Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-02 / 1. szám

Keresztyéni szép törekvésnek mondható az is, hogy a társországokban idegen ajkúak közt elszórva élő hitrokonaink lelki gondozása élénken foglalkoztatja egyházunk jobbjait. Különösen a dunántúli ref. egyházkerület Slavoniában Daruvá­rott állandó missió felállítását határozta el, és nem kétkedünk, hogy az esdő szózat, — melyet a nemzeti úgy, mint vallási szempontból egyiránt szent ügy gyámolitása iránt a nagy közönséghez intéztek, — nem téveszti el célját, és meg fogja találni útját a szívekhez. A keresztyén kegyesség hasonló szép nyil­vánulása Czékus István, tiszai evang. püspöknek abbeli indítványa, hogy a II. József császár által 1781. október 25-ikén kibocsátott türelmi parancs emlékére, a mely 230 anyaegyház uj életre kel­tet eredményezte, 1881-ben, mint a nagy ese­mény százados évfordulóján, örömünnep rendez­tessék, és az ezen alkalomból eszközlendő na­gyobb mérvű adakozásokból szegényalap létesíttes­sék. Mily sikere lesz ez emberszerető indítvány­nak, előre nem tudhatjuk, de Czékus ismeretes buzgalma és elfáradni nem tudó munkássága mellett a lehető legszebb eredmény várható. Igaz, hogy a feladat nagyságához képest az offer­toriumokból begyülő összeg a legjobb esetben is csak csekély kezdeményezés lesz; ámde pro­testáns egyházunk körében az a dolgok rendes sora, hogy kicsi kezdetből, mustármagból növe­kednek a nagy fák, melyekre a jótékonyság ma­darai reászállnak és fészket raknak ágain. Adja a jó Isten, hogy ez esetben is úgy legyen! Nem kisebb jelentőségű ugyancsak Czékus István püspöknek m. é. augusztus 11-kén Dob­sinán tartott közgyűlésen tett indítványa, egy, 100 árva befogadására alkalmas kerületi evang. árvaház ügyében, mely egyhangúlag elfogadtat­ván, az életbeléptetésre teendő javaslatok elké­szítésére bizottság küldetett ki. Ezek mind oly jelenségek, melyek egyházi hitéletünk örvendetes jobbra fordultára mutatnak. Nem bíbelődünk többé annyit a külső formákkal, az egyház örökös rendezésével és közigazgatási kérdésekkel, hanem kezdjük azokra a kérdésekre fordítani gondunkat, a melyekért a formák létez­nek. Miután háztartásunkat a pátensi mozgalmak óta utcunque berendeztük, most már minden em­ber érzi, ha okát adni nem tudná is, hogy ko­molyabb munkához kell látnunk, hogy valláser­kölcsi hivatásunkat teljesítendők az egyház belső kérdéseivel kell foglalkoznunk. Ez a dolgok ren­des folyamatjában nyilvánuló logika, mely az ér­telemre kényszerítőleg hatván, szüli a közvéle­ményt és ösztönzi az embereket oly sorrendben való cselekvésre. Nem szóltam még a mult év legfontosabb eseményéről, a reform, egyházkerületek konvent­jéről, mely elhatározta, hogy a reánk virradt év október hava végén közzsinatot fogunk tartani. E kérdés is el volna e szerint döntve és közel száz évi időköz után ismét zsinatunk lenne, erősödve az erdélyi superintendentia csatlakozása által, de kifeléhatásában viszont nagyonis meg­gyöngítve az által, hogy az ág. hitvallásuakkal nem egyetértőleg, nem egyidejűleg tartatnék. -Más tekintetben sem igen kedvezők a zsi­natra nézve az előjelek. Sokan az intéző körök­ből nem tudnak a mai viszonyok közt tartandó zsinat eszméjével megbarátkozni; sőt a nagy kö­zönségnél is az érdeklődés a zsinat iránt nem­csak hogy az ügy nagy fontosságával arányban nincsen, hanem Őszintén szólva, általános elhide­gülést, teljes közönyt kell constatálnunk. Mindenesetre felötlő jelenség, hogy a mi éveken keresztül a leghőbb óhajtás tárgya volt, épen a valósulás pillanatában hidegséggel fogad­tatik ; pedig tény, hogy így van. Sok volna e jelenség okait rendre felsorolni, mert Boileau-val szólva, ^ mondj el mindent, s mes­ter lész' az unalomban* (le grand art d'ennuyer c'est de toujours tout dire). De egyet nem szabad elhallgatnom. Mióta szabadabban lélegzünk s a megkötiynyí­tett érintkezés folytán és a sajtó utján egymás bajai­val jobban megismerkedtünk, mind tisztábban ki­tűnt, hogy a két millió lelket számláló magyar kálvinistaság, keresztyén kötelességét azon gyön­gék irányában, kik segélyére szorultak, számará­nyához képest nem teljesíti, s hogy öt testületre oszolva tehetetlen is azon nagy célok teljesítésére, melyekért voltaképen létezik. E fogyatkozás tu­datából fejlődött és idővel mind jobban élénkült a közóhajtás, hogy legyen valahára a superinten­dentiákat egyesítő oly gyűlés, mely tevékeny erők nagyobb tömegét hozván mozgásba, elejét vehesse a mindenfelől terjedő romlásnak, és al-. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom