Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

ledik. A nagy reményű ifjú zsíros ekklézsia helyett ott teng egy kisded egyházacskának még kisdedebb konvencióján, a hatalom, a fény, a ragyogvány mind másé lett, s neki csak a nyomor jutott. így jártunk a zsinattal is. Mikor figyelemmel átolvastam a zsinati előmunkálatot; mikor láttam, hogy az egész operatum nem egyéb, mint a hosszabb küzdelem s gyakorlat által megállapított egyházszervezet tényleges intézményeinek, jogvíszonylatainak paragraphusokba, szakaszokba öntése, illesztése ; mikor láttam, hogy az egyházmegyék épen oly távol állanak az uniónak, a kormányzati egységnek eszméjétől, mint az egyes superintendentiák, mikor egy meleg szó, egy őszinte reformhang sem emelkedett sehonnan, mely tényleges egyházszervezetünk hiányait feltüntetve, gyökeres reformok után törekedett volna : akkor igyen szólék én is Török Pállal, Dobossal és Révész Imrével, hogy hát biz az a pusztán paragraphusokat faragó zsinat nem igen érdemli meg a ráfordított költséget. Hogy hány lélekre, hány presbyter választassák, hogy az egyházi népgyűlésnek kik legyenek jogos szavazó tagjai, hogy hány presbyternek kell jelen lenni, hogy az egyháztanács jogérvényes s kötelező határozatokat alkothasson, hogy kik az elnökei s alkotó elemei az egyházmegyei gyűléseknek s ezek miként, hány évre választják meg az egyházkerületi közgyűlésekre képviselőiket; a tanárok hogyan, kik által választatnak s minő jogkört élveznek az egyházi alkotmány keretében ; hogyan, mily modalitások mellett gyakorolhatják szavazati jogaikat: de már kérem, ezeknek s több ezekhez hasonló csiribiri joggyakorlatoknak kodexszerű meghatározása, paragraphusokba, cikkelyekbe összegyúrása csakugyan nem érdemli meg azt, hogy arra ezreket költsünk ; és költsünk akkor, midőn egyházi és iskolai autonomiánk folyvást ostromoknak van kitéve ; midőn negyedfélszázados existentia után nem birtunk még egy protestáns egyetemet létrehozni; midőn kisebb egyházainkban magunk oltogatjuk ki a minimum keresztyéntelen és embertelen meghatározásával a világló szövétnekeket, ahelyett, hogy domesztikát teremtenénk s abból segélyt adnánk a szükséggel, sőt a feloszlási processussal küzdő egyházaknak, papoknak és tanítóknak. így vagyunk az iskolai ügygyei is ; ott görnyednek a tanügyi bizottságok a tantervek készítésének munkasulya alatt; születnek szebbnél szebb gondolatok a tanárok díjazására nézve ; mind szép, mind helyes; csak hát ne mindég hátulról kezdenénk a dolgot, hanem már egyszer az elején. Először gazdag, virágzó egyházakat, rendezett egyháztársadalmi viszonyokat kell teremtenünk ; először egyháztársadalmi közszellemet kell teremtenünk azután kell teremtenünk vallásos buzgó népet ; végezetre kell teremtenünk vallásos, buzgó, minden áldozatra kész protestáns uri rendet, mely nem csak szivét, de erszényét is kész megnyitni egyházi és iskolai célokra ; csak majd akkor és egyedül csak akkor beszélhetünk iskolai ügyeink gyökeres átalakításáról; tanáraink, papjaink, tanitóink korszerű, nagyon megérdemlett díjazásáról. A zsinat előtt ilyen gondolatok foglalják el az én, egyházunk jövőjén fájó merengéssel töprengő lelkemet. Ha akarjuk, hát ám tartsuk meg azt a zsinatot, de hát először a zsinaton tárgyalandó ügyek vitattassanak meg érdemlegesen a sajtóban ; foglaljunk el határozott álláspontot mind az állammal, mind a felekezetekkel szemben, mind egyházi mind tanügyi tekintetben legyenek határozott, megállapodott elveink ; egyházszervezeti ref. törekvéseinkben fektessük a fősúlyt az erők autonomikus egyesítésének nagy horderejű elvére ; ne a separa, tistikus tradíciók, de az egyetemesség s hitközösség eszméi adjanak irányt egyházunk javára törekvő munkásságunknak : ekkor tarthatunk zsinatot. Ha pedig csak a harangozó választás körül járnak még most is zsinati reformeszméink, akkor aludjunk még egy nagyot, mert a zsinat nem nekünk való. Itt a sajtó, vitassuk meg a dolgokat tüzetesen a zsinat előtt, mert a zsinat után hiába sopánkodunk elfecsérlett időnk és pénzünk felett. Pereszlényi János. KÖNYVISMERTETÉS. Rövid válasz arra, a mit Szabó Imre ünnep- és vasárnap délutánokra irt egyházi beszédeimről mondott. A Prot. Egyh. és Isk. Lap 1880. 49. és 50-ik számaiban Szabó Imre s. lelkésztől egyházi beszédeim közelebb megjelent füzetére egy személyeskedéssel teljes, dolgozataimban okadatlanul mindent rosszaló cikk jelent meg. . . . Munkáim közrebocsátásakor mint előbb, ugy most is tisztában voltam azzal, hogy munkásságaért a prot. egyházi író sem anyagi, sem szellemi jutalomra nem számithat, de arra mégsem voltam elkészülve, hogy egy ifjú ember, akinek még a tudomány és tapasztalatgyűjtés volna kötelessége ennyi rossz akarattal, ferdítéssel és értelmetlenséggel rohanna egész szerényen, igénytelenül munkálkodó lelkésztársára! S minthogy meggyőződésem az, hogy az irodalmi közvéleményt nem a balogi segédlelkész csinálja, tán hallgatással mellőzném az egészet, ha ugy érdemes lelkésztársaim, mint a közönség iránti tiszteletemből kifolyólag nem tartanám erkölcsi kötelességemnek az ily éretlen hencegést illő mértékére alá szállítani. Én a régi kor embere vagyok, amikor az ifjú még csak tanult és képezte magát, s csak a tudomány felkentjei vették fel és érezték magokat hivatva arra, hogy felvegyék a bíráló tollat. Hálás köszönettel is fogadtam volna, ha egy szakember, — a ki tekintély az egyházi és tudományos téren, arra méltatta volna sze-