az irodalmi téren is nagyobbmérvu működést kezdett, — annyira megtámadta eredetileg is gyönge egészségét, hogy baratai komolyan kezdettek aggódni életéért, s 1864-ben kénytelen volt egyidőre legalabb félbeszakítani tanári működését. Orvosi tanácsra utazni ment, mi egészsége helyreállítására annyival inkább jótékonyan hatott, minthogy azzal egyik legrégibb és leghőbb óhaja teljesült, midőn azon férfiakkal személyesen megismerkedhetett, kiknek munkaiból széleskörű ismereteit merítette. Ez útról hozzám irt levelei naplószeruek s arról tanúskodnak, hogy szórakozásaiuak is lelket emelő és szellemet gazdagító irányt tudott adni. Valamelyik közelebbi számban e le velekből egykettőt majd közlünk. Időközben folytatta irodalmi munkásságát és la-