Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-17 / 29. szám

hagyta a pericopa-rendszert, mert Hagenbach encyclopádiája szerint, „senki sem gondolt a reformatio korában arra, hogy ezen kényszerűséget lerázza.* De ma már, midőn a biblia nélkülözhetlen könyve a prot. családnak, nem látom át, mért volna erény e kényszerűséghez oly erősen ragaszkodni a többi szebbnél szebb evangyelmi helyek rovására ? Mert meg kell vallanunk, hogy sokszor fájdalmasan érzik a legszebb parabolák kihagyását a pericopa-rendszerből még ennek védelmezői is. Mire tán azt mondja B. ur, hogy minden gyémántot lehetetlenség egy koronába beleilleszteni. Epen azért, mivel lehetetlenség, nem szabad megkötni akarni annak kezét, ki az elrejtett gyöngyöket a tengerből felhozni, illetőleg szószékre vinni igyekszik. Nem áll, hogy a pericopa-retidszertől való eltávozás miatt, mint B. ur magát kifejezi, ,az őszi, téli, farsangi, tavaszi* stb. beszédek születnek. Mert a templomban bizony nem a természetet prédikáljuk, hanem a , Krisztusnak igéjét, mely minden időszakban egy és ugyanaz. Különben, a kik azt tennék is, hogy néhanéha a természet változásait is figyelemre méltatnák, azok sem követnének el keresztyénellenes hibát, tudva azt, hogy maga üdvözítőnk is az idő és helyi viszonyokra tekintettel volt s minden mozzanatot felhasznait az igének hirdetésére. Eltekintve attól, hogy pericopa-rendszerünkbe sokhasonló tartalmú helyek felvétettek, látszólag ínég anachronismust is tüntet fel e rendszer. Például az újévi textus Krisztus körülmetéltetéséről szól, azonnal a rea következő vasárnapon Krisztus megkereszteltetéséről Keresztelő János altal, és nyomban ezután, vízkeresztkor, még vissza kell helyeznünk a bethlehemi jaszolba, mert ekkor jönnek a keleti bölcsek. Nem mondom azért, hogy a pericopa-rendszert mellőzzük, melyet az egyház mindeddig kivalólag felkarolt, s melyet én is legtöbb esetben megtartok ; hanem csak azt mondom, hogy nem cselekszünk akkor sem helytelenül, ha attól eltávozunk. Hisz megváltónk az egész evangéliumot adta nekünk örökségül, s ő maga is ,elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza nekik (t. i. tanítványa inak) minden Írásokban azokat, melyek maga felől írattattak meg". Lak. 24. 27. A második érv a pericopa-rendszer mellett, hogy a nép ahoz ragaszkodik. Erre vonatkozólag B. ur igy szól: .Kényes publicum az a falusi publicum. Ha mindjárt maga egyben-másban a legszigorúbb rendet nem tartja is, lelkészétől megvarja azt, hogy ne innen-onnan böngésszen, a mi talán neki legjobban tetszik, hanem tartson rendet* stb. 1 la mindaz állana, a mit B. ur itt elmond : akkor jaj azoknak a szegény papoknak, kik eddig is szabadon választották textusaikat, jaj annak a publicumnak, mely őket hallgatta ; mert ott nem épülhetett Istennek orszaga, s a lelkek nem elégíttettek ki a böngészet silány eredményével. Engedje meg B. ur, ha én meg azt merem állítani, hogy ez esetben is a pap nem ront, de jobban épit ; a publicum semmivel sem érzi magát rosszabbul, sőt figyelmesebb, ha előtte addig még nem magyarázott szentirásbeli helyek vétetnek alapigékül. Megengedem azt, hogy B. ur gyülekezete a nála még ma is használatban levő Gr aduált, semmi más énekes könyvért el nem cserélné ; de általában ily nézetet táplálni a falusi gyülekezetek felől, ez az igazsággal alig megegyeztethető. Példakat hozhatnék föl arra nézve, hogy a publicum örömmel hallgatta az uj alapigét, s igy sok helyen maguk a lelkész urak hiszik híveiket kiskorúaknak. Sőt tovább megyek és azt mondom, hogy templomaink nem lennének oly üresek, a jelenlevők oly közönyösek, ha gyakrabban ujabb és ujabb táplálékot nyújtanánk híveinknek. Mert a nép már a szokásos textusainkat anynyira megszokta, rólok már annyi predikatiót hallott, hogy nem érzi magát általok vonzatva s az egész istenitiszteletet opus operatumnak tekinti. Ellenben, ha más textus olvastatik föl, azonnal felébred a hallgatóságban a figyelem és egyszersmind kíváncsiság a beszéd tartalma iránt. A megszokottság bárhol közönyösséget szül, az újság felvillanyozza a kedélyt. Es valamint a test megkivanja a különféle táplálékot, ugy a lélek is talalja meg mindazt, a mire szüksége van. Minderre azt mondja B. ur, hogy a rendes pericopákat is különféle oldalról lehet felfogni, s igy mindig uj táplálék nyujtatik. Ez áll, csakhogy a nép nem annyira a predikatiót, mint magát a felolvasott szöveget tartja meg emlékezetében; a legszebb beszédet hamar elfelejti, de maga a fundamentum, melyre a beszéd épült, maradandóbb kincse lesz a sziveknek. Nem hiába mondja Hagenbach, hogy „egy jól kiválasztott textus fél predikatió becsű.* A mi végre a harmadik érvet illeti a pericoparendszer mellett, hogy t. i. ez a papnak könnyebbségére szolgai, — részben osztom én is. Mert csakugyan megkönnyíti a lelkész munkáját az, hogy mar készen talalja a szöveget; mig ha ujat akar keresni, sokszor nem tud valasztani a sok közül, és ha valasztott is, annak kidolgozása több gondot ad, mint azon ismeretesé, melyet már ő is, de mások is kidolgoztak. De bármennyire előnyösnek látszik is ez a lelkészre nézve, én ugy gondolom, hogy saját előnyünk latbavetése mellett nem szabad „fogyatkozassal® vádolni azokat, kik ez előnyükről önként lemondottak, a minő fogyatkozásaik vannak B. ur szerint a legtöbb kiadott .egyházi beszédeknek* és »lelkésztáraknak*. Ha azonban a végeredményt vesszük tekintetbe : a meghatározott textusok is csak bizonyos évekig nyújtják a fentérintett előnyt, azontúl több gondot adnak, mint az uj textus kiválasztása és kidolgozása. A ki például 30 évig prédikál az előirt pericopáról, azt minden oldalról már megvilágította, minden lehető themát kivont belőle : az habar tételeit mindig más szavakkal tudja is kifejezni, de ujat mar róluk nem igen mondhat,