Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-22 / 21. szám

ezenkívül hivatkozik valamennyi egyházkerület coordinatióira, s ezek között a nálunk most érvényben levő Berzeviczy félére is, melyek ugyan e sorrendet követik. Az esperes elnöklésére nézve a papválasztó gyűléseken a bizottság kész concessiót tenni, beérvén azzal is, ha az egyházmegye küldötte azon gyűlésen csupán ellenőrködést gyakorol, a tanitóválasztó gyűlésre nézve pedig helyesen jegyzi meg, miszerint épen nem törvény az, hogy a dékán lelkész legyen, lehet világi is. A határozat kimondásának jogát illetőleg Eperjes azon fegyvert szolgáltatta a bizottság kezébe, miszerint ez amazra reá olvashatta, hogy a javaslatot nem olvasta, mert abban a határozat kimondásának a 2 elnöktárs közötti illetékességéről semmi intézkedés téve nincs. Eddig e vádra nézve a bizottság. Álljunk meg e helyt s mondjuk el a hierarchia súlyos vádjára nézve véleményünket. Súlyosabb vád, mint a hierarchicus tendentiáké, protestáns egyházunkban, akár egyesek, akár testületek ellen nem emelhető: hierarchia és autonom synodalis rendszer tűz és víz, melyek egymással össze nem férnek, aki az elsőre törekszik, az esküdt ellensége a másiknak. Kérdem, megérdemli a javaslatkészitő bizottság, hogy ezzel vádoltassék? úgy lett-e össze alkotva, hogy e tekintetben a gyanú csak hozzá is férhet ? talán kizárólag vagy legalább tulnyomólag lelkészek-e tagjai ? Nézzük: Összesen 11 tagja közt 3 lelkész van, kik közül az egyik elhalt, minek előtte a bizottság még életjelt adott volna maga felől, maradt tehát 2. Eltekintve attól, hogy e 2 lelkésztagnak múltja s az egyiknek a közbizalomból kifolyó magas állása igaz protestáns érzelmeikre nézve teljes garantiát nyújtanak, kérdem, képes lett volna e még az ellenkező esetben is e 2 lelkésztag a 8 más bizottsági tag ellenében protestáns-ellenes, egyházveszélyes tanokat csempészni be a bizottságba ? Bizonyára nem. En ezen, ha komolyan fennforogna, csakugyan a leghatározottabban nem csak elítélendő, de tűzzel vassal irtandó veszélyes irányra nézve azon nézetben vagyok, melyben Kálmán király volt a boszorkányokról; „de strygis quae non sutit Országos hirű tudósunk Hermann Ottónak egy minapi nyilatkozatát örömujjongva fogadtak hazánknak futóhomokban bővelkedő vidékei, azt t. i., hogy a philoxera vastatrixtól nincs mit tarlaniok ; talajukban e kártékony ellenség meg nem honosodhatik, nincsen meg a talajban a megélhetéséhez szükséges televényföld. Omne simile claudicat, én sokkal lángolóbban szeretem prot. egyházamat semhogy annak téréit futóhomoknak tartsam, de a philoxerára, értve alatta a valóban vastatrix hierarchiát, s a televényföldre nézve szembe ötlőnek tartom a hasonlatot. Es a televényföld hiánya alatt nem csak azt értem, hogy prot. egyházunkban nem talaljuk fel a dúsgazdag jövedelmeket szolgáltató papi jószágokat, a róm. kath. hierarchia sokszor végzetesnek mutatkozott hatalma ezen egyik főforrását, mert e veszélyes tendentiának nincsen meg nálunk egyéb létfeltétele sem. A prot. lelkész existentiaja nem a felsőbbek felelősség nélkül osztott kegyétől függ, nem kinevezés utján nyeri alkalmaztatását, nem a felsőbbek kegyéből emelkedhetik feljebb, nyoma sem lehet meg tehát nála azon hierarchicus szervezetű egyházaknál nagyon is élénk kísértésnek, hogy absolut urnák érezve magát lefelé, a világi elemtől minden fokozatban szintén független felsőbbek kegyének hajhászásában keresse felfelé beláthatlanul tág mezőre nyíló ambitiójának kielégítését; a protest. lelkész tudja, hogy a közbizalomnak köszönheti állását, csak attól várhatja existentiájának javulását, akár jelen állásában, akár egy jobbnak elnyerésében, tudhatja, hogy egyházszervezetünk minden fokozatain, fel a superintendensig minden hivatalos lépéseiért a nagy közönségnek felelős, annak folytonos eller.őrködése alatt áll. Es igaz prot. papnak e helyzet ellen nincs oka zúgolódnia, nincs oka a hierarchia húsos fazekai után ahitoznia. A prot. egyház emlőin nőtt ő fel, ezen egyház elveinek tejét szívta, minek előtte csak almodta volna is, hogy minő életpályát választ, ez elvek húsaba s vérébe mentek át, előbb volt protestáns mint pap; szép pályáján nincs a mi helyes korlátok között mozgó önbecsérzetét sértse: egyházalkotmányunk fontos, szép jogokkal ruházza fel őt, nincs oka irigyelni a hierarchicus egyházszervezet papjait; igaz, hogy nem absolut autocrata lefelé, alkotmányos érzülete ebben nem is talalna semmi gyönyört, de nem is rabszolga felfelé, lefelé és felfelé alkotmanyos törvények oltalma alatt áll, melyeknek szárnyai alatt gyönyörű tere nyílik egyházának az evangeliom szellemében szolgálnia, s ő szolgálni akar annak, nem uralkodni felette. A prot. lelkészi kar továbbá nem „klérusz", melyet egy „indelcbilis* és viselőjét csodatéyő, mert (a misénél) varázserejű szavával holt anyagból élő Istent előállítani s belátása szerint és a jelenre ugy mint az örökkévalóságra nézve érvényesen „oldani és kötni* képes hatalommal felruházó „character*, a nagy közönséggel a , laosz*-szal szemben mintegy felsőbb lénynyé „transsubstantiál.* A prot. egyháznak egyik szép elve az altalanos papság, mely szerint mindnyájan papok vagyunk, Péter apostol (I, 2, 9) ama szavai alapján: „iti pedig kiválasztott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok. * Nincsen hát semmi, „közbevetés*, vagy a Győri legújabb fordítása szerint „tátongő űr* (I.uk 16, 26) a két elem között s egyházkormányzó testületeink jellege nagyon eltér e tekintetben állambölcseink legújabb siami ikerszülöttének a közigazgatási bizottságnak jellegétől. Ez utóbbinak tagjai, bár egymástól külső viseletükre nézve semmiben sem külömböznek, mégis valóban ugy állanak szemben egymással mint tűz és víz, mert hisz mintegy 2 külön ajtón, 2 ellentétes forrásból fakadó mandatum ajtaján lépnek be a közös tanácskozási terembe s ülnek ott széket : egy részük az államkormány kinevezéséből űl ott, annak felelős, annak utasításai szerint, nem mondom, hogy annak érdekében, de mindenesetre az altala felkarolt s képviselt irány érdekében tartozik eljárni, mely érdekek ellen ha csak egyszer is mulasztási bűnt követne