Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-12 / 24. szám

hogy ezen szép theoriának a gyakorlat vajmi gyakran nem felel meg. Meggyőzőleg bizonyítja be ezt a bizottság a maga védiratában azon felhozott példával, hogy a kerület 4 kisebb esperességének 34 egyháza s 43000 hive elnöki döntőszóval leszavazhatna a 4 nagyobb esperesség 89 egyházának s 98000 hivének óhaját s akaratát. Ez csakugyan anomalia, uraim, ezt beláthatja mindenki, s ezen nagy anomaliat és igazságtalanságot tenné a jövőben lehetetlenné az, ha az alattas tesületek határozott censusra alapított számban összeülő képviselői, habár minden oly ügyben, melyben küldő testületeiknek ügy tetszenék, utasítás szerint, de szernélyenkint szavaznának s így minden küldő testület a census szerint őt megillető arányban járulna képviselői által az ügy eldöntéséhez. De van még egy fontosabb momentum is, mely az ilyetén, bár korlátolt képviseleti rendszert felette szükséges reformnak tünteti fel. Kiki tudja, hogy gyűléseinken a legtöbb s néha szintén igen fontos kérdés nem az e tekintetben nem is nyilatkozott esperességek (illetve az esperességi gyűlésen az egyházak) szavazata szerint, hanem a jelenlevők szabad akaratnyilvánulása szerint döntetik el. Fragt uns nícht, toie ?! Minden alattas testület annyi képviselőt — pardon, követet — küldvén a felettes testület gyűlésére, a hányat akart, vagyis helyesebben, a hány vállalkozott, vagyis még a leghelyesebben, minden alattas testület annyi tag által levén a felettes gyűlésen képviselve, a hány tagja ott megjelent, akár volt jkönyvileg kiküldve akár nem, — igen természetes, hogy mindig azon egyház és legközelebb vidéke, illetve azon esperesség döntött a legtöbb ügyben, a melynek körében a gyűlés épen tartatott. Az állithatá síkra a legtöbb szónokot, a »nem kell^-t vagy „éljen*-t kiáltók legtömörebb phalanxát; a szegény elnökség rendelkezésére pedig a gyűlés határozatának megállapításához más fokmérő nem állott, mint — sokszor tojásokon táncolva s valódi virtuositással, de egyszersmind arcának verejtékében, — a szónokok száma, talán hangulata s a helyeslő vagy helytelenítő zúgás után kijelenteni, hogy ebben meg ebben véli kifejezhetni a gyűlés megállapodását. S ez megment, mert szavazást senki sem kívánt. De hátha esetleg ez kívántatott volna ? Sokan fognak még egy ilyen esetre emlékezni, mely az 1872-ik évi nyíregyházi ker. gyűlésen merült fel. A nyugdijintézeti alapszabályok némi módosítása felett, — melyeket az esperességek nem tárgyaltak volt, — folyt elkeseredett hévvel a vita, mely másként nem levén eldönthető, az ügy eldöntése szavazásra utaltatott. De hogy, miként szavazni oly ügyben, melyre nézve az egyházmegyék nem nyilatkoztak, midőn ily esetekre nézve sem a gyakorlatban sem a coordinatíóban semmi iránytű nem létezett ; hisz minden jelenlévő csak nem szavazhatott, midőn az egyik esperesség talán 3, a másik 30—40 tag által volt képviselve ? Végre az áldott emlékű Zsedényi az esperességi elnökségeket szavaztatta meg megyéik nevében ; de igen sokan magukat erre illetékeseknek nem tartván, tartózkodtak a szavazástól. Ily esetekben fog megbecsülhetlen értéke azon intézkedésnek kitűnni, ha előre meg lesz állapítva, hogy mely küldő testület hány szavazattal járul az ügy eldöntéséhez. (Vége következik.) Quidam. Szőrszálhasogatások. A büntető törvény 53. §-a s az ennek végrehajtása és alkalmazása tárgyában hozott kir. táblai Ítélet és e kettőből eredő tömérdek viszásság, rendetlenség, zűrzavar, szükségessé tette részemről, hogy a kibontakozhatás keresése végett e becses lapban a , szőrszálhasogatások" rovatát felelevenítsem. Köztudomás szerint megalkottatott tehát az a híressé vált 53. §. Hogy ezt miként kell magyarázni a keresztelésekre nézve, e tárgyban a kir. tábla, mint ez ügyben döntő fórum, kimondta az ítéletet. Megengedi ugyanis nevezett kir. tablai ítélet, hogy kereszteljen szabadon minden pap, a kihez e végett ker. szülők gyermekét viszik, anélkül, hogy kérdezné: kié, minő vallásfelekezetei szüléké a gyermek; hiszen mindnyájan ker. papok vagyunk! Igen, a kir. tábl. Ítélet szerint ; de nem vagyunk a pápa, püspökök, a legtöbb róm. és gör. pap szerint, hanem csak eretnekek, szakadárok s maholnap az eretnektől a róm. kath. pap részére fizetést kívánnak, mint Lipót stb. idejében, mikor vallásunk s felekezetünk létjogát kétségbe vonták, — mint e lap 19. sz. vezércikkében olvassuk. Csak ne hagyjuk magunkat s a világot a kir. táblai Ítélet által félrevezettetni ! Keresztelhet tehát minden pap szabadon, büntető törvényre nincs semmi szükség: A megkereszteltnek anyakönyvi kivonatát sem köteles átküldeni az illetékes lelkészhez beirás végett. Eddig még úgy látszik, hogy az 53. magyarázata ellen hiába folyamodtunk az országgyűléshez helyesebb, igazságosabb magyarázatért. Hiába mondjuk, hogy mi nem keresztelünk más felekezetbelit, vagy ha teszszük : átküldjük az adatokat beirás végett az illetékes hivatalhoz; hiába sürgetjük, hogy a viszonosság azt kívánja, hogy ők se kereszteljenek, vagy ha keresztelnek, ők is küldjék át hozzánk beirás végett az adatokat (nem kötelesek vele); mindez csak kegyes óhajtás, a mit a gyakorlati élet minden nap meghazudtol és kinevet. S a büntető törvény 53. §-a most már csak bolondoknak való fapénz, melynek a felekezetek közötti viszony tisztázására semmi befolyása, értelme s értéke sincs, ügy hogy kár volt megírni s vele vesztegetni a drága időt. Csakis az vigasztalhatja meg az elkeseredett honfi szívet, hogy nem egy magára áll ez 53. §. a hiábavalóságok kategóriájában, a törvénytárban 14 év óta. De nézzük csak, mily bonyodalmak származnak az efajta hiábavalóságokból a lelkészekre nézve ?