Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-07-17 / 29. szám
917 hogy a mívelt férfivilág kilenc tizedrésze — az újszövetségi tanra vonatkozó felfogását tekintve — nem keresztyén többé; és mióta Strausz D. F. 1872-ben eme kérdésre: ^keresztyének vagyunk-e még?( < — egész kíméletlenséggel tagadó választ adott: azóta a protestantismus oly töprenkedésbe esett, melynek jellemzéseid bátran használható Jézus eme intése: „Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket Nem is csoda! Záporként hullanak közülünk azokra, akik a szabad vizsgálódási elv követelményeiről meg nem felejtkeztek, a szemrehányások, hogy a vallási eszméket a maguk szeplőtlenségökben nem őriztük meg lelkiismeretesen. A tiszta hithűséggel dicsekedő hitsorsosaink, érzelmeikkel és vágyaikkal Róma felé hajolva bűnünkül rójják fel, hogy a szent betű iránt hűtlenek lettünk; hogy azon kísérleteink által, melyekkel az isteni ige kifejezésében fejlődést látni merészeltünk, szentségtörő kézzel réseket ütöttünk a dogmák képzelemteljes épületén, s rabszolgái levén a történelmi tapasztalatnak és speculativ észműködésnek, légbe röpítettük az eddig türelmes és vakon szótfogadó egyházi nyájnak áhitatossági álmát; a földi vándor lelkét megfosztottuk nyugalmától, egyháza iránti hitétől és Istenben való gyermekded bizalmától. Azt jósolják nekünk, hogy az általunk elromlott sokasággal együtt az örök kárhozat áldozataivá leszünk. A kath. Róma megörül a protestantismus eme meghasonlásának s már készen tartja számára a sirkövet eme felirattal: „Requiescat in pace\" De a haladó protestantismus hívei még keményebb bókoknak vannak kitéve. A modern tudományok vezérférfiai azt lobbantják szemükre, hogy hivatásuk teljesítésében gyávák voltak. A történelem reájok bízta volt a vallási igazságok tisztázását és fejlesztését, de ők elmulasztották azokat a haladó felvilágosodottsággal összhangzásban megtartani; ha tettek is ez iránt kísérleteket, ezek többnyire gyöngeséget, félénkségét árultak el. Ennélfogva mi vagyunk okai azon nagymérvű és még egyre növekedő hitetlenségnek, mely miatt jelenleg minden vallásfelekezet oly hangosan panaszolkodik; mert az emberiségnek sem a mult századokbeli hitcikkelyek szűk keretéből sem a csodákban megcsontosult katholicismusból nem volt máshova menekülnie, mint az egyház iránti közöny kopár sivatagába. Ha van vigasztalás ezen szemrehányásokban, ez az, hogy a modern tudomány főszereplői konstatálván a katholicismus meseszerűségét és a protestántizmus meghasonlását, az egész keresztyén vallás tarthatlanságát hirdetik; egy sírt tartanak nyitva a katholicismus, az orthodox és szabadirányu protestantismus számára és sírkövükre már rávésik a feliratot, hogy: „Requieseat in pace !" Megdöbbenjünk-e? Tagadni nem lehet, hogy Ziegler Henriknek, ki a berlini > Protest. Kirchen-zeitung€ ez évi 15. és 16-dik számaiban eme kérdést fejtegeti: „Hat das Chrisíenlhum sich überlebt ?í ( — igaza van, midőn a természettudósoknak és bölcsészeknek a keresztyén vallás ellen intézett támadásairól eképen nyilatkozik: „E hangok vészmadarak hangjai, vészmadarakéi, melyek az ellenséges szellemi erők és kedélyek iszonyú harcát jósolják és csak sajnálatra méltó vakság és nyomorult gyávaság tartóztathatna vissza minket attól, hogy korunk itt nyilvánuló vallási Ínségének és a jövő veszélyének komolyan és alaposan szeme közé ne nézzünk." Azután kiemeli, hogy például Schopp<nhauernek, Feuerbachnak és Hackelnek a keresztyénség megítélésére vonatkozó műveiben a conclusió egyiránt az, miszerint a keresztyénség leélte magát és benső feloszlása felé siet. Azt tartja, hogy a vallásosságra és egyháziasságra nézve a veszély ez idő szerint Hartmann Eduárd műveiben rejlik. Es valóban, már e művek címei is mutatják, hogy ez így van. Hartmanntól 1874-ben megjelent: „Die Selbstzer-setzuvg des Chrislenfhums und, die Religion der Zukunfi", és 1880-ban „Die Krisis des Cliristen-Ihums in der modernen Theologie Ezen aggodalmat, mely a modern természettudomány és különösen a bölcsészet iránya következtében lelkeinket elárasztja, osztja Pfleiderer Rezső is, midőn IIartmannak ,,Die Phánomenologie des sittliehen Bewusstseinsu című munkáját, mely 1879-ben jelent meg, behatóan birálja. Kideríti, miszerint e bölcsész a legfájóbb sebeket ejti a keresztyénségen. „A theologus és philosophus — úgymond, — hacsak ez utóbbi szintén nem tartozik a pessimistákhoz, a kérdéses könyvön keresztül tett hosszadalmas vándorlás végén kettős benyomás alatt fog állani. Egyrészt bámulni fogja e mű nyelvészeti szerkezetét; az előadás kápráztató
