Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-23 / 4. szám

nék. A protestánsok meg nézzék el nyugodtan, a mig házuk fedelét lebontják, falaiból a köveket egyenként kiszedik, s ők szépen künn maradnak az utcán. Hiszen ha a kath. papság ma jogot nyer protestáns apa vagy anya gyermekének szabadon leendő megkeresztelésére azon a címen, hogy a szülők kívánságára hajtotta azt végre, mi áll ellent annak, hogy holnap ugyanezen címen ne eskessen, ne temessen. Egyik éppen olyan papi kötelesség, mint a másik. Általában, ha az erkölcsi ország bírái is azon elvből indulnak ki, hogy a mi nincs positive megtiltva, az mind szabad, akkor csakugyan későre jő el hozzánk az Isten országa. Elismerem én azt, hogy a papságnak akár mint vádlóknak akár mint vádlottaknak a törvényszékek előtti meghurcoltatása épen papi functiókért, nem valami épületes dolog, s az ilyen processusokkal bizony sem az egyháznak, sem a vallásnak tekintélyét nem nevelhetni; valamint maga az a tény, hogy a különböző vallásfelekezetek közötti béke biztosítására általában törvényekről kell gondoskodni, szerintem legalább meglehetős súlyos ítéletet foglal magában a mi vallásos életünkre nézve. De mindezeknek megszüntetése egyedül tőlünk függ. Legyünk méltányosak és igazságosak egyiránt. Járjunk el ugy egymással szemben, a mint ezt közös mesterünk parancsolta : > Valamit akartok, hogy mások cselekedjenek veletek, ti is azt cselekedjétek másokkal.<<

:

Ekkor bizonyára nem lesz szükség büntető törvényekre; mert a törvény kinek-kinek szivébe lesz beírva. Ferenc József. KÖNYVISMERTETÉS. A Ker. Magvető 15 évfolyama. A „Keresztény Magvető* 1880. évi utolsó füzete fekszik előttünk. Nem tehetjük ezt le kezünkből a nélkül, hogy ezen a magyar prot. világban határozottan liberális irányt követő folyóiratról nézeteinket el ne mondjuk. A „Keresztény Magvető'* immár a 15-dik évét futotta meg, mely idő elég arra, hogy azon iránynyal, a mely a kiadókat és szerkesztőket vezérli, tisztában lehessünk. Mielőtt azonban a „Keresztény M.« szelleméről nézeteinket elmondanék, nem titkolhatjuk el azon benyomást, melyet reánk a nevezett folyóirat címe gyakorolt már akkor, mikor azt először megismertük s tesz ma is mindannyiszor, valahányszor kezünkbe vesszük. A cun ugyanis etymologiailag nem felel meg azon iranynak, melyet a folyóirat képvisel, de nem azon szellemnek sem, melyet a kiadók és szerkesztők vallanak Gy anus nevezetesen előttünk, ha magyar protestáns ezen elnevezést: ,keresztény\ önmagára alkalmazza. Hisz ez mindig keresztre emlékeztet, már aztán legyen az akár azon kereszt, melyre Jézust felfeszítették, akár azon kereszt, melyet róm. kath. atyánkfiai az ördögtől való féltükben vetnek magukra. Tartok tőle azonban, hogy ha az egyedül idvezítő egyháznak egy igaz hive a Magvetőt olvasta, szintén keresztet fog magara vetni s e bűneért gyónás alkalmával absolutióért esdezik; mert bizony sok keresztény ellenes dolgot talál ebben. Ne álljanak azért cím és tartalom egymassal ellentétes viszonyban, — lehessen már címből is felismerni a szellemet, — ne tartózkodjanak a szerkesztők a szellemnek megfelelő címet is felvenni és legyen az eddigi: »Keresztény M.,* — ezután „Keresztyén MagvetőVagy tán visszatartja a szerkesztőket ebben a folyóiratnak még életben levő alapítója, aki még ma is és kívánjuk, hogy legyen még sokáig ugyanannak éltető szelleme ? E tekintetben még csak árnyékától is óvakodunk a gyanúnak, mert ha a tény úgy állana, akkor a tények hazudtolnak meg a protestantismus főelvét, mely : „folytonos haladás a tökéletesedés felé/ Az öszszes protestáns irodalomban rna már a keresztyén elnevezés van elfogadva és épen nem tudom belátni szükségességét annak, hogy a többi protestáns felekezetekkel együtt küzdő s párhuzamosan haladó unitáriusok miért képezzenek kivételt ? E szónak keresztyén megfelel : „Christ,4

— míg a szónak keresztény „crucifix8

felel meg. Keresztyén tehát az, a ki a Krisztus elveit vallja, — míg a róm. kath, atyafiak helyesen mondjak magukat „keresztényeknek4

, minthogy nevüket a kereszttől veszik s e jelképben annyira elmerülnek, hogy a keresztyén—krisztusi szellemet vagy fel sem, vagy félreismerik. Rég bantotta ez már lelkemet, felhasználtam most az alkalmat, hogy nézeteimet elmondhassam s a protestáns elveket valló atyafiakat ez altal is közelebb hozzam a magyar protestáns felekezetekhez. Hisz egy cél felé futunk: „a keresztyén -krisztusi szellemnek terjesztése és érvényre emelése által az összes emberiség boldogulását és boldogítását híven munkálni!* van közös zászlónkra felírva. Ezen kis kitérés után a K. M. szellemét tűzve ki ismertetésünk céljául, siessünk feladatunk megoldásához. A K. M. az erdélyrészi „unitárius* egyházközönség körében, Kolozsvárt jelenik meg Kovács János, főtanodai igazgató tanár és Péterfi Dénes lelkész-tanár szerkesztése mellett. Az unitáriusok a mint tudjuk, tagadják a szent háromságot, a mi által a keresztyénség ősforrásához Krisztushoz legközelebb állanak, mert tudjuk, hogy Krisztus soha sem akarta magát istenné megtenni, de megtették őt halála után évszázakkal, a midőn mar többé ezen dogma ellen nem tiltakozhatott. De különben is, csak az „ember Jézus Krisztus* lehet az egész emberiség boldogságáért lelkesülő eszményképünk ; mint emberek, csak az ember J. Krisztust követhetjük, őt pedig követni legszentebb keresztyéni kötelességünk. Ha pedig ő, nem mint ember a mi eszményképünk, ha-