Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-23 / 4. szám

nem mint az embernél tökéletesebb lény, ekkor : „ad impossibilia nemo obligatur!4 Az egy igaz istennek mindnyájan gyermekei vagyunk, ki nem véve magát Jézust sem, aki köztünk örült és búsult, velünk élt és halt meg. Ámde nem akarok dogmatikai nézetek vitatásába bocsátkozni, s a mennyit e tekintetben mégis tevék, tevém, mert jeleznem kellett, mely irány az, melyet a királyhágótól nyugotra alig ismernek, nyilt képviseltetéséről pedig máig még szólni alig lehet, de a mely iránynak a Ker. Magvető buzgó képviselője. A Ker. Magvető tehát az egy igaz istennek áll szolgálatában, azon istennek, akit Jézus oly tisztán tárt szemeink elé, miként ezt rajta kivül még senki sem tevé. Nem tagadható tény, hogy az unitárismus eszméi nehezen tudnak tért foglalni. Nem is csuda ! . . Sok mindenféle, a keresztyénségre ráraggatott paganismust kell rosszallania és ostoroznia, a mi miatt osztályrésze nem lehet más, mint a kárt szenvedett vagy szenvedendő ellennézetiieknek ha nem is nyilt, de közvetett üldözése, még pedig annyival inkább, minél kevésbbé tudják kielégíteni az anyagi világ igényeit, vágyait. Ámde ki merné azt állítani, hogy mindig a többségnek és a hatalmasoknak van igazuk ?! Hisz akkor igaza lett volna azoknak, akik annak idejében a keresztyénséget csirájában, a reformatiót bölcsőjében akarták meg- és elfojtani."Épen a történelem által oly világosan igazolt ama tények parancsolják nekünk, hogy foglalkozzunk azon nézetekkel, melyeket vagy alig, vagy épen nem, vagy talán elferdítve ismerünk csak, ismerjük meg őket és tanaikat, és ha tévednek, térítsük meg őket, ha pedig igazuk van, legyen elég lelki erőnk bevallani évezredek; tévedéseit s kitartásunk jóvá tenni azokat. Adjuk meg az eddig kicsinyelt felekezetnek az őt méltán megillető" elégtételt, tudva azt, hogy ez utóbbi tettünk csak felmagasztalhat, míg a tévelygésekhez való konok ragaszkodás, ha azt felismertük, csak árt azon" ügynek, melyet mi, az ur szőlőjében fáradozók szolgálunk : az előhaladasnak. Hogy azonban bemutassam azon irányt, melyet a Ker. Magv. követ, annak egyik vezércikkét vesszük ismertetésünk tüzetesebb alapjául, megjegyezvén, hogy a többiek ugyancsak ily fajta elveknek megfelelő -- mondhatjuk— sugarai. Az 5-dik füzetet: „A Hitszónok4

című vezércikk nyitja meg. E cikk azzal vonja magára figyelmünket, hogy méltán dorgál azért: „hogy a nézet-változtatás először nem érvben és formális ellenzésben nyilvánul, hanem őszintetlenségben, közönyösségben, s az egyház vagy bármely társulat odahagyásaban.4

A mi alig jelent mást, mint azt, hogy vannak kik tudják, hogy az út, melyen haladnak, nem felel meg a tökéletesedés kívánalmának, de nincs elég erejük ezt nyíltan bevallani. Es e vád teljesen igazolt — s írva is tán azért lett, hogy okuljunk belőle?! . . Azért aztán siet is az iró rámutatni azon, oly sokszor beigazolt tényre, hogy vannak a kik elmondhatják, miszerint későn születtek a régi és korán az uj hitre nézve és folytatja: „Hogyha azon társadalmi osztályokat és egyéneket tekintem, kik a haladásra nézve irányadók, kiknél az emberi természet a leglényegesebben és legteljesebben nyilatkozik, kik korunk tevékenységének és a jövő ígéreteinek képviseleti személyei — látok bennök jellemet, csak hogy e jellem scepticismus, látom, hogy eléggé feltudják fogni, hogy a vallás jelen alakjai szivük és értelmük kívánalmainak nem felelnek meg és hogy ezt nyíltan ki is merik mondani. Van belátásuk és igazságszeretetük, meggyőződésüket nem titkolják el ; a kétértelműséget gyűlölik; de már ennél többet náluk nem látok. A lélek magasztosabb hangulatait, a kegyességet és imádást hiába keresem. A képmutatás gyűlölete, személyi büszkeség, a modor és izlés finomsága, az értelem határtalan gőgje és a jellem épségeért személyes érdekeket feláldozó készség — mind ez meg van bennök ; de a jézusi engedelmességet (megadást), alázatosságot és határtalan szeretetet, melyek az emberben az embert teljessé és fönségessé teszik, sem az egyházakban, sem az emberek házaiban nem találom.4 E kifakadást annyiszor elolvastam, s éreztem a vádnak súlyát, mely százok és ezerek vállaira nyomul, de tán épen ez is az oka, hogy oly könnyen elviseljük, mintegy azt gondolva s mondogatva is: „hisz ezt teszik annvian. miért ne én is?!4

Mind az altal meg akarjuk magunkat nyugtatni azzal, hogy a kis mustár-magocskából lesz a terebélyes fa, melyek árnyékában annyian megpihennek. A mint így tovább fejtegeti az iró a tényeket, arra bukkan, hogy az érzéki felfogás a tiszteletet a szellemről érzéki formákra viszi át, összekeveri a szellemet az anyaggal s amazt lealacsonyítja úgyannyira, hogy utóbb az istenség csaknem faragott képekben imádtatik. További elemzéseiben azon eredményre jut, hogy erőnk érzetétől elragadtatva olyanok vagyunk, mint a csatába rohanó katonák, kik midőn az ellenséget vérében látják, örömest visszaadnák azon életet, mely előbb sérti vala őket — mert mintegy megijedünk az egyedüliségtől. — Utóbb azonban visszariad az ész vizsgálódásának eredményeitől, mely túlhajtottságában hitetlenségben végződik s kietlen pusztává teszi az eget és a földet. A mint így elmerül tárgyába, a meleg vallásosság hangjának szabad folyást enged s mintegy felrettenve a hitetlenség szemléletétől, így kiált fel : „kellemetlen — több —» rettenetes ama lélek elhagyatottsága, mely a világon Isten nélkül van! Ismét összehasonlítja az Istenben bizó embert azzal, kinek nincs istene, feltünteti amannak elhagyatottságat és élénk szivekkel ecseteli annak boldogságát, ki az isten létét Jézus szellemében tudja felfogni : „mily magasztos az embereket Istenben való bizalommal, foglalatosságaikat űzve, meleg szívvel gyermekeikről gondoskodva, barátaikat szeretve, jótetteket gyakorolva látni.4 A vallásnak tárgyára térve, azt mondja, hogy azon nem változtat sem idő, sem ember. Az imádás tárgya