Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-13 / 11. szám

átnéztem az egyházi lapokat, s azok között a Prot. Egyh. Isk. Lap 6-ik számaban, egy reám vonatkozó cikkre találtam, melyet, midőn elolvastam, önkéntelenül jött ajkamra eme közmondás : »szólj igazat, betörik a fejed. * „lide sed vide ! cui" cím alatt Nagy Elek lelkésztársam ismét egy cikket hozott elő, melylyel a tekeházi egyház, illetőleg annak lelkésze ügyében ujabb polémiát kezd meg, és engemet, ki egyházmegyémet az ő általa, édes atyja érdekében támasztott védiratra vonatkozólag tárgyilagosan védelmeztem : olyan vádakkal terhel, melyek a bírálaton alól állanak, e mellett nekem, eltekintve a törvényes állásponttól, melyen kivül az egyházmegyei hivatalnoknak mozogni nem lehet, bölcsességéhez rnért szükségtelen leckéztetést ad. Kijelentésével annak, hogy a vádakat magamra néz terhelőknek nem tartom, a mint erről az egyházmegye közönsége (talán még az ő édes atyját is ide számítva) bizonyságot tehet; a másodikra nézve pedig megemlítve azt, hogy — miután reá szükségem nincs, el nem fogadom : magára az idézett cikkre felelek ; és pedig most is csak tárgyilagosan a nélkül, hogy — a mint provocálva lettem, tollamat epébe akarnám mártani. Bizonyos dolog az, hogy Nagy Menyhért tekeházi lelkész és egyháza között többszöri kellemetlenségek történtek, csaknem azon időtől kezdve, melyben ő a nevezett egyház lelkészévé lett. Hogy ezen kellemetlenségektől, úgy őt, mint egyházát, az egyházmegyei gyűlés meg akarta menteni : arról bizonyságot teszen az e. m. gyűlésnek idevonatkozó jegyzőkönyve. A panaszok és vádak között canonicus ok nem lévén, a lelkész és egyház továbbra is együtt maradtak ; de a súrlódások nem szűntek meg, sőt ismételten megujultak. így következett be az 1864-ik évben M.Szigeten tartott e. m. gyűlés következő határozata : „olvastatott a tekeházi egyház folyamodványa az egyházlátogatási küldöttséghez, melyben 8 pont alatt előadván panaszait lelkésze Nagy Menyhért ellen, kéri őtet onnan elmozdíttatni, s helyébe más lelkészt rendelni.* , „Ezzel összefüggőleg olvastatott tekeházi lelkész Nagy Menyhért esperes atyánkfiához érkezett mentő irata, melyben az ellene felhozott vádakra felel, s kéri magát egy csendesebb egyházba, melyben azonban egy tanitó is legyen, elrendeltetni.* „Öt-hat év ólta a tekeházi lelkész és egyház között, az egyház részéről ellene emelt több rendbeli panaszok tanúsítása szerint — folytonos zsurlódás lévén : meg van győződve egyházmegyei tanácsunk, hogy itten a lelkész és egyháznak egymástóli elválasztása igen óhajtható egyrészről, de másrészről az okok még sem oly nyomatékosak, melyeknél fogva törvényesen elmozdíttathátnék a lelkipásztor; ehez képest egyházmegyei tanácsunk gondoskodni fog arról, hogy méltányos elhelyezés mellett az elválasztás megtörténjék. Névszerint, mivel a tur-terebesi egyház részéről is emeltettek az ottani lelkész ellen panaszok, melyeknek megvizsgálására most is, mint már több ízben, küldöttség neveztetett ki, hogyha ennek vizsgálata nyomán itélet hozás szükségeltetnék : e. m. elnökségünk megbizatik, bog)- ezen esetben conszisztoriumot hívjon össze, mely a nevezett célnak megfelelőleg intézkedhessék.* „Mindenesetre pedig Nagy Menyhért tekeházi lelkész előhivatván, komolyan figyelmeztetett, hogy miután a közte, s a tekeházi egyház közti feszült viszonynak nagy részben oka az ő tulszigoru követelésekben álló és a kedélyeket ez által felzaklató bánásmódja, változtassa meg e magaviseletét, s igyekezzék hallgatóival kibékülni, ezutáni magaviselete fogván alapul szolgálni az egyházmegye róla való gondoskodásának.* Egy év múlva Gödényházán tartott egyházmegyei gyűlésen ismét panaszkodtak a tekeháziak, az addigi panaszokhoz egy — ez ócska temetőben volt körtefa kivágatását ís hozzáadván: lelkészök elmozdíttatását kérték. Ekkor az e. m. gyűlés, a fentebb idézett határozata folytán N. M. változtatását kimondotta, s őtet Tekeházáról Csepébe rendelte. Én, akkor mint közlelkész, nem tartottam az egyházmegye ezen határozatát egészen correctnek, mert az elhelyezés nem lett volna méltányos. N. M -nek, segédkezet nyújtottam arra, hogy ügyét az e. k. gyűlésre felebbezze, s hozzájárultam ahoz is, hogy felebbezését átnézve, azon a szükséges javításokat megtettem, bár azon gyűlésnek, melyen eme határozat hozatott — elnöke mint esperes, épen boldogult ipam volt. Ezen tettemmel azt hiszem, több jóakaratot tanúsítottam a védelmezés alatt álló atya iránt, mint a minőt ő és védekező fia most viszonzásul irántam nyilvánítanak. Hogy a felebbezési ügyben, annyiban, a mennyit elmondtam — tényező voltam, azt beismerem, bátran bevallom, s miatta magamat soha nem szégyenlem. Hanem az,- a mit N. E. úr ezen cselekményemből folyólag állít, hogy én atyjának felebbezését éjfélkor vittem postára, hogy az el ne késsen : ez nagyon merész állítás, mert hiszen a postahivatalt éjfélkor a mi kedvünkért és kivánatunkra nem szokták kinyitni. Ha N. E. ur az ellenkezőt állítja és hiszi : legyen neki az ő hite szerint. Ugyanezt lehet mondanom, a többi ezzel kapcsolatban álló kifejezésekre is, melyeket N. E. úr sógoromra vonatkozólag az én számba ad, állítván azt, hogy én az ő atyját nepotismus áldozatának neveztem. Ez állításnál a mondat első része áll; de a második részét, ha én állítanám is, azt hiszem, hogy az idézett összeköttetésnél fogva, hitelre méltónak N. M. és N. E. urakon kivül — senki nem találná. De hát, a dolog lényege nem abból áll, a miket N. E. ur, az én jellemembe vágólag elsorol; hanem abból: honnét veszi N. M. és védekező fia N. E. úr azt, hogy én atyjával és ügyével szemben nem az vagyok most, aki voltam a régi időkben ? Nem igyek-