Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

gait van hivatva megvédeni a hatalmasokkal szemben. A gyenge a hatalmast úgyse nyomhatja el soha. A mi előttem leginkább feltűnő az az, hogy a kik ez ügynél a róm. kath. egyház álláspontjára helyezkednek, s a soproni plébános védelmére emelnek szót, nagyon szeretnek a lelkiismeret szabadságára hivatkozni. A többek közt a ,Magyar Állam'c

-ban cikk cikket ér, a melyekben mind a lelkiismeret szabadsága van hangoztatva. Ez oldalát a kérdésnek azonban egy következő cikkre tartom fenn. „ Ferenc József. Pár szó a kihágásokról szóló büntető törvénykönyv 53. §-ának magyarázatához. Az 1880-ik évi Ellenőr 624. sz. Teleszky István felszólalása nyomán. A fönt említett cikknek megolvasása után, ujabb erősödést nyert azon meggyőződésem, melylyel régen birok, hogy nincs olyan törvény, mit emberi bölcseség alkotott, mely alól kisiklásra, a leleményes emberi ész kibúvó lyukat nem találna. Az 1868-iki LIII ik t. c., melynek alkotásában nekem is, nem ugyan mint előadónak, hanem csak mint igénytelen képviselőnek részem volt, 24. §-ban benfoglalja mind azt, mi az 1848-iki XX. t. c. 2 ik §-ban, mint szikla alapon letéve, hazában bevett vallásfelekezetekre nézve, minden külömbség nélkül, tökéletes egyenlőség és viszonosság biztosítására szükséges." Mégis nagy hiba, hogy senkinek sem jutott eszébe ama rövid, világos, több mint 3300 éves törvényre is hivatkozni egyszersmind, mit Mózes az igaz isten nevében kettős kőtáblára vésett: Ne lopj ! En tehát két kérdést kockáztatok, ugy Teleszky István úrhoz, mint minden lelkészhez, ki sarlóját a más búzájaba vágni hajlammal bir. I., Szabad-e? akár egyenesen tolvaj módra, akár közvetve orgazdai úton, a más nyájabeli bárányt elbélyegezni. 2. Szabad-e? más nyáj pásztorának bérit, habár csak fillérekből álljon is az, elrabolni. S ha nem szabad, nem érdemel e büntetést ? ki ezt cselekszi. Nem hiszem, hogy bármelyik róm. kath. lelkész úr elhallgatná, hogy egyházához tartozó kisdedet, az ő ellenére protest. lelkész vegye föl keresztség által a keresztyén egyház kebelébe. Pedig ez, nagyon szép viszonosság volna kölcsönös szeretet utján, mi a keresztyéni névnek iőcimere. De mivel a tisztelt klérus ezt nemcsak nem teszi, sőt épen ellenkezőt mivel: Jézus erkölcsi törvényére hivatkozom, a mely őket is úgy kötelezi mint minket. , Valamit akartok, hogy az emberek cselekedjenek tiveletek, ti is cselekedjétek azokkal. Mert ez a törvény és próféták. Máté VII. 12. Luk. IV. 31, Es az a lelkész, ki az isteni Jézus törvényének ellene tesz, nem teszi e

magát méltóvá a büntetésre? Én ugyan, míg hivatalban voltam, a szomszéd kath. lelkészszel jó viszonyban levén, egy pár róm. sz. egyházhoz tartozó kisdedet meghintettem a keresztség vizével olyankor, midőn a csecsemőt szülei, kiknek hitök szerint a keresztség mulhatlanul szükséges az idvességre, hozzám hozták olyan időben, mikor 7-8 napig sem lehetett a viharban a szomszéd községbe közlekedni. De a fölvett jegyzőkönyvet a stólával együtt mindig átküldöttem az illetékes egyház pásztorának. Ezt a szívességet a szomszéd tisztelendő is teljesítte irá. nyomban. Erre példát már az atyámtól láttam, ki Fejér megyében Csórón lelkészkedvén, az ottani plébánossal Veiland Andrással állandó barátságban élvén, nehogy a többségben levő reformátusok közt a talán baba vagy más által végzett keresztségi tény gúnytárgyul szolgáljon, távolléte esetére, megbízta az atyámat, s az atyám viszont őtet, a keresztség kiszolgáltatásara. De soha sem egyik sem másik, a nem felekezetbeli kisdedet, a rnaga nyája közé be nem jegyzőkönyvezte. E szép egyetértéshez nagy tényező volt egyik földes úr, szolgaházi Marich Dávid. Ez akkor volt, ezelőtt 50—60 évvel, midőn a vallásegyesülés eszméje, több jelesek által a kath. részről Horváth János kanonok, később fejérvári püspök buzgó közreműködésével irodalmilag is tárgyaltatott. Uraim ! tisztelendő klérus ! Emlékezzünk régiekről 1 A régiektől is tanulhatunk hazafiúi kötelesség érzetet és keresztyéni szeretetet a compelle intrare nélkül is. Edes Albert, nyug. lépett ref. pap esperes. TÁRCA. Zsinat előtt. II. Ugy voltunk a zsinattal is, mint egyéb kedves tárgyainkkal. Míg a távol kék köde ringatá ölében a kedves alakot s nem ismertük annak egyes tagozatait, oly szép reményeket füztünk hozzá, mint a szülő kedves gyermekéhez, mikor azt az iskolába, a múzsák templomába adja. A szülét a remények töltik el gyermekét illetőleg a pálya kezdetén ; ha papi pályára készül a fiu, már látja a szüle előre őt a zsiros ekklézsiában ; ha jogi pályára lép az ifjú, még tarkább, aranyosabb pillangók szállongják körül a szülék reménylő lelkét, látják előre a gazdag uradalmakat, a hatalom, a fény ragyogványait, melyekből majd a szegény szülékre is hull alá egy-egy kis fénysugár. De az illúziók hamar elsuhannak, az álmodozó lélek pillangóinak aranyporát hamar letörli a zordon való. A zöld babért, melyet a szülék homlokán a remény lengetett egykor, nemsokára fehér hajszálak kezdik felváltani, melyek szépek ugyan tisztességnek, de mégis azt hirdetik, hogy a vándor, pályájának vége felé köze-