Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-29 / 22. szám

és veszélyesek lennének, mint Eperjes és az utána fel­szólamlók magokkal elhitetik, s másokkal is elhitetni akarnák, azt belátni nem bírom, s meg nem állhatom, hogy a XI. szepesi város fináncierjének gazdagon gyön­gyöző humorához, s kedélyességéhez szerencsét ne kí­vánjak, ki is azon feltett célját, hogy e komoly tárgyak feletti elmélkedésben kimerült lelkünket egy enyelgő tréfával felvillanyozza, nálam s bizonyára másoknál is teljesen elérte, midőn ezen szakbizottságok évi költségeit az egész egyházkerületben harmincötezer, számszerint 35000 frtra számitja ki, természetesen teljes folyó osz­trák értékben, tiz piculát vagyis Mokány Berci szerint száz „olvasztékosf rézkrajcárt egy forintra számítva. A javaslat készítő bizottság a maga védekezésében nagyon helyesen fogadja el bizonyításra nem szoruló axiómaként annak szükségességét, hogy a fontosabb tárgyak, azok teljes ülésben való eldöntése előtt, alapo­san megvitattassanak. Itt tehát csak az lehet a kérdés, mi jobb, az-e, hogy az illető tárgy ilyetén előkészítés végett állandó bizottsághoz, vagy pedig az-e, hogy esetről-esetre változó küldöttséghez utaltassék. Én az első módot tartom célszerűbbnek, már csak azért is, mert az ily állandó bizottságnak idő kell, amíg beleéli magát az oda utalt kérdésekbe, de aztán filumá­ban lévén a dolgoknak, sokkal rövidebb idő alatt s ala­posabban osztja meg azok csomóit, mint a változó kül­döttségek, de még egyéb oknál fogva is. Azért t. i. mert ily állandó szakbizottság hiányá­ban a tárgyak előkészítése, vagy az önkénynek fogja legalább látszatát magán hordani, s az elnökség teendőit fogja szaporítani a fokozodó bureaucratizmus veszélyével, vagy pedig elhamarkodott, sőt sokszor merőben lehe­tetlen lesz. Illustráljuk példával. Az egyházmegyei vagy kerületi népiskolák statis­tikáját kellene összeállítani a felettes hatóság részére. Tegyük fel, hogy e célra állandó szabizottság nem lé­tezik, mi fog történni ? Az esp. vagy superintendens — mert hisz világi elnöktársai, az országgyülésen sokkal komolyabb országos dolgokkal vannak elfoglalva — leül a bureaujdba s ír egy megkeresést annyi példányban, ahány egyház van megyéjében, illetve egyházmegye a kerületében, s záros határidő alatt beköveteli az adato­kat. A terminus praeclusira be is jött szerencsésen .... a fele. Ujabb sürgetések, ujabb határidő. Végre valaho­gyan beérkezik az utolsó „Eabius Cunctator* munkálata is, ugy a Xll-ik órában (képiesen szólva), a gyűlés előtt s a főtisztelendő, illetve nagytiszteletű ur egy nagyot lélekzik. No persze, azt hiszed, nyájas olvasó, hogy >megkönnyebülésből. Jaj be naiv is vagy, hogy is ne, épen ellenkezőleg »kínjában* galambom, jó olvasóm, hisz csak most jő a hadd el hadd, az összeállítás. Igen, de neki még hosszú ívekre terjedő jelentéseket kell összeállí­tani az elmúlt év nevezetesb mozzanatairól, halálozások, változások, beiktatások, körutak, adományok, kifejtett irodalmi munkásságról, és sok egyéb dolgokat előké­szíteni a gyűlésre), s fájdalom, a napnak ő nála is csak 24 órája van. Ha legalább titlc. .. de csitt, ha legalább a ntiszt. urnák csak akkora kis káplánja volna, mint a kis ujjam, s ha a főtiszt, ur káplánja száz más dolog miatt reá érne, ha ugyan próbálta már valaha. Mit, mit tehet az elnök ur, megkeresi X. Y. és Z. urakat, állítsák össze a kimutatást, s ezek, ha kedvök tartja, meg is csinálják, ugy a hogy értenek hozzá, s ha nem értenek, ha tö­kéletlen munkát végeznek, az elnök felelős érte, minek bizta olyanokra. De még nagyobb a felelősség, ha sta­tistikai adatok összeállítása helyett egyébről, p. o. be­érkezett pályázatok feletti véleményadásról van szó. Nehéz felelősség volna az, azon elnököt, ki ily ügyet véleményadás végett maga választotta küldöttségre bizna, vajmi könnyen érhetné — talán a legártatlanabbul — az Önkény, a részrehajlás vádja. Igen de, fogja erre valaki mondani, van ennek más módja is, a gyűlés a maga kebeléből meneszt ki egy s más fontosabb ügyben küldöttséget, t véleményes jelen­tésének még e gyűlés folyama alatti bevárása mellett/ s ekkor az elnökség a küldöttség tagjainak megválasztá­sában részrehajlással s önkénynyel nem vádolható. Ismer­jük : ez volt a praxis még nem régiben egyházkerüle­tünknél is a számadások átvizsgálása, ösztöndíjak kiosz­tása tárgyában. A hol a gyűlés 2 napon át tart lega­lább, ott ez nem lehetetlen, az első napon megválasztják a küldöttséget, a második napon referál, de hogy a hosszú közebédek, ünnepélyek stb. folytán van-e mindig ideje alapos munkát végezni, kivált bonyolultabb kérdé­seknél, ehez kétség fér, ott pedig, hol, mint esperessé­geinknél a gyűlés csak egy napig tart ezen hamaros munka is teljesen lehetetlen. Beláttuk ezt, már a kerü­leten is tanúskodnak erről a már is létező állandó szak­bizottságok. Hátra van még a költség. Az egyházközségnél erről szó sem lehet; helyben lakik a bizottságok valamennyi tagja, s külömben is csak a nagyobb egyházaktól kívánja a javaslat e szak­bizottságokat, ott is tetszésökre bizván azok számát s helyiszabályok által megszabandó hatáskörét. Napidíjról az esp. és ker. szakbizottságoknál sem lehet szó, legfeljebb némi uti költségről. De ne lássunk itt sem rémeket: ott vannak p. o. a jogügyi bizottsá­gok. Váljon oly nagyon sűrűen merülnek-e fel a leány­egyházak alakulásának, áthelyezésének, anyásításának stb. efféle esetei, hogy azok miatt oly sűrűen kellene üléseznie, s a peressé válható kérdések békés megol­dása, fontos államkormányi rendeletek, felekezetközi kérdések, tömeges tűzkárbiztositás stb. nem érdemlik-e meg, hogy valaki velők foglalkozzék, s ezeknek gondját az elnökség túlterhelt vállairól levegye ? Nem voltak-e a tervezett tanügyi, pénzügyi és nyugdíjintézeti bizottsá­gok teendői eddig is, habár más címek alatt ellátva s jártak-e valami nagy költséggel eddig, s forog-e fen ve­szély, hogy tetemesb költségekkel fognak járni ezentúl? Én megnyugodva azt hiszem, hogy nem. Régi practi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom