Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-24 / 30. szám

még inkább Szeremlei Sámuel , Beszéd régi lelkészek emléktáblája felállításakor1

, H.-M.-Vásárhely, 1880.. 9-dik lap): mégsem lehet Sz. ellenségei által költött koholmánynál egyéb ; mert Sz. kiváló műveltségű s tekintélyes állású férfi u volt, kit a puritán erkölcsű Debrecen, morális vétségből származott ily botrány után, kétségkívül nem valasztott volna prédikátorául. Valószínűbb, hogy a »papmarasztás* még akkor fenálló szakában, a nép szeszélye űzte őt el, minden alapos ok nélkül. Makói magányából a debreceni egyház bizalma szólitá ki. Ugy látszik — az ,Egynehány prédikációk* címe után itélve, — hogy elhagyatottságának ideje alatt föl-föllépett Debrecenben s e körülmény is volt befolyással arra nézve, hogy megürülvén ott 1787-ben a külvárosi, u. 11. ispotályi predikátorság, Hunyadi Ferenc anyakönyvi följegyzése szerint, a mondott évben erre Sz. választatott meg, honnan utóbb, 1792-ben a belvárosipapságra mozdíttatott elő.*) 1795-ben a debreceni e. megye espereséül választá, mely hivatalnak terheit a békési egyházmegyében is hordozá Szőnyi B. elgyongülése alatt. Elhunyt 1803. jun. 30-án végelgyengülésében. Szolgálatra képtelen lévén, kollegái szíves készséggel emelték hivatalának terheit majdnem egy évig; a miért előre megigért bucsu/ójaban tolok érzékeny hálás szavakkal válik meg. Annyira gyöngéd volt irántuk, hogy nem akarta őket a koporsója feletti szónoklattal terhelni; hanem erre Ormós András, akkor szoboszlói s Kocsi Sebestyén István, akkor böszörményi prédikátorokat kérte föl. De ez utóbbi meg nem jelenhetvén, csak elkészített prédikációját adta nyomtatás alá Sz. fiának. Ormós beszédének alapjaid János XVII. 4—5., Kocsi pedig II. Kor. I. 12. vevé föl. Mindegyik mint igen szelid, csendes természetű férfiút jellemzi. S valóban e jellemvonása imáiból is kitiindöklik. Mitsem kér buzgóbban s gyakrabban, mint ,békességes, csendes lakozást házainkban,® vagy a háborúságok alatt »csendes tűrő szivet, isten akaratán való megnyugovást.* Három évig tartó aggasztó helyzetében Makón, s majdnem egy évig tartó betegágyában megtanulta a keresztet békén viselni. Nyugodt kebellel várta a halált. Eleve megírta búcsúzó szavait, ,életének rövid leírását* s következő síriratát: »Ide tétetett az elrothadásra Szikszai Györgynek holtteste, melyet az istenben való reménységgel, a Jézus Krisztusban való hittel hatvanhat esztendeig hordozott e földön, melyben eleget fáradott, eleget szenvedett, , eleget kesergett, elég jót is vett, és a melyben egynehány esztendeig a debreceni reformáta ekklézsiának az egyházi szent hivatalban nagy kedvvel szolgált, ő maga pedig elköltözött innét abba a valóságos életbe, a mely főcélja volt lételének, fóigyekezete életének, főédesitője halálának és a melyet az isteni irgalmasság megigért, a Jézus Krisztus halála megszerzett és bizonyossá tett minden hivő bűnösöknek.* ») E szerint téves az, a mit Szűcs István állit (Debrecen város történelme. 3. k. 907. 1.), hogy t. i. Szikszai Gy. 1776-ban lett belvárosi pap ; az ispotályi lelkészek közt pedig nem is emliti. Sz. K. Ez epitaphium, fia állításaként ezen módon fölíratott a ceglédutcai temetőben levő sírkövére. Özvegyet s 6 élő gyermeket hagyott hátra, kik mind Makón, a következő rendben születtek: I. József 1766-ban, a dunántúli e. kerületben települt meg s atyja halálakor felsőörsi pap (1. külön). 2. Pál 1767 szül., katona. 3. Sára 1769 szül., Szikktnyi Zs. bihari esperes neje. 4. Béniámin 1772 szül., makói lelkész (1. külön). 5. György 1778 szül., lelkész, nem tudni hol. 6. Dániel 1786 szül., tanuló, aztán valószínűleg szintén pap lett. Ez adta ki 1834-ben újra s bővítve a „Ker. tanításokat* Sz. D. betűk alatt. Szentkúti Károly. (Folytatása következik.) KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Az új angol bibliafordítás. Az új testamentom új angol fordítása — mint e lapokban annak idején már jelezve volt — megjelent, s mind Angliában, mind Amerikában oly rendkívüli kelendőségnek örvend, hogy pl. magában New-Yorkban az első napon 300,000 példány kelt el; a mi legelsőben is azt bizonyítja, hogy az angol és amerikai prot. nép szerfelett bibliás. De roppant kelendőségének oka nem csupán ebben rejlik ; mert hiszen a biblia-társulatok eddig is millió számban terjesztették a szentírást s nincs angol ház, melyben biblia eddig is ne lett volna ; hanem leginkább annak tulajdonítandó, hogy a régi fordítás nagyon tökéletlen, s azon körülményeknek, melyek közt a fordítás eszközöltetett. 1870-ben ugyanis a canterbury-i papi gyűlésen az anglikán papság szabadelvű tagjai szóba hozták a biblia új fordítását, minek folytan két bizottság alakult, egyik az ó-, másik az új testamentom lefordítására. Ez utóbbi 10 évi lankadatlan munkásság utan bevégezte és közrebocsátotta művét. Ez a bizottság először csak 7 tagból állott, az anglikán egyház méltóságaiból valasztva ; de e szűkkörü bizottság tagjait felhatalmazta a gyűlés, hogy tetszésük szerint még másokat is magok mellé vehetnek. A munkából a dissidens egyházak sem zárattak ki. A 7 tagu bizottság tehát résztvevésre hívta föl minden egyház híres tudorait, nyelvészeit. A felhívásnak engedtek is minden elnevezésű protestánsok: angolok, skótok, baptisták, methodistak, congregationalistak stb., ugy hogy a 7 tag felszaporodott 25-re. A többséget az anglikánok képezték, de — mint emlitém — képviselve volt abban minden egyház. A bizottságban benne volt Dr. Smith unitárius is, a kit mind az angol mind a francia orthodoxok a leggonoszabb eretneknek tekintenek. Szóval a dogmai elfogultság háttérbe szorult a tudomány előtt. A bizottság nem szorítkozott csupán Angliára, hanem érintkezésbe tette magat Amerikával is, a hol e 60