Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-27 / 13. szám

tizenötödik életév az, melynek legnagyobb szüksége van a védelemre ; hogy ezen életkorban a leánynak forrongó szenvedélyei önkénytelenül bűntársává teszik annak, kinek „ajka telve mézes beszédekkel;4

hogy a feslő bimbó szépsége, ártatlanságának varázsa körébe von minden csábítási szándékot. Hiaba emlegetik, hogy Potiphár csak egy van a világtörténelemben ; csaknem mindig a férfi ingerli a gyenge lényt, hogy megrontsa, s megejtve gyalázatban hagyja, a mint „Faust és Gretchen* alakjában láthatjuk e minden nap megujuló tragoediát. A törvény mégis csak azt mondja, hogy a 15 éves leánynak legjobb védelem a teljesen önmagára hagyás. A francia törvény a négy főbűn közül, melyek az erkölcsöt leginkább megtámadják, csak a nőrablást és az erőszakot bünteti, de fölmenti a csábítást és megrontást, vagyis a két leggyakoribbat, legkényelmesebbet és legerkölcstelenebbet. Ez az, ami föllázitja Legouvé erkölcsi és igazságérzetét. Védelmébe veszi a bukott nőt, nem érve be azzal, hogy az áldozatnak ezentúl is egyetlen appellátája Istenhez való fohásza, legyen (amint a magyar nótában kesereg): Levágták a hajam, Mégsem vagyok szajha, Nagyon szerettelek, Az Isten is tudja. Minél nagyobb horderejű a közerkölcsiség családra és államra, annál nagyobb szigort kivan Legouvé törvényben és közgondolkodásban a nők védelmére, s a férfiak korlátozására. A törvényhozónak, ki szemmel láthatja mennyi gyöngeség, szenvedés, veszély környékezi a gyönge nőt, s mennyi büntetlen hatalommal all szemben: kötelessége, hogy a megrontó és az aldozat közé vesse magát, állapítsa meg a szemérem jogait, megbüntessen minden leányt, ki elhagyja magát csabiitatni, de kétszeresen j büntessen meg minden csabitót, mert rosszat tesz és mást is arra vetemit. Nemes lélekből fakadó olyan beszéd ez, mely, hogy Hugó Victor szavait használjam: „homlokán viseli a felséges gondolat királyi méltóságát.® Megérdemli, hogy az úri ima , Amen'-jét alkalmazzuk reá. Ballagi Aladár. Az „Unbewusst" bölcsészete. (Folytatás.) III. I la a népszerűség mértékül szolgálna egy könyv értékének megítélésére: a , Philosophie des Unbewussten" magasan kiemelkedő helyet foglalna el a legújabb kor bölcsészeti irodalmaban. Philosophiai műnek még a jlegtheoretikusabb nemzet'-nél is korlátozott olvasóköre szokott lenni. S ime Hartmann könyvéből rövid nyolc év lefolyása alatt — tudtomra — már a hatodik kiadást kapkodják. A cím maga curiosum quid: a tudattalan bölcsészete olyan mint a rútnak aesthetikája. Hát aminek tudata nincs — kérdik jámborul — vagy ami a tudatban nincs, lehet afelett bölcselkedni ? 1 Ugy hangzik, mintha satirát irt volna valaki a mindig fent vagy alant, csak a földön nem járó philosophálás ellen s amilyen hitelét vesztett mai napság a bölcselkedés, bizony nem lenne korszerűtlen a vállalat. De Hartmannak semmi kedve tréfálkodni, könyve a legkomolyabb problémákkal foglalkozik s nem kevesebb akar lenni, mint metaphysika természettudományi alapon. S e metaphysikát nem teszi félre a laikus olvasó sem, hanem nagy meglepetésére ugy találja, hogy ezt ő is érti. Olyan könnyen, olyan természetesen bontakoznak itt ki azok az össze vissza bonyolított göbjei a speculátiónak, mint ahogy azt a hires Columbus-féle tojást meg lehetett állítani az asztalon. A kisebbség azt mondja rá, igy megállitaní nem mesterség, ha összetörjük, a többség pedig tapsol az ötletnek, melylyel legalább meg van mutatva, mi a lehető s mi a lehetetlen. De nem akarom Hartmann bírálóinak hangját magamévá tenni. Azzal a kicsinylő gúnynyal, melylyel éppen a szakemberek az „Unbewusst4

bölcseletét fogadták, többet használtak, mint ártottak annak. Annál hevesebb védelmezőkre talált az a követők csoportjában s a napi sajtóban, mely az egyes philosophiai iskolák egyoldalú nézpontjától menten az ellenmondásokat felfedezni talán kevésbé volt képes, de elfogulatlanul tudta méltatni a műnek tagadhatlan érdemeit. Százakra lehet tenni az ismertetések, bírálatok, támadó- és védiratok számát, melyek mint önálló müvek külön, vagy folyóiratokban a Hartmann philosophiájáról nyolc év alatt megjelentek. Ennyi támadásban és védelemben középszerű irodalmi jelenség nem szokott részesülni Azt is lehet tapasztalni, hogy még határozott ellenfelei is szükségesnek látták a modoron változtatni, melylyel az uj metaphysikát előbb tractálták : komolyabb, tüzetesebb taglalásra érdemesítik ma állításait. Szóval, Hartmann népszerűsége még mindig emelkedőben van ; ha szabad így szólanom, az ő bölcselete a legújabb divat, melyről beszélgetni még a tanulók szobáiban s a kávéházakban is a literátus bon ton-hoz tartozik. Egyik, mi Hartmann könyvét oly olvasottá teszi, kétségkívül az, hogy szerzője mestere az írásnak. Okosan tud írni sok ember ; érdekesen is egyúttal: kevés. Tudományos könyv írójának nem lehet célja az olvasók mulattatása ; azért ha nem is meggyőződését, de legalább tárgyhűségét, a fejtegetés és bizonyítás logikai szigorát áldozatul kellene hozni. Ez már az irói lelkiismeretesség körébe vág. Mégis van határ, a meddig az irói méltóság kockáztatása nélkül el lehet menni s el is megy az, ki nem felejti, hogy nem magának ir, nem azért tehát, hogy magát kibeszélje, de hogy megértsék s okuljanak müvéből. Nem szükség ezért folyvást azt keresni, ami talán az olvasó szájízének jobban megfelel, ínyét inkább