Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-24 / 17. szám

kell küzdenünk különösen nekünk lelkészeknek. Küzdjünk tehát ellene mindenekelőtt saját példánkkal, bizonyítsuk be híveink előtt, hogy reánk nézve csakugyan nincs becsesebb tudomány a Krisztus tudományánál, nincs drágább kincs a vallásnál, az egyháznál, melynek szolgálatában állunk. Mert ha a nep látja, hogy saját papja is sokkal inkább foglalkozik gazdasággal, kereskedéssel, mint bibliával : bizony akkor nem csudálhatjuk, ha a hívek még inkább elhidegülnek a vallás iránt, s a helyett hogy örömmel bevennék a szíveikbe beoltott igét, elmennek egyik az ő szántóföldére, másik az ő kereskedése után. Küzdjünk a materialismus ellen a szószéken, tegyük lehetőleg érdekessé, vonzóvá igehirdetésünket, ne feszegessük a régi elavult orthodox nézeteket, mert ne feledjük, hogy az egyház iránti közönyösségnek egyik legfőbb előidézője és fenntartója a vastag orthodoxia. Es küzdjünk a materialismus ellen külső életünkben is, érintkezzünk a hívekkel, teljesítsük híven lelkipásztori kötelességeinket, igyekezzünk gyülekezetünk tagjai közül minél több valódi híveket szerezni, kik az egyház iránt meleg érdeklődést és buzgóságot tanúsítanának. S minél inkább növekedik a materialismusnak, az egyház eme legveszedelmesebb ellenségének hatalma: annál nagyobb erélylyel, buzgósággal és határozottsággal küzdjünk ellene. Es a mily veszedelmes egyházunkra nézve a mindinkább terjedő anyagelviiség: ép oly veszedelmes ellensége annak a szegénység. Dacára annak, hogy anyagias korunkban az emberek nagyrészének legfőbb célját képezi minél gyorsabban meggazdagodni, minél nagyobb jólétre szert tenni: mégis talán sohasem fenyegette még a társadalmat — és így különben is szegény prot. egyházunkat is — a végképeni elszegenyedés, mint épen most. A jobbmódu egyházakban is gyakran fordulnak elő pénzügyi zavarok, a gyengébb gyülekezeteket pedig végelpusztulás fenyegeti. Mindig több azon gyülekezeteknek száma, melyek nem képesek hivatalnokaikat fizetni, romladozó épületeiket javítani, egy szóval önmagukat fenntartani; annál kevésbé képesek hozzájárulni felsőbb tanodáink, egyéb egyházi közintézeteink fenntartásához, melyeknek igényei a tananyag és tanrendszer tökéletesedése folytán óriási mérvben növekedtek az ujabb időkben anélkül, hogy jövedelemforrásaik a szükségletekkel arányban gyarapodtak volna. Az állam nem engedheti meg, s nem engedi saját érdekünk sem, hogy tanintézeteink hiányosan, elégtelenül berendezettek legyenek; de hogy a követelményeknek megfelelhessünk, abban nem segít az állam. Egyházunk tagjai közül azok, kik nagyobb vagyonnal rendelkeznek, sokkal kevesebb érdeklődést tanúsítanak iránta, semhogy azt tehetségeikhez képest gyámolítanák. Tisztelet a tiszteletreméltó kivételeknek! De hogy ezek csak kivételek, hogy a protestáns egyház vagyonos tagjai, világi urai nem tanúsítanak egyházunk iránt oly buzgóságot és áldozatkészséget, milyet tanusítaniok kellene és lehetne: arra nézve eléggé jellemző azon körülmény is, miszerint azon tény, hogy egy valaki a templomperselybe ioo frtot tett, mint ritkaság hirdettetik a lapokban. Az alsó néposztály áldozatkészsége van aránylag leginkább igénybe véve; ez pedig mindinkább elszegényedik. Azt hiszem, nem tévedünk, ha ezen általános elszegényedésnek okául első helyen a fegyveres békét tekintjük. Hogy az államok önmagukat fenntarthassák s érdekeiket biztosítsák: reno-ete£ o o pénzösszegeket igénylő katonaságot kell fenntartaniok. A hadsereg fenntartása emészti fel az állam jövedelmét; ez kényszeriti az államot a polgárok túlságos megadóztatására; ez teszi őt képtelenné arra, hogy a szellemi és valláserkölcsi élet fejlesztésére, humanistikus célokra áldozzon; ez veszi el egyházunk tagjaitól is azokat a filléreket, melyeket egyházaink, iskoláink fenntartására kellene áldozniok. Annyi bizonyos, hogy az idők gonoszok, ez az állapot kezd tarthatlanná lenni. Csakhogy nekünk a dolgok általános jobbrafordultára várakoznunk nem lehet. Addig is, míg a viszonyok jobbrafordulnának, — a minek végre is be kell következni, — küzdjünk egyházunknak ezen legnagyobb ellensége, a szegénység ellen. Vegyünk példát azon lelkésztársainktól, kik megmutatták, hogy kitartó buzgóság, tapintatosság, erély és rend mellett mennyire lehet növelni és biztosítani a gyülekezet jövedelmét. Im ezek harcoló egyházunknak legfőbb ellenségei a róm. kath. klérus, mely minden áron egyedül akarja a világ minden népeit nevelni és üdvözíteni, a materialismus, s az ebből folyó indifferentismus és a szegénység. Teljes diadalt aratni ezen ellenségek felett természetesen nem lehet. Minél eré-33*