Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-24 / 30. szám

a ki válóperét mégis törvény elébe viszi, biztos lehet felőle, hogy mire a válóper eldől, akkorra nem kiván ujabb házasságra lépni, mert megette kenyerének javát; de arról még biztosabb lehet, hogy a pro és contra prókátorok lefejtik még a bőrét is; s vénsége, társ és támasz nélkül, vagyontalanul fogja a véginség szemét­dombján találni. Mivel a válópör óriás idő- és pénzveszteségbe kerül, a vadházasság pedig teljesen és tökéletesen szabad, sőt nemcsak szabad, hanem polgári házasságnak nevezi azt a közvélemény, szolgabirák, jegyzők irják a vadházasok szer­ződését, s a hatóságok az ily házasfeleket még gyámolítani látszanak : a vadházasság a könnyüerkölcsü alsóbb nép közt javában virít és szaporodik, a közerkölcsiség pedig bomlik és vész, a társadalom alapja, a családi élet tökéletesen alá van ásva és leroskadással fenyeget. Ezt eredményezte ránk nézve az a 90 esztendeig tartó »addig pedig.* Azt vártuk, hogy a törvényhozás be fogja váltani az 1790/1. 11. §. igéretét, azonban az 1868. 48. t. c. 2. §-a csak ennyit mond: , Házassági ügyekben a kötelék érvényességének kérdésében a róm. és görög katholi­kusokra, és görög keleti hitvallásuakra, valamint az er­délyi két evangelikus egyház híveire nézve a jelenleg fennálló egyházi törvényszékek az illetékes bírák, a két evangelikus hitfelekezetii egyház magyarországi híveire nézve pedig az illető világi törvényszékek.* Tehát szán­dék sincs arra, hogy nekünk a tőlünk elvett jogot visszaadják. Erdély egyesittetett Magyarországgal, mi bevettük szintén ötödiknek az erdélyi testvér-superin­tendentiát. S már most az a képtelenség állott elő, hogy annak a superintendentiának magának több joga van, mint az anyaország négy kerületének összesen. Mikor egyidőben valaki egyszer elinditványozta magát az országgyűlésen, hogy a protestánsok püspö­keinek is helye volna a felsőházban: ha jól emlék­szem, Deák Eerenc volt, aki ugy nyilatkozott, hogy nem­sokára a többi főpapnak se lesz ott helye ; azonban azokat ott feledték, minket meg kint felejtettek. Mi ha a házassági ügyet emlegettük, mindjárt napi­rendre hozták a polgári házasság eszméjét. Deák még az országgyűlésen is hangsúlyozta a kötelező polgári há­zasságot. Most ez zsidóval való házassággá lett már. A kérdés megszűnt napi kérdés lenni. Szépen meghagy­ták a pápistát, rácot, oláhot, zsidót a maga jogaiban; minket pedig kifeledtek megint. Olvasgatom, keresgélem a zsinati előmunkálatok között ezt a dolgot, efct a sérelmet; de nem találom. Maholnap itt lesz a zsinat ; jó volna a feliratban fel­hozni s ha csak lehetséges, kiküzdeni, mert felekezetünk családokból állván, ha a csalad alapjában meg van ren­dülve, alá van ásva, az egész felekezet romlásnak indul; ha az erkölcs megvész, Róma ledől s rabigaba süllyed 1 Nagy Ignác, külkedi ref. lelkész Papi egyenruha a magyar ref. egyházban. A magyar • reformált egyházban megvolt eleitől fogva, megvan ma is a törvényes papi egyenruha. Legkimeritőbb törvény e részben a Gelei Katona 83-ik kánonja, mely idősb Kiss Aron fordításában így hang­zik: ,Bár az új szövetségi lelkészeknek semmi határozott formaruhát nem rendelt a szentírás: mindazáltal tar­toznak ők ebben is — - miként minden mas dologban — a rendre s illemre figyelni, ugy hogy az ő öltözetök le­gyen a rendnek és szent hivatásnak megfelelő; nem ronda, sem csillogó, hanem középszerű, tisztességes, mellyel őket mind a katonáktól és más világi rendektől mind a más felekezetű egyháziaktól első tekintetre meg lehessen különböztetni és ismerni, a minő ez a mi, már általánosan bevett és ódonszerűsége által is mintegy helybenhagyott és megalapított öltözetünk.4 Egykorú képekből, írott emlékekből és hagyomá­nyokból köztudomású levén, hogy az itt szabatosan kö­rül nem irt két főbb ruhadarab, a palást és reverenda, másánt tóga vagy longa volt: egy kis baj csak abban van, hogy az 1820. táján kezdődött új korszak, kü­lönösen a forradalom, erős és az öltözetekben is nagy változást okozott áramlatával, a reverendat a közhasz­nalatból majdnem teljesen kiszorította, s ennek helyére, néhol kerületi- vagy egyházmegyei hatarozattal, máshol anélkül is, az atillát hozta divatba. Most azon a ponton all egyházunk, hogy a papi egyenruhát is szabályoznia kell. Csakugyan a zsinatot előkészítő konvent, alkotmány­tervezetének 157-ik §-aban, ez ügyben a következő ja­vaslatban állapodott meg: ,A lelkipásztorok öltözetök­ben a társadalmi illem követelményeinek megfeleljenek ; magán forgolódasukban, s a házuknál is, legyenek min­dig egyszerűleg, de tisztességesen öltözködve; midőn pedig hivatalos tisztökben járnak el, rendszeres egyházi ruhát viseljenek ; nevezetesen : tisztességes kalapot vagy magyar süveget, egészen fehér vagy fekete nyakkendőt, hosszú fekete atillat, palástot, általában minden öltözetet 1 feketét.* . Miután pedig — barmit mondjanak is némelyek — megvan az öltözetnek rendkívüli fontossága: míg nem késő, helyén és idején latom hozza szólani a kérdéshez, jó lesz-e az a megoldás, a mit a konvent ajánl ? Elismerem, hogy szép, igazan magyar ruha az atilla, de csak ugy, ha tetőtől talpig hozzáillő a többi öltönydarab is. Viszont nevetségessé lesz az idegen, bár világszerte elfogadott és másoknál tisztességes viselettel, például pincscsel és bugyogóval A mi szempontunkból fogyatkozása, hogy kényelmetlen, nyárban meleg, télben hideg ; hogy aránylag hamar romlik, sokba kerül ; hogy mások is hordván, első tekintetre felismerhetővé nem teszi viselőjének hivatalát. Egészen papi ruhává csak ugy válnék, ha, mint kiegészítő társa, a palást — mar csak az összhangzat kedvéért is — bokáig érne ; de akkor meg nem volna többé atilla, hanem magyarosított tóga, aminőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom