Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-03 / 14. szám

szerző áldozatkészsége fedezik a kiadási költségeket. Reméljük, hogy nálunk is bekövetkezencl majd az idő, a midőn a tudományosan képzett egyének, és kivált a törvényhozással, birói itélet-tétellel s jogi tudományokkal foglalkozók ismereteinek kiegészítő részét az egyháztörténelmi tanulmányok képezendik. Ezen könyvet az ily tanulmányok után törekvőknek azon okból is ajánlhatjuk, mert ez folytonosan figyelemmel van a magyarországi egyháztörténelmi eseményekre is, s oly mértékben, minőben távolról sincs és nem is lehet bármely külföldi — egyébként bármily jeles — egyháztörténelmi mű is. Igy p. o. gondosan ki van emelve a pápák és a magyar királyok között időnkint felmerült ellentet vagy küzdelem, a keresztes háborúk történetébe bele van szőve a magyarok részéről indított keresztes had története, ha beszél a szerző átalában a nép, papság valláserkölcsi életéről, vagy a nők társadalmi állásáról, a világi törvényeknek a külömböző korszakokban nyilvánuló szelleméről, avagy az egyházi művészet s építészetről; ugyanakkor beszél idevonatkozólag külön a magyarországi állapotokról is. Vagyis a középkori magyar ker. egyház történetét lehetőleg minden fejezetnél beleilleszti az egyetemes egyháztörténelem keretébe. S e mellett az e műben összegyűjtött gazdag anyaghalmaz feldolgozásában a 10 év előtti kiadáshoz viszonyítva felettébb nagy haladás tapasztalható. A tárgyak legnagyobb része kellően, helyes logikai rendben van elhelyezve, egyszerű, tiszta, világos nyelven előterjesztve. Néhol azonban, mondanunk sem kell, — hogy bukkanunk oly §-okra is, melyeknél vagy a tárgyak beosztása, vagy az össze nem tartozóknak öszszezsiífolása, vagy a rokon elemeknek szétdarabolása, úgy szintén a melyeknél a nyelv és kifejezés szabálytalansága s idegenszerűsége ellen kifogásunk van ; s talán inkább használunk, mint ártunk a műnek, ha egykét ilyen pontra reá mutatunk. Már p. o. a 43. §-nál, a ki előtt ismeretes a „zsidó irányú eretnekek* története, az megérti a mondottakat, de az egyháztörténelemben még kevésbbé jártas fiatal ember csak nehezen tud magának tiszta képet alkotni a mondott irányú eretnekekről. Vagy a következő § bevezető részében is jól esnék, ha azon annyira sajátságos iránynak, a gnosticismusnak a genesise némileg tisztábban adatott volna elő. Azt az egyik indokot pedig a gnosticismus előállására, hogy „azon időben az isten képére teremtett emberiség a megsokasodott bűnöknek már-már zsákmányává lett/ nem értjük. Az orthodoxok — tudjuk — hogy az emberiség romlottságának tetőpontját, vagy jobban mondva, annak legmélyebb örvényét a Krisztus eljövetele körül eső időkre tették ; de szerző, ki az első §-ok tanúsága szerint jóval messzebb van az orthodoxoktól, mint Makó Jeruzsálemtől, talán nincs jogosítva azon kor „megsokasodott bűneiről * beszélni. A sz. háromsági vitáról szóló cikk így kezdődik : „Ezen időszak kezdetén az egyes hitcikkek oly egyszerűek voltak, hogy a külömböző fejtegetésre és szabad vizsgálásra tágas tért engedtek. E körülmény idézte elő azon hitvitákat. * Hát hiszen az igaz, hogy egyszerűek voltak az egyes hitcikkek, de azt hiszem szerző is csak tollhibának tulajdonitandja azon vitáknak, melyek szerző szerint is 300 éven keresztül „nemcsak az egyház, hanem a birodalom politikai életének is központját képezték® — ily naiv okból való származtatását. Utána mindjárt a következő 65 §-ban is egy helytelen kifejezés ötlik elénk, az mondatván, hogy az áriusi vita után „azon tanokat vették elő, melyeket a lefolyt viták alatt az -egyház még nem állapított meg.® Dehogy vették azokat mind elő, hiszen voltakép még csak egy tantétel volt megállapítva; hanem elővették, vagy jobban mondva felvetődött az origenesi vita, s szerző is csak erről beszél ezúttal; hanem Hase-nál van ilyenforma kifejezés, hogy a mely tantételekre nézve még az egyház közzsinatilag nem nyilatkozott, azokra nézve az egyház tudósai szabadon nyilváníthatták még egymáséitól eltérő nézeteiket. Kételkedünk abban is, még Renán állításai dacára is, hogy „a keresztyén eszmék terjedésének két fő külső tényezőjét® a kereskedelem és zsidó zsinagógák intézménye képezte volna, s mi is nagyon merész állitásnak találjuk azt, »hogy a keresztyénség a zsinagógák nélkül nem fejlődhetett volna ki.® Több és pedi^ ezeknél je-1 lentékenyebb tényezők működtek közre Krisztus vallá| sánalc elterjesztésében. Nem írhatjuk alá ugyan ezen (19) §-nak azon állítását sem, „hogy a paraszt (paganus) utoljára lett keresztyénné részint a helyi nyelvjárások akadálya miatt, részint mivel az apostoli kor kultusa egybegyűlésből (ecclesia) állott, tehát városi viszonyokat feltételezett.® De hogy is! Nagyon egyszerű oka van ennek ; a felkelő nap a hegyek ormóit érinti először, azután a magasabb tájakat, s csak később hatnak be sugarai a mélyebb s félrébb eső helyekre. Szerző a 74-ik §-ban búslakodva beszéli el a frankoknak a nyugoti egyházba való térését, s ez által az áriánísmusnak a germán népeknél elenyészését; ez a körülmény „a frankokat hatalmassá tette, a pápaságot megszilárdította, s a latin kultúrát terjesztő katholicismussal a nemzeti irányú fejlődést megakasztotta és szazadokkal hátravetette.® Vajon? En részemről szívesen elismerem a középkorban a latin kultúrának, az ezt felölelő katholicismusnak nagy érdemeit. A nemzeti irányú fejlődés avagy gyorsabb volt azon keresztyén népeknél, melyek a középkorban nem a latin kultúrát terjesztő katholicismussal, hanem Konstantinápolylyal, vagy Alexandriával szövetkeztek, mint p. o. a bolgárok, oláhok, örmények stb. ? A § végén különben szerző is kibékülni látszik ezen eseménynyel, mondván : „Igy vált lehetővé, hogy az ó világ műveltségének maradványát a katholicismussal átültesse a germán világba.* . . Van néhány hely, hol a különben tiszta magyaros nyelv megcsetellik ; ilyen különösen a 197-ik laj), melyen 1 találunk ilyen kifejezéseket: „Origenes gondolatait nem