Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-04-03 / 14. szám
kedvéért, hanem azért teszi, mert jobban beszél magyarul, mint híveinek nyelvén. De meg szívem lüktetése jobban mutatja vérkeringésem élénkségét, mint kezem éríitése. Ha, a mint máskép hivatásunkkal ellenkeznék, hazafias érzelmű papi nemzedéket akarunk, mért küldenők ifjainkat a haza határára, hogy a honszeretetet szívják lelkükbe, midőn ezt sokkal nagyobb mértékben tehetik az ország szívében, a haza fővárosában, Budapesten. Előttem fekszik Székács nagyszerű ismeretes ^Árvízi beszéde*. Mit a boldogult akkor látnoki szavakkal előre monda, most dicsőén megvalósulva áll szemünk előtt. Budapest jelenleg nemcsak ^büszke reménye,€ hanem ^méltó fővárosa<( is a hazának, „kicsinyben az ország maga." Itt futnak össze a haza minden részéből jövő közlekedési eszközök ; ez a hazai kereskedelem és ipar központja; ide siet a haza minden vidékéről a munkás szegény, hogy akkor is, midőn kint élete fentartására foglalkozást nem talál, itt keresse napi kenyerét vagy a hajók és tehervonatok rakodása, vagy az építkezésnél, vagy a gyárakban. Itt ismerkedhetni meg legtökéletesebben a szorgalom áldásával és a henyélés átkával. Itt vannak felhalmozva az ország nemcsak anyagi, hanem kiváltképen szellemi kincsei. A király gyakori itt tartózkodása, a kormánynak székhelye, az országgyűlés, a tudományos akadémia, az ország egyeteme, a muzeum, a különféle tudományos társulatok, a sajtó számtalan ágai, a művészet fáradhatlan fejlődése, a különféle felekezetek templomai és tanintézetei, oly páratlan, másutt sehol sem található eszközök arra, hogy a felserdülő ifjú szülőhelyének szűk partikularistikus nézetéből kibontakozzék, hogy szellemi láthatára táguljon, hogy hazáját szeretni tanulja: miszerint akkor, midőn arról van a kérdés, hogy hol állítandó fel theologiai akadémiánk, pillanatig sem kellene tétováznunk, hanem ellenkezőleg lelkesülten azt vallanunk, hogy: Budapesten. A helv. hitv. testvéreknek itt létező theo logiai tanintézetük buzdító példa arra, hogy ez lehetséges. A lehetőség még növekedni fog, ha az egyetemes theologiai akadémiára tett és igért alapítványok nem a hagyományozás holt betűje, hanem éltető szelleme értelmében értékesíttetnek. Szerintem e hagyományoknál a fősuly nem ^Pozsonyra,* hanem az ^egyetemes theologiai akadémiára* fektetendő, s ha az ügy iránti lelkesedés szívünkben él, a még élő hagyományozok ez értelemben informálandók. E mellett meggyőződésem az, hogy a nemeslelkü alapítók és pártfogók száma szaporodni fog, ha az akadémia felállítása az ország fővárosában vétetik célba. De maga a budapesti ág. hitv. evang. egyház bár létezésére nézve még zsenge korú, hitbuzgósági érdemekben oly gazdag, hogy régi egyházaink mellett méltó helyet foglalhat. Nemeslelkü jótevőinek köszönhetni, hogy itt remek gymnasiumunk van. Es a jótevők még nem haltak ki. Kinek, s ha itt állíttatik fel az akadémia, annak kétségkívül hű ápolói lesznek. Minden hálás elismerés mellett tehát, melylyel magyarhoni ág. hitv. egyházunk mind Pozsonynak, mind Eperjesnek tartozik, azon jó remény hatja át csekélységemet, miszerint a legközelebbi egyetemes gyűlésünkön a dunáninneni és a tiszai kerületek nagylelkű lelkesedéstől és az ügy fontosságától vezéreltetve, a fiatalabb nemzedékkel, kinek szíve e tekintetben is az ország fővárosához szít, oda fognak hatni, hogy egyetemes theologiai akadémiánk állithassék fel a hozzá egyedül illő helyen — Budapesten. Bierbrunner Gusztáv. ISKOLAÜGY. A felsőbaranyai h. h. tantestület évi nagygyűlése. A f.-baranyai helv. hitv. egyh. megye tantestülete rnarc. 17-én Vaiszlóban tartott évi nagy-gyűléséről lehető röviden a következőket írhatom : A gyám- és közpénztár, válamint több hazi ügy elintézése mellett, melyek a jegyzőkönyvben 17 pontot foglalnak el, általánosabb érdeküek : a) Az „Orm. vid. kör* felterjesztett j k. 4 dik pontja alatt foglalt azon indítvány, hogy kéressék fel a a nt. eh. megyei közgyűlés valamint a nt. tan. ü. bizottság, miszerint a főt. eh. k. közgyűlésen hasson oda, hogy a vall. és közokt. ministeriumnak mult évi augustusi rendelete alapjan az egyh. k. iskolai számára oly olvasókönyvi ciklus készíttessék, mely az osztatlan iskolák egyes osztályainak real tananyagat teljesen és rendszeresen egyes olvasmányok alakjában magába foglalja. A nagy-gyűlés tekintetbe véve az osztatlan falusi