Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-28 / 35. szám

punkban megjelent számos kritikai dolgozatain és essayszerű értekezésein kivül önállón megjelentek tőle : „Martensen. Az erkölcsbölcsészet alapvonalai* ; ,A psychologia vázlata Ur. Erdmann F. Eduárd alapján, tanításaihoz vezérfonalul* ; továbbá ,A bölcsészet története.* Első kötet. Nagy tehetségének ezek mind még csak szárnypróbálgatásai voltak, de mégis oly jelentékenyek, hogy az akadémia értük tagjává választotta. Itt székét „Külön tudomány-e a bölcsészet?* című értekezésével foglalta el, melyben a philosophia önálló művelésének jogosultságát vitatta. Elemébe és oly viszonyok közé, hol értelmi ereje és humanitása egész teljességét érvényesitheté, 1867-ben jutott, midőn hazai alkotmányunk helyreallitasával Eötvös, mint közoktatási miniszter, Molnár Aladárt is meghívta minisztériumába. Eleintén csak szerény titkári helyet foglalt el, de szakértelme, buzgósága és képzettsége által csakhamar annyira megnyerte Eötvös bizalmát, hogy ez nemcsak osztálytanácsossá mozdította elő, hanem legfontosabb munkálataiban, többi közt a népoktatási törvény szövegezésénél s annak végrehajtási szabályzatai kidolgozásában referensül használta. Az első tanitóképezdék szervezésében is ő volt Eötvös jobb keze. Bajorországba, Svájcba, Hollandiába és Belgiumba a népoktatási intézmények s különösen a képezdék tanulmányozására, nem kormányi kiküldetésből, hanem saját erején tett utazásainak tanügyi eredményeit részint azon terjedelmes és általános elismerésben részesült jelentésében dolgozta föl, melyet első útjáról adott a közönség elé, mely németre is lefordíttatott, sőt az „Edinburgh-Review* is nagy elismeréssel szólt felőle ; részint a 70-es évek elején megjelent közművelődési jeles dolgozataiban, névszerint „A tanfelügyeletről hazánkban és a külföldön,® „A néptanítók nyugdíjazásáról* és „A gazdasági népoktatásról külföldön és hazánkban* címűekben, melyek nemcsak nagy szakértelemről s az illető kérdések alapos tanulmányozásáról tesznek bizonyságot, hanem nevét, különösen a tanitók s átalaban a tanügy minden barátinak körében rendkívül népszerűvé is tették. Ekkor indította meg, többek közreműködésével a „Néptanítók ismerettáráét is, e közhasznú segédkönyvet, lexicon alakban, melyből ugyan csak az első kötet jelent meg, kéziratban azonban egészen készen áll a második is, benne magának két nagyobb tanulmánya: „B. Eötvös oktatási minisztersége* és „Erkölcstan.* Rendkívüli buzgóságot fejtett ki a póttanfolyamok szervezése, a szakiskolak, különösen a gazdasági és szőllőszeti népiskolák felállítása körül. Buzgalmának s emberszeretetének maradandó emléke a balatonfüredi szeretetház, árvagyermekek iskolája, különös tekintettel az említett szakképzésre. Időközben azonban meghalt Eötvös, kihez Molnárt rokon idealisztikus lélek és mély tisztelet csatolta. A kiválóan bizalmi állas, melyet minisztériumában Molnár Aladár elfoglalt, megszűnt, s ő azonnal benyujtá lemon-Felelős szerkesztő és kiadó-tutajdonos : Dl. Ballagfi ILvdlór. dását, melyet Pauler nem fogadott el, s még egyideig maradásra birta. A hivatali pályán azonban nem érezte már jól magát, s inkább óhajtott a törvényhozásba lépni. Végleg lemondott tehát, s az 1872-iki országgyűlésre szülőmegyéje nagyvázsonyi kerületében képviselőnek választottak. A képviselőházban mint alapos és világos szónok ismertette meg magát, s majd a központi-, majd a szakbizottságokban kitűnő tevékenységgel és sikerrel működött. Különösen kitüntette magát mint a középiskolai törvény előadója, a tanügyi bizottságban, s e fontos törvényjavaslat előkészítésében és átalakításában előkelő része volt. Ugyanannak és a kolozsvári egyetemi törvénynek központi bizottsági előadója volt. Különös tevékenységet fejtett ki a néptanítók nyugdíjazása érdekében, mely 1875-ben csaknem kizárólag az ő kitartó, hallatlan erőlködésének köszönheti létrejöttét. Nagy érdemei vannak még a felsőbb leányoktatás körében is, melynek megindítása tőle eredt. A budapesti felsőbb leányiskolát ő szervezte, két évig annak igazgatója is volt s azután Máramarosszigeten s Trencsénben hasonló intézetet alapított. Résztvett az országos közoktatásügyi tanács működésében; a bécsi világkiállításon mint a közoktatásügyi miniszter megbízottja s a közokt. osztály juryjának tagja működött. Egyszóval nem volt az utóbbi másfél évtized alatt oly tanügyi mozgalom, melyben ő határozó befolyást ne gyakorolt volna. Nem csoda, ha annyi munka után közönségesen tanügyünk elsőrendű vezérférfiának tekintették. Különösen a néptanítók ismerték el működését. Számos tanitó-egylet tiszteletbeli tagjának választotta, a paedagogiai társulatnak elnöke volt s az 1874-ben és 1878-ban megtartott egyetemes tanító-gyűlések tanácskozásait ő vezette. Mindezen óriási munkásság közepett az egyházi ügyek intézésében is tevékeny részt vett. A dunamelléki egyházkerületi gyűlésnek egyik legmunkásabb világi jegyzője volt, és fennkölt tanügyi elveit, melyeket az országházban vallott, az egyházba is átvivén, iskolaügyünk európai színvonalra emelését s nagyszabású^ mérvek szerinti rendezését sürgette, miben tán némi idealisztikus túlzás is volt, a mennyiben az egyház korlátolt anyagi viszonyait tekintetbe nem vette. Iskolaügyünkre vonat, kozó nézeteinek rendszeres kifejezést adott „A köznevelés és közoktatás szabályzatáéban, melyet konventi megbízásból a zsinati előmunkálatok rendjén készített. Az isteni végzet ugy intézte, hogy mikor október végével a zsinat Debrecenben összeül, Molnár Aladár legkedvesb műve tárgyalásában többé részt nem vehet. F. hó 18-án reggeli fél ötkor Gleichenbergben elhunyt. Utolsó kívánsága volt, hogy Balaton-Füreden temessék el, hol atyja és anyja hamvai is nyugosznak. P2z megtörtént és f. hó 23-án délutáni 3 órakor számos küldöttség és beláthatatlan sokaságú gyászoló közönség jelenlétében hűlt tetemei örök nyugalomra tétettek. Áldás és béke poraira ! DEUTSCH M.-lele művészeti intézet Budapesten.