Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-03 / 14. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS SZERKESZTOK I ADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Máriautca 10. sz. I. nm, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s 'vidékre postai küldéssel félévre 4 frt •">() kr., egész évre '.) frt. Iílőfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: l hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 80 kr. Teljes szájocl-úl példám.-yolclceLl mindég szolg-^llxa.t-Lixi.ls:_ Azon t. előfizetőink, kiknek elöfizetésök lejárt annak megújítására felkéretnek, Budapesten. Történelmi tény, hogy áldásthozó nagy dolgok csak akkor születnek meg, ha önzetlen lelkesedés szent tüze hatja át a kedélyeket. ^Nagy lettel: csak vagy pillanatokban lelik kút forrásukat* Ki nem emlékeznék például az 1825 évi november 3-ik napjára, melyen a magyar tudományos akadémiának alapja tétetett le ? Most is hazafiúi öröm hatja át szívünket, ha ezen korszakalkotó esemény plastikus ecsetelését olvassuk Horváth Mihály történelmében. >;

>

Es hangzának — így szól — szépnél szebb beszédek: okoskodásban, óhajtásokban nem volt hiány; de a kérdés csomója, a szükséges pénztőke kiállításának módja megoldatlan maradt A tanácskozás fonala a következő napon megint felvétetett, s folyt a vita, egy ideig ismét hasonló eredménytelenséggel. Feláll végre Nagy Pál, kinek lángszavai már több ízben máskor is lelkesedést szültek a nemzeti nyelv és nemzetiség ügyében. Szónoklatában élénk színekkel ábrázolá nemzetiségünk ügyét s megragadólag mondá el, miképen a honi nyelvet s vele együtt a nemzetiséget eddigelé leginkább a pislogó mécseik mellett jobbára éhezve, sanyarogva munkálkodó, reményt, szerencsét s egész életöket feláldozó, szegény hazafiak szívvérökke.l mentették meg az enyészettől: jám — úgymond — fejtse, képezze ki azt ezután az ország dús-gazdag nagyjainak hazafias áldozata, mert ide is, mint az egykori hadvezér szava szerint a háborúhoz, három fődolog kell, pénz, pénz és ismét csak pénz !(

<

A csendben, mely a szónok szavait követé, egy férfiú álla fel, ki eddig Nagy Pál háta mögött ülve, a tanácskozásokat feszült figyelemmel és egyre növekedő érdekkel kiséri vala . . . E férfiú Széchenyi István gróf volt . . . Minden szem a felállott Széchenyire fordula, minden fül feszült figyelemmel lesé a szólni kezdő szavait: ^Nékem, mondá, itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egyévi jövedelmét feláldozom reá.* . . . Egyszerű, rövid beszéde villanyerővel hatotta meg a közönséget, s határtalan lelkesedésre, szűnni nem akaró o * y taps- és éljen viharra ragadta a gyülekezet tagjait. . . A szép példa nyomban nemes követőkre talált. Még ezen országyűlés folytában 250 ezer ezüst forint gyűlt össze az intézet alapjául/ I lasonló, nagyot igérő lelkesedéssel találkozunk 1842-ben egyházunk terén is. Ez időben az ág. hitv. papokat és tanítókat azzal vádolták, hogy a titokban terjedő panszlavismusnak apostolai; hogy a pozsonyi, selmeci és több más főiskolákban a tanuló ifjúság keblében szláv társulatokat alkottak sat. Ekkor Zag Kárólg gróf, az ágostaiak egyetemes felügyelője, felhasználván a helv. hitv. testvérek azon szándékát, mely szerint Pesten egy uj főiskolát voltak alapítandók, indítványozta: jállíttassék fel ezen egyetem a két prot. felekezet összpontosított erejével, s történjék ezen összpontosítás azok egybe olvadása által.* ^Az eszme* — így ír Horváth — ^lelkesedéssel fogadtatott, s rövid időn oly népszerűvé lett, hogy 27