Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-15 / 20. szám

„gelicus egyházak országos jogállása tekintetéből, „mind pedig a vallásfelekezetek jogi helyzetének, „viszonosságának és kölcsönös békéjének szempontjából, a leggondosabb figyelmet és behatóbb .,tanulmányozását kivánja meg a ministeriumnak,— „a ministerelnök utján, megfontolás és az annak „következésében szükségessé válható törvényhozási eljárás kezdeményezése céljából, kiadatik — ezen végzése után a képviselőháznak mon dom, — nem lehet kétség benne, hogy a kérdés még jó ideig függőben maradand; és ha béketűréssel be is fogjuk várni, a törvényhozás majdani intézkedését, de valamint szükségesnek látom megújítani ama meghatalmazást, melyet az egyházkerületek püspökeiknek s főgondnokaiknak, a m. 1879-ik év sept. 10-én Debrecenben tartott conventjiikből adtak, s mely intézkedés azóta több esetben teljesen célszerűnek mutatkozott, — úgy ki kell azt is mondanunk, hogy a dolog végeldöntéseig, a mi lelkészeink, egy hajszálnyit se térjenek el az 1868. 53. t. cikk rendeletétől, sőt kötelességüknek ismerjék, minden egyes azzal ellentétű cselekményeit a más felekezetüeknek, azonnal feljelenteni közvetlen előjáróiknak, kik ezentúl sem fogják soha elmulasztani az ilyetén tudomásokra jövendő sérelmek orvoslását a magas minisztériumnál szorgalmazni. Ha elgondoljuk, hogy ezen egész ügyben, a soproni közönségesen ismert eset óta minő következetességei járt el, az innentul is kétségtelenül azon egy nyomot követendő r. kath. papság — ha figyelembe vesszük, hogy magában a k. tábla Ítéletében is immár a clerusnak találjuk fel, bírói tekintély alá helyezett törekvéseit; ha továbbá gondosan észleljük, mindazon jelenségeket, melyek érdekeinkbe ütköző megannyifele mozgalmakról tanúskodnak, a milyen például a kath. lelkészeknek arra lett felszabadittatások, hogy külömbféle egyházi járandóságokat oly házak s telkek után is követelhessenek, melyek prot. h'zen vonnak, de régenten valamifele canonica visitatió alkalmával kath. kézen találtattak: és midőn azon concentrált erőt látjuk, mely e mozgalmakat vezeti, — kétségbe kellene esnünk győzelmünk felől, ha nem reményelhetnénk, hogy egyetemes egyházunk iránt tartozó felelősségünk érzetén kivül mindezen tapasztalatok is reá fognak bennünket a szoros öszvetartásra, - a solidaritásra kényszeritni. Ezek azok, melyeket tanácskozásaink megnyitása előtt a főt. egyh. ker. gyűlés figyelmébe ajánlani kívántam ; — nem maradván részemről ezúttal egyebb hátra, mint hosszas előadásomért bocsánatot kérve, magamat kegyeibe ajánlani. TARCA. A szabadelvű theologiáról. (Vége.) Ha valaki a dicső természetbe vezetne s azt mondaná: láss! de szemeimet befogná, e szívességet igen szépen megköszönném. A szentírás is egy felséges világot, a vallás-erkölcsi igazságok örök szép világát tárja fel előttünk, de én megvallom, e gyönyörű mindenségbe csakis az ész faklyájával szeretek belépni, azon észével, mely lényegében maga is az örök istenségből kipattant szikra lévén, ez istenség mélységeit kutatni, a róla tett bizonyságokat megítélni hivatott és jogosult. Sajátságos követelmény az, hogy az ész feltétlenül hódoljon meg a szentírás előtt. Széles e világon a kereszténység mint vallás-tünemény nem egyedüli. A jó ég tudja, rajta kivül hány mas — buddhista, zend, mohamedán, zsidó stb. — vallás van. Hát ezek követői szintazonkép s a maguk szempontjából nem kevesebb joggal követelik a feltétlen meghódolást szent könyveik előtt. Már kérem szépen^ csak oda térek vissza, a honnan kiindultam : az igazság egy. Ha a keresztyénség szent könyvét igaznak tartom, nem hódolhatok meg azzal lényegesen ellenkező más iratok előtt. Ugy de honnan tudom, hogy mikor a magamé mellett rántok kardot, nem védek igaztalan ügyet ? Bizony az utolsó kritérium mindig a józan ész s én részemről — anélkül, hogy vakmerőnek tartanain magam — ki merem mondani, hogy a szentírásban foglalt istenige, azért istenige, mert a szintén Isten által belénk oltott józan ész ilyenül kénytelen fel és elismerni. ! Következőleg : az ész csak saját örök jogát gyakoroljaf mikor a hit forráskönyveit, mint történelmileg keletkezett s történelmi viszontagságoknak alávetett műveket kritikai bonckés alá veszi. Ne féljünk attól, hogy ez elvi álláspont veszélyes : Megáll az Istennek igéje Es nem állhat senki ellene. Kreibig Lutherre hivatkozik s azt mondja, hogy ' ,Luther sohasem tette a lelkiismeretet és az észt a keresztyén igazságok felett biróvá; hanem az istenigéjéhez kötött lelkiismeretet és a hit törvényében foglalt észt állitá szembe az egyház tantekintélyével.® Hát mi egy malomban őrölünk, s az eltérő felfogás onnan van, hogy az ész fogalmát különbözőkép értelmezzük. Mikor én észről beszélek, sohasem értem az alatt a — hogy ugy mondjam ma nap divatos észt, mely határtalan csapongásában végletes ellentétekbe s előítéletekbe bonyolódva a természeti és szellemi élet absolut birói székére tolakodik, hanem értem a józan észt, mely saját végessegének tudatában a végtelen isteni igazságok iránt mindenkor fogékony Az ilyen ész a való isten igéjével s a hit törvényével összeütközésbe nem jöhet, mert az igazság feltétlen erejét azokban megérzi — bizonyosan tudja. De ha mar erről van szó, legyünk őszinték s mond-39*