Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-15 / 20. szám

juk ki határozottan, hogy nem is mind ^verbum Dei€ az, a mi a ,scriptura sacrában4

van s viszont a mi »verbum Dei*, az nincs is mind a >scriptura sacrában." Sőt Lessinggel hajlandó volnék még azt is hangsúlyozni, hogy korábbi az élő istenige, mely a szívekbe, mint mely kő vagy másféle lapokra jegyeztetett. Pál apostolt is bizonyságkép idézhetjük, midőn Rom. I. 19—21 így szól: »Mert az, a mit az Isten felöl tudhatnak az emberelc, nyilván vagyon ő bennek: mert az Isten megjelentette nékik. Mert a mi Istenben láthatatlan, t. i. az ö örökkévaló hatalmassága és istensége e világnak alkotmányából és a teremtett állatokból megértetvén, megláttatnak* stb. Azután meg ahhoz sem kell nagy bölcseség, hogy belássuk, miszerint a szentírásban az örök s minden emberrel kisebb-nagyobb mértékben közös vallásos anyagon — íidvön — kívül, mit, mondjuk maga az istenség inspirált a szívekbe ; a többit (tartalmi felfogást, alakbaöntést, irmodort) mind biztosan kimutatható emberi eredetre lehet visszavinnünk. A mi pedig emberi, az kritika alá esik. Csak egy-két példát felvilágosításul. Kezdetben a vallásos elemek fejlődése a szentírásban is egészen mythicus. Eleinte személyesen beszél a Jehova az emberrel, azután a csipkebokorból. Mózes már csak hátát látja; majd tűzben jelen meg, majd csak angyalait küldi, végre pedig mennydörgésben szól. Hasonlóképen szellemesül fokonként fogalma is. Eleinte tetszik neki az áldozat, de utóbb megutálja a sok füstöt és zsírt s töredelmes szívet kiván. Ez mind a szentírás emberi keletkezésére mutat; de arra mutat a tartalom is: az isteni s világi elemek vegyülete. Az irók az élet aprólékos vonásait is lerajzolják. Mikor Pál azt mondja II. Tim. 4. 13. : »Az én köpönyegemet, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, hozd el, mikor ide jövendesz, és a könyveket, kiváltképen pedig a hártyákat4

— ez csak nem verbum Dei ? Végre az alak is emberi oldalra vall. Minden iratban meglátszik az illető szerző műveltsége. Másként ír Ézsaiás, mint a tekuai pásztor, másként Jóel mint Mózes. Máté folytonosan hivatkozik az ó-testamentomra, János az alexandriai bölcsészet eszmekóréből merit. Pal szabadelvű, Péter orthodox. íme, mily különbség maguk a szentirók között is ? Az isteni mag különböző hüvelyekbe rejtve, — csak okosan kell kifejteni. De Kreibignek ép az a panasza, hogy a szabadelvű theologia kritikája kárhozatos, mert közös alapja csak egy: a tagadás, s mihelyt valami positivumról van szó, ellentmondást ellenmondásra halmoz. Ez ellenvetés igen gyenge lábon all s mert olyat követel, a mi után a kritika törekszik, de egészben máig el nem érhetett: önmagában összedől. A tudományos vizsgálódásnak minden téren meg vannak a maga nehézségei s akadályai, melynek egyike könnyen, másika nehezebben küzdhető le, némelyike épen leküzdhetetlen. A megoldható problémák megoldatnak, a megoldhatatlanok a hypothesisek változó alakjában értelmeztetnek, míg majd valamely szerencsés körülmény végleges megoldásra utat egyenget. Hogy a szabadelvű kritika összes vivmanyai puszta tagadáson alapulnának — az merész állítás, de nem vád, sőt érdem, mert sokszor épen a negatív eredmények folytán képes az emberi ész az igazság feltalálására. Már az által, hogy tudjuk mi nem igaz — sokat nyertünk s sok haszontalan munkálkodástól s erőködéstől vagyunk megkímélve. A mi pedig a kritikusok tételei között fennálló ellenmondásokat illeti, ezek csak arra mutatnak, hogy töretlen és járatlan uton könnyen eltévedni. Kreibig szerint talán logjobb volna a kritika szót kitörülni a szavak világából — még inkább a theologiából. No hiszen akkor Isten veled theol. tudományosság ! A nazarénusok nem sokat bajlódnak a történelmi bírálattal — köszönöm is én az ő exegesisöket. Attól se féljen, hogy a pseudonymitás álarca alá rejtőzött szentiróknak nem tudna igaz helyet és nevet jelölni az irodalom terén : ha ők a szerzők — nem álarcosok: ha nem ők — ki fog vádat emelni ellenök? Hanem : nunc venio ad fortissimum argumentum ! A liberális theologia — Kreibig szerint — a kritice feldolgozott vallásos eszmék megjelölésére nem használ világos és szabatos (adaequat) kifejezéseket. Beszél teremtésről, Krisztus istenségéről, feltámadásról, de lé. nyegesen mást ért mind ezek alatt, tegyük hozzá, mint az u. n. orthodox theologia. Ez magyarán képmutatás volna — súlyos vád. Igaz volna 1 ? Mit akar a liberális theologia ? Kreibig szerint is : »megtisztítani a keresztyénséget a tudományos gondolkodás eredményeivel s a haladó korszellem követelményeivel ellentétes elemektől. Az orthodoxia — a lélekölő betűhöz tapadva — 6 napi teremtésről beszél — a szabadelvű örökteremtésről ; amaz Krisztus istenségéről, emez isteniségéről; amaz harmadnapos teste feltámadásról, emez a keresztyénségnek — mint szellemi életelvnek diadaláról. Hát ez uj álláspont csak tudományosabb, legyen korszerűbb, de nem csalfa. Nyíltan értelmez — zsákban macskát nem árul. Szellemesit — joga van hozzá. A betű megöl, a lélek megelenevit. Más kérdés: igaza van-e ? Lehet, hogy téved s ha a mindenható az ész és természet törvényeivel homlok-egyenest ellenkező törvények szerint igazgat az üdv világában, nincs, nem is lehet másként. E kérdés eldöntése azonban — igy feltéve — kivül esik minden tud. vizsgálódás körén. Okos ember ilyesmik felett mosolyog, de nem vitáz, mert az emberi kutatás legősibb princípiuma, a gondolkodás tétetik illusoriussá. Nem játszik a lib. theol. a kifejezésekkel, hanem a kifejezéseket tud. értékük szerint értelmezi és igazolja. Persze Kreibig adaequat jegyeket szeretne minden uj eszme számára. Oly követelmény, melynek nemhogy a theologia vagy a bölcsészet, de sőt még a tisztán tapasztalati tudományok sem képesek megfelelni. Kimerítő definitió volna a tudás tetőpontja; de ide csak na-