Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

ban, melyeket a philosophus pessimismusa mellett felhoz, hiányosak, s a subjectiv felfogást elárulják. Mily igazságtalanul itél a munka, a nemi szerelem, a baratság, becsület, tudomány felett, hogy többet ne említsek, mily kevés érzéket mutat a természet szépségeiben s a művészetben található élvezetek iránt, mennyire nem tud nála a világundor, az élet tökéletlenségeinek érzete humorrá nemesülni. Igen, megengedem én is, hogy az életben sok szenvedés van, sőt hogy a fájdalom túlsúlyban van az örömök felett, de — kérdem — lehetne-e öröm fájdalom nélkül ? Ez psychologiai ellenmondás. A világ nyomora növekedőben van, azt is megengedem, de főleg azért, mert a boldogságot érzéki úton keresi legtöbb ember. De bizom az emberiség jövendőjében, hogy a nyomorúság megkeresteti vele a gyógyírt, mely nem más, mint erkölcsi rendeltetésünkről való meggyőződés s a minden meghasonlást kibékítő szeretet. Oly morrállal azonban, mely a lemondásban kimeríti egész gyógyszertárát, nem váltjuk meg a világot. Dr. Bihari Pcter. KÖNYVISMERTETÉS. Felelet a Vázlataimról irt bírálatra. Nehogy a t. olvasó közönség azt vélje, hogy hallgatásommal egészben, vagy csak részben is helyesnek, megallhatónak tartom Czinke István urnák azon cikkét, melyet „Vázlatok közöns. ünnepi és alkalmi egyházi beszédekhez* című munkám ismertetése alkalmából e lap í. évi 13-ik számában közzé tenni jónak látott: a szerkesztőség kegyes engede'mével, a mennyire csak lehet röviden, ím válaszolok ama kemény cikkre. Mindenek előtt ama cikk könyvemet ismertető részét kívánom észrevételeimmel kisérni és csak azután fogok áttérni azon kérdésre, a melyet Cz. I. ur könyvemnek irodalmi jogosultságára, szükségességére vonatkozólag feltesz. A négy hasábra terjedő cikknek legvégén, körülbelül 30—40 sorocskában ismerteti Cz. I. ur munkámat, s ugy nagy könnyedén, mintegy fél vállról, elmond arról mindent, a mivel, legalább saját felfogása szerint, azt kisebbítheti. .Átolvastam — így kezdi — e könyvet, annak mind a százhatvan vázlatát (mert négy külön szakaszban ennyi van belé felvéve) figyelemmel s mondhatom, hogy nagyon semilyen benyomással tettem le.4

Hát hiszen ez izlés dolga, mindenkinek tetszeni nem lehet. De azt mar mégis csak jeleznie kellett volna, mint ismertetőnek, hogy melyek azok a szakaszok, s a vázlatok közül hány van egyikben, hány a másikban ? , Nincs az összes százhatvan tervelés között egyetlen megkapóbb, egyetlen kiemelkedőbb felfogású. A régi csapáson tiszteletre méltó szerénységben lépeget egymásután valamennyi.* Ha ezen állítása alatt azt érti Cz. I. ur, hogy azt a hibát, a melylyel rendszerint együtt jár a „megkapó®, a „kiemelkedő felfogás®, t. i. a szövegerőszakolást sehol nem követtem el: akkor teljes igazsága van. Az én könyvem segédkönyv akar lenni, s mint ilyennek egyáltalában nem feladata az, hogy tartalma „megkapó® legyen. A kinek ideje, nyugodt kedélye s arravalósága van : az ám igyekezzék, ha jónak véli, „megkapó, kiemelkedő felfogású tervelésre.® Hogy vázlataim a régi csapáson szerényen lépegetnek egymás után, az igaz. De hogy e szerénység Cz. I. ur előtt, dacára annak, hogy mondja, nem tiszteletre méltó : az bizonyos, mert ha az volna, nem megróná, sőt méltányolná. „Thémáí a lehető legközönségesebbek, melyek sokszor ismétlődnek is anélkül, hogy uj oldalról lennének bemutatva (lásd 98. stb. beszédeket).® „Sokszor feldolgozott textusok, többnyíre már más szerzőkből ismert felfogással. ® Hogy miért nem lehetett nem „közönséges® thémákat venni fel e gyűjteménybe : azt az előző pontban már jeleztem. Hogy a jelzett vázlatoknak nem thémai ismétlődnek, de thémáik tárgyalásának menetében van némi hasonlóság, ez igaz, de egyszersmind természetes is; mert ugyanazon alkalomra, ugyanazon szerző több egyházi beszédet, tehát vázlatot sem készíthet a nélkül, hogy beszédei vagy vázlatai között némi hasonlóság, vagy ha ugy tetszik, ismétlés ne legyen. Hogy az altalam felvett textusok már „sokszor feldolgoztattak,® azt elhiszem, de hogy vázlataimban melyek azok, a melyek „más szerzőkből ismert felfogásúak,® azokat valóban szerettem volna megjelölve, s a szerzőket, a kiknek felfogásával egyeznek, műveiknek címével együtt megnevezve látni. Ugy hogy Cz. I. urnák nem azt kellett volna a zárjel közé írni : „lásd®; hanem ezt : „nézd®, ez és ez a szerző, itt és itt, már így fogta fel ezt a textust. Sajátságos is ott az a „lásd®. Az olvasó méltán válaszolhatná reá: „mutasd®; „mert hiszen épen azért engedett a szerkesztőség e rovatban cikkednek helyet, hogy tájékozást nyújts főbb és lényegesebb pontokban, az ismertetés végett felvett könyv felől.® „Felosztásai a kéttagú kategóriák legsoványabb, legszellemtelenebb fajtájához tartoznak nagyobb részint.® Az igaz, hogy vázlataimban „nagyobb részint® két rész van felvéve, de hogy a „kéttagú kategóriák* „soványak,® „szellemtelenek® volnának, csak azért, mert kéttaguak: azt Cz. I. umak senki sem fogja elhinni. Mert kérdem : nem ugy van-e, hogy e részek száma a propositiótól, vagy főtételtől függ ; s nem annyi részt kell-e felvenni, sem többet, sem kevesebbet, mint a mennyi a főtétel tartalmát teljesen kimeríti ? Miután a dolog így áll, a kéttagú kategóriáról lehet ugyan azt mondani, hogy a legáltalánosabb, vagy legközönségesebb ; de nem azt, hogy mert kéttagú: „sovány* és „szellemtelen®. Annyival kevésbé, mert az egyházi beszéd-gyűjteményekben, legalább azokban, a melyeket én ismerek, ez a ,sovány* és , szellemtelen* kéttagú kategória túlnyomó.