Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-15 / 20. szám

tökben megtették a mi tolok telt; megálltak helyöket és betöltötték tiszteket emberül ; de egy ujabb következő emberöltő által tulszárnyaltatnak, és csak sántikálva képesek haladni a fiatalabb, módszertanilag képzettebb nemzedékkel . . . Igy szárnyaltathatott túl G. J. is, ki ezelőt 26 évvel N.-Kallón mint leánytanitó közkedvességben volt s megelégedéssel működött . . . Hjah ! akkor még nem voltak „képezdék* 1 Az irvaolvastató tanmódszer is báb-állapotát élte. . . Nem volt Gönci ábc-e; hanem Zákány és a többiek szerint kínoztuk az áb-ab-ot . . . Es én tudok reá példát, hogy egy öreg tanítót b. e. Árvái József, emlékezetében is áldott kedves tanárom, magánosan tanítgatott az uj tanmedszerre, barátságból, mint régi tanulótarsát; de a most már öreg, akkor még java korában levő férfi azt mondta Árvainak : ,nem megy ez az én fejembe Józsi pajtás sehogy ! nem is fogok én e szerint tanítani tudni soha!* Nem is a szerint tanít; de tanit csendesen, szorgalmasan ; habár talán nagyobb faradsággal s kevesebb sikerrel . . . De ezt a 60 éves embert, 30—35 éves tanítót, bárha ma már nem képes is az uj tanmód szerint haladó tanitó-társával lépést tartani s kevesebb sikert mutat is fel — pedig 25 év előtt éppen olyan igyekezettel, mint minőt ma kifejt, mint kitűnő tanitó köröztetett — nem óhajtanám elbocsáttatni.. Szerintem el kell tűrnünk a korával járó gyengeségeket, megelégednünk a kevesebb eredménynyel, ha — nyugdíjazni nem bírjuk; vagy — a mi ma, ez átme neti időkben szinte előfordul — nincs nyugdíjra való jogosultsága. Mert ma ilyen eset is sok van ! íme ilyenek azok az örökkön örökké maradandó átmeneti idők ! Ily bajok, terhek, nyűgök járnak azokkal; de ezeket eltűrni, nemcsak méltányosságból, de hálából is köteességünk, mert ezek az ósdiak késziték elő azt, amit mi most élvezünk ! És bizony, még akkor 25 — 30—40 év előtt, nem volt ám a tanitói pálya olyan kecsegtető mint csak ma is ! . . Nem volt könnyen kezelhető módszer .... nem 300 frt minimum .... nem nyugdíj .... hanem élhetetlen szabó, csizmadia. . . . De minek mondjam ?! . El még — emlékezetben a példabeszéd : „quem dii oderunt — praeceptorem fecerunt* . . . . Es ma — ezek képezik az átmeneti idők rnesgyéjén az elhárithatlan határköveket .... Nem a restséget pártolom én, hanem a méltányosságot, elmozdítás esetén pedig az igazságot t. i. „a kellő nyomozás és vizsgálat elrendelését sürgetem.* Értsük meg egymást . . . Hiszen egykor magad is azt mondtad, mikor ez ügyet együtt vitattuk, hogy : „csak most ne bolygassam ez íigyet; úgyis mindakettő belenyugodott sorsába !* ... Én azonban nem személyes ügynek tartottam azt és — azért kerestem az igazságot.. . Azt mondod végűi, hogy »az egyesek boldogságát munkálnunk kell ; de az egyházak előmenetelét munkálni mindenek felett való szent kötelesség.* És ez igaz. En azonban csakis az előbbit tehetem, ha ugyan tehetném úgy, a mint óhajtom és szeretném. Hogy egyházak előmenetelét munkáljam, arra sem erőm, sem köröm ; bár csak azon egyházat tudnám boldoggá tenni, melyben hivataloskodom 1 Nyugodtan hajtanám fejemet az éjjeli és örök álomra is. — Te, a ki egy nagy e. megye kormányán állasz, e részi en már sokat tehetsz. Hogy alkalmad legyen, ide is irok valamit. A „Szabolcsmegyei közlöny* f. évi 20-ik ápril 28-án megjelent számában, a tanfelügyelő jelentéséből ezt olvasom : „lbronyban a ref. iskola uj épületben van, felszerelése meglehetős, tanereje elégséges, a tankötelesek iskoláztatása rossz ; a szülőket kötelességeik teljesítésére senki sem ösztönzi, a község bírája gyenge, erélytelen. A ref. lelkész elhagyta a községet s híveit, más községbe, Tassra ment lakni, s a miatt az illető felekezet lelki oktatásban sem részesülhet rendesen. * Tisztelt Barátom ! A mit a kir. tanfelügyelő az ibronyi lelkész felől a közigazgatási bizottságnak jelentett, az egy év óta már köztudomásu dolog. Az illető lelkésztárs maga megvallá, hogy családja Tasson lakik s ő csak onnan jár Ibronyba vasárnaponként és ha hallja, hogy valami baj van. Én ezt neked 1880 szept. i-én úgy hoztam tudomásodra bővebben — mert te is hallottad már — hogy az e. megyei gyűlésen e tárgyban inter pellálni foglak ; mert akkor merült fel, hogy az ibronyi lelkésztársunk és barátunk kezelésére bizolt Wertheim szekrénynek, melyben az e. megyei pénztári kötvények vannak, az elhagyott ibronyi paplakról, a kulcsát ellopták. . . . Te engem — hosszas és heves beszélgetésünk után — lebeszéltél . . . Nem interpelláltalak . . És íme a tanfelügyelő jelentéséből, s nem „az e. megye kormányán álló* esperes jelentéséből tudja meg e botrányos dolgot egy nyilvános lapból a világ! . . . Sajnálom! .... Igen; mert te mondod, hogy „az egyházak előmenetelét mindenek felett munkálni szent kötelesség.* Én is azt mondom, hogy az, annak a kit illet .... Mondod, hogy : „mig az e. megye kormányán állasz, ostora leendesz a rosz, hanyag tanítóknak* stb. Hát az egyházát elhagyó papnak ?! . . Igazán sajnálom, hogy a te esperesi kormányzásod alatt, ezt a scandalosus ügyet, melyet egy év óta ismersz, a tanfelügyelőtől kell a világnak megismerni . . . Vagy 1bronyban nem járt a „csalhatatan visitatió* ? !. . Be kár! Vagy „híven* eljárt és mégsem jelentett semmit! Hm! . . . Ha nem járt volna — mit alig hiszek — kérlek ! miután az egyház lelki gondozás nélkül van egy év óta, méltóztassál mint „a kormányon álló esperes, * valamit tenni abban az ibronyi ügyben ; és ne támaszkodjál egészen a visítatióra ! nekem pedig hadd meg azon szabadságomat, hogy az e. megyei szabályokra hivatkozhassam ítéleted hozásánál anélkül, hogy „unalmas*, „reactió terére lépő* ember lennék, úgy lesz béke közöttünk ! Légy üdvözölve ! Nagy-KállÓ 1881 Máj. 3. tisztelő barátod Görömbei Péter.