Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-26 / 26. szám

adományai: Dobozon, a lelkész kezeihez, József főherceg ő fensége 32 frtot küldött gyönyörű levél kíséretében, az egyházi adóhátralékos hívek adóssága törlesztésére. Bicskén a takarékpénztár iskolai harmoniumra 20 frtot, ugyanerre Brachfeld Arnold ur 15 frtot, iskolaépítésre Czigelbrüher Dániel ágost. vallású fakereskedő ur 50 frtot. Hoffman Ágoston ur Németházán a téglát olcsóbban számitván, ezzel mintegy 244 frtot adott az iskolának. Volfinger Lipót ur Csordakutról 80 ül követ, továbbá 1000 darab faragott követ fél áron adott. Bián Szabó János 84 frtot adott; Bellovics Sándor és Körmendi János 40 frt értékű énekmutató táblákat készíttettek a templomba. Lázár Mihály és neje a szószéket bevonatták s az urasztalra 50 frt értékű selyemkendőt vettek. Zámolyon templomdiszitésre egyesek 17 frtot adakoztak, toronyépítésre két egyén 16 frtot adott. Sárkeresztúron Morvát Zsuzsánna selyemkendőt vett az urasztalára. Pátkán Sárközi Aurél ur az egyháznak 10, Tóth József presbyter 10 frtot adományozott. A gyülekezetek részéről hozott áldozatok s egyesek adományainak összege együttvéve teszen 156,000 frtot. Külön véve a gyülekezetek részéről hozott áldozatok összege 76,000, egyesek adományainak összege 80,000 frt, mely utóbbi összegben benfoglaltatik a 60,000 frt értékű Roboz-alapitvány. Végre bátorkodom lelkésztársaim s az irodalom baratinak figyelmébe ajánlani a megjelent folyóiratokat s könyveket : A Lágler Sándor és Kálmán Dezső által szerkesztett Prot. Pap cimii, gyakorlati szakközlönyt. Garzó Gyula gyakorlati bibliamagyarázatait. Czelder Márton Vasárnapját, a magyar nép számára. A Prot. theol. könyvtárt, melynek immár 14-ik kötete jelent meg, hozva Zsilinszky Mihálytól : A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásait. A tiszántúli ref. középiskolai tanáregyesület évkönyveit. A hit templomát, Spurgeon nyomán irt egyh. beszédeket Könyves Tóth Kálmántól. Szilády Jánosnak és Szász Károlynak igen jeles egyh. beszédeit. A bajai egyház történetét Széles Árontól s a foktői egyházét Feleky Józseftől, igen érdekes, jegyzőkönyvekre hivatkozó monographiákat. A régi magyar költők tárát, az akadémia kiadványát, Szilády Áron által nagy gonddal s kitűnő sikerrel szerkesztett köteteket, melyekből nemcsak nyelvészetet tanulhatni, hanem a honi reformátióra vonatkozó érdekes, eddig ismeretlen adatokat is meríthetni. Sajtó alá menend közelebb az Uj magy. Athenás, magyar prot. egyh. írók életrajzi gyüteménye, Szentkuti Károly, Kálmán Farkas, Bierbrunner Gusztávtól.— Immár végzem előadásomat, kérvén az áldások istenét, tegye tanácskozásainkat üdvösen gyümölcsözőkké 1 A pestmegyei ev. esperesség junius 14. és 15-én Budapesten tartott közgyűlése. A főesperes rövid imával, Földvdry Mihály esperességi felügyelő ur rövid üdvözlettel nyitván meg a gyűlést, végbement Láng Adolf, ujonválasztott főesperes beigtatása, melyen a beigtatott a következő székfoglaló beszédet olvasá : „Nagys. és Nagyt. esperességi közgyűlési Midőn a bizalomért, mely engem a pestmegyei ág. hitv. ev. esperesség főesperesi hivatalába elhívott, köszönetemet fejezném ki, lehetetlen, hogy önnön és munkatársaim szemei elé ne állitsam azon munkakört, melyben közös erővel közreműködnünk dicső dolog, tudván azt, hogy e munkásságunknak más végcélja nem lehet, minthogy építsük ama szent házat, a szentegyházat, melynek belső szegletköve a Jézus Krisztin. Dicső önérzettel számláljuk magunkat egyrészt azon „közönséges, keresztyén anyaszentegyházhoz,* mely a különféleségben is egységes, másrészt azonban nyíltan valljuk sajátos egyediségünket, mely a lutheri reformátió elveiben leli fel egységét, s mely elveket híven szolgálni lehet csak különleges feladatom. Érzem azonban, hogy a rokoni érzelem szent köteléke fűz engem és fűz minden ágostai evangelikus embert azon hazai egyházhoz is, mely Ilelvetia dicső reformátorait követve, velünk együtt azon főelvnek hódol, mely „a hitből való megigazulást tanában van kifejezve. Érzem és tudom az atyafiságot ágostai és helvét evangélikusok közt s ez atyafiságos viszonyt ápolni és ápoltatni, szívem szerinti dolognak tartom. Midőn azonban a kath. egyházra tekintek, sajnosan kell constatálnom azon ellenmondást, mely szemben mi velünk, a kath. nép és ennek egyházi vezérei közt fenáll. A mi hazai kath. népünk országszerte ,atyafiaknak* címez bennünket s hasonlókép cselekszik a mi ev. népünk is, amennyiben a katholikusokat „kath. atyafiaknak4

nevezi. Ennek azonban a kath. nép egyházi vezérei — tisztelet a kivételeknek 1 — éppenséggel ellenkezőjét cselekszik. Ugyanis, régi átkos szokás szerint nemcsak régi, de legújabb hazai törvényekben gyökerező jogainkat megnyirbálják, illuzóriusokká teszik, sőt lábbal tapodják. A helytelenül „szabadelvű magyar klérusnak* elhiresztett r. kath. papság fejétől kezdve a legutolsó falusi plébánosig, a XlX-ik század utófelében is még, uralkodni nemcsak akar, de, a concordátumnak hódolva, tényleg uralkodik is felettünk, protestánsok felett s a „klérus1

szó értelme, — „kiválasztott,* nagyon összeülik azon rendszerrel, melyet velünk szemben követnek, melynek neve „hierarchia* vagyis szorul szóra lefordítva „szenteknek uralma.* Köszönöm én az ily kiválasztottak- és szenteknek uralmát, mely minket Rómában legújabban is hereticusoknak mond és Budapesten s széles e hazában 1790/91-ki, 1848-ki, 1868-ki és