Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-15 / 20. szám

elnök, apostoli rendtartás szerint kézfeltevés és áldáskivánatok közt nyilvánította az eddigi próbanővért rendes nővérnek. A jelenlevő Moody lelkész ezután szintén ráadta áldását, kívánva, hogy legyen olyan, mint Phőbe Kenchreában s a többi apostolkori diakonisszák. Jelen voltak a gyülekezeten kivül Bachát budapesti ev. főesperes, Doleschall pesti ev. német lelkész és alulírott, mint meghívott vendégek és tanúi a lélekemelő ünnepélynek. Lelkünk elé idézve a női kérdést, Bethezdát, mint diakonisszaképző intézetet ajánljuk a lelkészek kiváló figyelmébe. Ha találkoznak a mindkét prot. felekezet egyházaiban olyan nők, kik munkakört óhajtanak, ugy mondjátok meg nekik, lelkésztársaim, hogy a diakonissza-hivatás egyike a legmagasztosbaknak. En pedig az ilyen nőknek, Horváth Ludmillára, a hazánkban felavatott első diakonisszára mutatva, szeretném egyenként és összesen értésökre adni Jézusnak buzdító szavát : „Menjetek el és azonképen cselekedjetek!® Láng Adolf. Válasz. Lukács Ödön esperesnek. (E becses lap. f. cvi 18. sz. ban hozzám intézett »nyilt levelére.*) Nem akarok hosszasan válaszolni, nehogy ^unalmas* legyek, mint saját kifejezésed szerint voltam, mikor: „hosszú éveken keresztül, terjedelmes cikkeimben, kis- és nagy-, egyházi és világi lapokban, az unalomig sürgettem a nevelésügy felvirágzását;4

tehát igyekezni fogok lehető rövidre szabni a választ, még most is, mikor szinte a nevelésügy főfő fontosságú tényezőjéről : a tanítóról van szó. Pedig azt mondta e tárgyról, egy gyűlés alkalmával egyik hivatali elődöd, hogy : „a tan- és nevelésügy olyan dolog, hogy nem szabad elmúlni egy gyűlésnek, egy társas beszélgetésnek, egy találkozásnak, hogy ez igen lényeges és fontos ügyről szót ne váltsunk.* Ismerted ez elődeit. Nem rég tünt le a küzdelem színteréről. Kozma Józsefnek hítták. . . () gondolkozott így arról az ügyről, melyet némely halandók szentnek neveznek; a mely te előtted „unalmas* .... ízlés és felfogás dolga .... Előttem a nevelés s ennek munkásainak ügye iskolai életem óta főbenjáró dolog. . . Ebben maradok. . . . Hogy a szomorú tárgynál, t. i. G. J. és S. P. elbocsátásánál, rólad, mint esperesről kissé bővebben szólottam, azért történt, mert a harmadfokú büntetést = elbocsátást, te, mint esperes, javasoltad. A tanacsbiró urak aztán, — némelyik keserű fejcsóválás kíséretében (láttam s magoktól hallottam) — a javaslat elfogadását megszavaztak .... Szerintem ez hiba volt . . . Nem figyeltek a szabalyokra. De nekem e dologban részem nincs. Engemet se te, se ők, se senki hibásnak itt nem tarthat. Mert bár ott ültem ugyan a zöld asztalnál ; azonban szavazatom nem volt és nincs. Mikor consultativum votum-omat felemelhettem, elmondtam, felállva felolvastam, hogy az t

alap- s ügyrendi szabályok4

ilyen ügyben, ,kellő nyomozást és vizsgálatot4

rendelnek el (szabályok. 13. §. b.,) de a szavazás ellenemre ütött ki s felszólalásom figyelembe sem vétetett. . . De, hogy az ítéletet nem helyeseltem, megmondtam tisztelt barátom ! neked is, többeknek is .... És részemről — akármilyen bűnös legyen valaki — nem helyeslem, nem is fogom helyeselni soha, hogy „kellő nyomozás s szigorú vizsgalat4

megejtése nélkül elítéltessék és éppen hivatalvesztésre ! Ez praecedensűl szolgálna arra, hogy két három velem vagy bárkivel nem rokonszenvező visitatió jelentésére engemet és bárkit a hivatalból, e. m. törvényszéki kihallgattatásom nélkül, elmozdítson. Minthogy nem oly régen történt, miszerint a vezetésem s lelki gondozásom alatt lévő egyházgondnokának nem volt együtt a zsebében az a 140 frt, a mit a visitatiónak átadnunk kellett volna, s pár napig IOO frtot a főgondnoktól kértünk; és bár egyházunkra s ügyeink vezetésére a visitátió minden dicséretet reá rakott, mégis egyik visitator azt mondta a szomszéd egyházban: „no hiszen! rendetlen egy egyház az a kállai egyház ! még azt a 140 frtot se birták kifizetni stb. Az ok az volt, hogy a visitatió a hirdetett időnél pár nappal előbb jött. A kurátor egyházi ládája fijában pedig egy-két száz frt soha sem szokott allani heverőben. ... A mi még nem bűn és nem ok a herce-hurcára Ily alapon pedig akár hivatalomból is elmozdíthatna az e. megyei törvényszék — három ilyen visitatió jelentésére, — — szerinted Miután én nem akarom, hogy az efféle eljárás irányadóul szolgáljon : appelláltam az ügyet az e. megyei törvényszék felett álló bíróságra — — — — a közvéleményre. . . ítéljen ! . . E11, míg igazságérzetem meg nem gyöngül vagy el nem hagy, maradok itt kifejtett nézetem és elvem mellett ; hogy t. i. kellő nyomozás és formális vizsgálat nélkül, hivatalból elbocsátani alkotmányos szempontok szerint senkit nem szabad. Mikor pedig igazságérzetem netalán meggyöngül vagy elhagyni készül: akkor tudni fogom, mi lesz a kötelességem : félreállani s közdolgokba nem ártani magamat. Erre, míg öntudatom el nem hagy, lesz erőm : ezt állítom. Hogy én, az itt kifejtett nézeteim miatt, a reactió terére léptem volna a nevelés ügyében : 11a ez igazán szójáték — figura, — mondhatnám a te kifejezéseddel : „irálygyakorlat4

, leghelyesebben olyan szóvirág, a minőket te szeretsz és gyakran, igen gyakran használsz ! .... Ellene elegendő tiltakoznom, nehogy szavadra és esperesi tekintélyedre valaki elhigyje. . . . Az átmeneti kort illető megjegyzésedre s ez indokom felett való szörnyűködésedre azt válaszolom, hogy az átmeneti korokat érni és élni fogja az emberiség örökké, míg csak a fejlődésre hajlandó és képes lesz. Ez a kettő pedig meglesz, míg az ember ember marad. És lesznek mindig kiérdeműlt emberek, majd minden téren, kik a maguk munkabíró koraban, környeze-40*