Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-27 / 13. szám

2., A hitestársak számára : Nagykorúságot; szabad rendelkezést vagyonukról; a férj hatalmának korlátozását neje személye fölött; családi tanacs alkotását a férj hatalmanak ellenőrzésére. 3., Az anyák számára : A gyermekek igazgatását és nevelését; hogy joguk legyen gyermekeik házasságaba közbeszólani ; törvényt az atya keresésére ; családi tanácsot, mely ítéljen atya és anya közötti ellentétes vélemény esetén. 4., A nők számára: Hogy gyámok, és »a családi tanács* tagjai lehessenek ; hogy biztosíttassák befolyásuk a családi életben, erre vonatkozó kiválóan jellemző tulajdonaik alapján ; hogy kötelességeik es tehetségeik arányában a nyilvános pályák megnyittassanak előttük. Legouvé tehát nem akar forradalmat előidézni a nőkérdés fejlődésében. O csak az örökös, szakadatlanul előre törő haladás elvét kívánja érvényre emelni. Ne m kardoskodik a nők politikai jogai mellett, mert előbbvaló teendőnek tartja megszilárdítani befolyásukat a család és a társadalmi élet körében. E befolyás aztán, majd ha eljő az időnek teljessége, biztosítani fogja hatásukat az államra. Annál bővebben foglalkozik a nők nemi életéből eredő csapásokkal. S ez a rész az, mely fénypontja, legeredetibb, s legszebb fejezete művének. A legégetőbb társadalmi kérdések megpenditése, tárgyalása, megoldása századok óta francia írók dicsősége. Addig forgatják, addig vizsgálják, míg egy szerencsés órában, látnoki ihlettel felállítják Columbus tojását, mely egyesegyedüli módja a megfejtésnek. Ma is, Sedan után tíz ev múlva, feléjök fordulunk, ha társadalmi kérdésekben tájékozódni akarunk. Mi a lényeg, melyen a nők nemi életének terhe s azzal együtt becsületük, sorsuk megfordúl ? Régi kérdés, de soha oly markírozottan nem fejeztetett ki, mint Dumas fils »Les femmes qui tuent et les femmes qui vótent* című legújabb munkájában; és soha oly alaposan nem oldatott meg, mint Legouvé jelen művében. Dumas fils, ki a Kaméliás hölgy (Gautier Margit) megírása óta, írói legnemesebb hivatásának tekinti a gyöngébbek védelmét, eddig csak részvétével adózott a szerencsétlen nőknek.*) Most mar tovább megy. A férfi erkölcsére, becsületérzetére és lelkiismeretére appellál, ezekre hat, ezeket éleszti, szentül meggyőződve arról, hogy azok védhetik meg igazán a gyönge nőt az elbukástól. S legalabb nézetünk szerint, ha ama tulajdonokat éleszti az iró, többet használ, mint ha egy "Újvilág sajátságos viszonyai közt kifejlett nő-emancipatiót hirdeti a nők megváltójául. A francia társadalom sűrűn megujuló, úgyszólván repertoireon lévő megdöbbentő jelenetei sarkalják rá a jó érzésű irót, hogy tőle telhetőleg hasson a férfiak becsületérzetére. Csak a legközelebb múltból ím ezek *) „J'ai une indulgence inépuisable pour les courtisanes* mondja s indokolja is; La dame aux Camélias. I. fejezetében. az esetek szerepeltek a hírlapok hasábjain : Biére Mari rálő csábitójara, mert kuhiban hagyta, Dumaire Virginia megöli szeretőjét, mert gyermeküket nem akarta elismerni, Tilly grófné férje kedvesének arcaba vitriolt önt, mert bizonyosnak tartja, hogy holta után férje ezt a nőt feleségül veszi s gyermekei mostoháját látja benne. Mindezek nők, kik igazságot követelnek, s megadatik nekik a férfival szemben, kinek becstelenségeért vagy csábító erőszakjáért erőszakot alkalmaztak. S űgy rémlik előttünk, mintha efféle jelenetek egyenesen azt tennék kérdésbe, vájjon van-e joga a törvénynek és szokásnak, mely a nők szenvedélyéből eredő hiba megakadályozására semmit sem tesz: kérlelhetlenűl sújtani, büntetni ? Annyi bizonyos, hogy a francia törvénykezési közlöny több hírneves ügyvéd nyilatkozata alapján, mint statisztikai tényt említi föl, hogy »nyolc gyermekgyilkossági esetben négy anya fölmentetik-.* Hogy a törvény végrehajtói maguk lesznek bűnösökké, midőn fölmentik a bűnöst a helyett, hogy a törvényszabta büntetést mérnék reá ; annak csak az lehet magyarázata, hogy a bíró belátja, mikép bármenynyire bűnös a nő, tömérdek a mentsége s mellette még bűnösebb lény is rejtőzik, kinek azonban még csak a neve sem fordul elő a perben. Belátja, hogy a nő bűne gyakran végső kétségbeeséséből eredt : míg ellenben az átkozott ismeretlen, ki elhagyja az elcsábított leányt, gyermekének anyjat, ki gyakran fösvénységből vagy gyáva haszontalanságból megtagadja a legelső gondoskodást : ezt a főbűnöst, a bűn szerzőjét a törvény nem kutatja, nem keresi, hallgatagul fölmenti ! Ez az égbekiáltó igaztalansag fellazítja az emberi szivet, megborzasztja az igazsagszolgáltatast, s a bíró, ki érzi a törvény vétkes mulasztását, nem dob követ arra, kit fekete gyász úgyis beborított. Logouvé törvényt kér a csábítás megtorlására, es törvényt az atya keresésére; mert nincs az a barbár nép, mely a közszemérmet annyira zsákmányul dobná, mint a grandé nation büntető cődexe ! Os idők óta minden törvényhozó atyai gondoskodással vette körül a leány fiatalságát és a nő tisztaságát. Ismeretes Mózes szép törvénye, mely erőszakot tételez föl a férfi részéről, ha a leány kiáltott és nem hallgattatott meg. (Móz. XXII, 25, 26, 27.) Ellenben a francia törvény nyíltan kimondja, hogy ^a leány 15 éves koratói kezdve, becsületéről maga felel:* ezen időponttól kezdve a leányt egyenesen csábithatónak nyilvanitja. »Minden csábítás büntetetlen ; minden házassági igéret érvénytelen.* Hogy a csábitó férfi vén svihák, a leány ellenben fiatal ; hogy amaz roué, emez tapasztalatlan ; hogy az gazdag, ez szegény, számításba nem jő. Elég az hozzá, hogy a leány átugrotta a 15-öt: Éva szerepére képesítve van. „A természetes gyermekek pedig — megint a törvény szavai — az anya terhét képezik.* Hiába hozzák fel humánus lelkek, hogy épen a