Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-29 / 22. szám

kezébe került drága pénzért. A Fertő nyinphája azonban a tőle elfoglalt területhez jogát érvénye­sítette, a természet törvénye alapján; a plébános is lenntartja, érvényesiti jogát a canonica visitátió alapján és a prot. ember a kath. papnak sarcot fizetni kénytelen oly föld után is, mely szárazon csak a canonica visitátió papírjaiban létezik! Ugye­bár, ez méltánytalan eljárás lenne s a törvénybe ütköző visszaélés egyaránt ? Mindezekből kitűnik, hogy az egyh. fizetés lényegében személyes kötelezettség, hogy a ca­nonica visitátió a róm. kath. egyház belügyeit illető eljárás, mely ennek az egyháznak határain i kivűl nem birhat hatással, felekezetközi esetekben épen nem birhat törvényszabályozó, sőt törvény­megsemmisitő hatással. Midőn az 1790/1. évi 26 ! t. c. 6 szakasza kimondotta, hogy hitünk sorso­sai a róm. kath. papoknak fizetni nem tartoznak elvette a szóbanlevő követeléseknek jogcímét, törvényes alapját, melyet semmiféle mesterkélt műveletek által visszaállítani nem lehet. Ingatag alapra fektetett felépítménynek is romba kell dűlnie; és alkotmányos országban meg nem en­gedhető, hogy bármely fennálló törvény is hatás­talanná tétessék. Protestáns egyházunk ily szomorú helyez­tetésében tehát, a midőn az ország által biztosí­tott alaptörvényeinek lerontása szándékoltatik, ne­hogy ezek jó intentióját felső hatósági intézvények megsemmisítsék, nem marad egyéb hátra, mint a visszaélések és sérelmek concret adatait az egyh. me­gyék utján az egyh. kerületekben hiteles formákban azonnal haladéktalanul összeszerezni. És ezekkel azu­tán járuljon az egyetemes magyarhoni evang. egyh. a törvényhozás elé oly kérvénynyel, hogy az 1790/1 évi 26. t. c. minden faggatás és mellé­kes utakoni megdöntés ellen — szükség esetén egy minden félremagyarázást kizáró világos, ujabb törvénynyel is, biztosítva legyen. Kund Samu. ISKOLAÜGY. Az alsó-borsodi tanitói kör értekezlete. Az alsó-borsod-mezőkeresztesi ref. tanitói kör f. é. értekezletét május 20-ikán Mező-Keresztesen tartotta meg, mely az előre megállapított sorrend szerint, gya­korlati előadásokkal vette kezdetét. Ugyan is, a hely­beli tanítók közül Dezső Gerson a természettanból, Paksi Dániel a földrajzból, Tóth József az értelmes ol­vasásból tartattak gyakorlati előadást. Míg ugyancsak a nagyobb fitanitvanyokkal Szabó József vattai tanitó tartott a méterrendszer s azzal összekötött tizedes tör­tekből gyakorlati előadast. Mind a négy előadó tanitó módszere s eljárása igen kevés megjegyzés kivételével, helyesnek és sikerültnek ítéltetett, Az előadások után kezdetét vette a tulajdonké­peni értekezlet, melyet alulirt, mint az értekezletet vezető elnök rövid beszéddel nyitott meg. E megnyitó után olvastatott az egyetemes érte­kezlet jegyzőkönyve is, vele együtt az elnök űr le­vele, melyben lemásolásra hivja tel a kör elnököt. Azon­ban, mivel alapszabályaink 19. §-sának 111-ik pontja vi­lágosan mondja, hogy : az egyetemes értekezlet jegyzői kötelesek az értekezlet jegyzőkönyvét a három kör szá­mára külön-külön leirni s elnöki uton azokat kézbesitni: értekezletünk oda nyilatkozott, hogy az alapszabályhoz tartja magát, a nagy értekezlet jegyzőkönyvét sem most, sem jövőre nem másolja, hanem azt ügy jelenre, mint a jövő tekintetében készen elvarja. Olvastatott a nagybányai ref. egyházmegye felvi­déki tanitóegyletének átirata, melyben, mig egyrészt a fővárosi tanítók azon visszaélését rajzolja, hogy a mult évben országosan összehívott tanitói gyűlésen, — tömeges megjelenésűk következtében, a vidékről meg­jelent képviselőket leszavaztak ; másrészről két indítványt terjeszt pártolás végett a hazai tanítótestületekhez. — Ez indítványok egyike az, hogy : jövőre, minden or­szágos tanitói összejöveteleknél, csak a tanitói testüle­tek küldöttei bírjanak szavazati joggal. Igy a budapesti tanítóegyesület is, csak- a reá eső képviselő számmal szavazhat. Másik indítvány pedig az, hogy ezen országos tanitói gyűlés az ország különböző vidékein, az arra méltó és alkalmatos helyen, felváltva tartassék. Mindkét indítványt körünk elfogadta s magaévá tette, egyszersmind a nagy értekezlet elé mint parto­landót felterjeszteni hatarozta. Olvastatott a közoktatási minisztérium intézkedé­séről, a Néptanítók Lapja 5 dik számaban megjelent vezércikk, az országos tanitói gyűlés tárgyaban. Mely intézkedését a magas minisztériumnak, míg egyrészt a jelen volt tagok szíves örömmel üdvözölték, másrészt, igyekeztek véleményüket nyilvánitni abban, hogy e te­kintetben ugyancsak a Néptanítók Lapja 7-dik számá­ban > Mit akarunk* homlokirattal ellátott Göbel János György név alatt irt közleménynyel, teljesen egyetért. Melynek értelme röviden az, hogy tűlkövetelők ne le­gyünk, mindennek meg van a maga határa. Hogy mi rendelkezzünk, a kormány pedig engedelmeskedjék, áb­ránd s igen túlzott. Ez idő szerént csak annyit igye­kezzünk kivívni kissebb körben ügy mint országosan, hogy : »Semmit rólunk, nélkülünk."

Next

/
Oldalképek
Tartalom