Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-06 / 10. szám

nLinket, hogy a világ jó-, midőn sikertelen tettektől kifáradva, dőlünk össze, a lelki fáradság, a közöny minket a szenvedőlegesség karjaiba, létünk éjjelébe sodor, hol a hangulatok álomszerű játéka minket elbódit. A bennünk támadt legerősebb hangulat ilyenkor az, hogy a világ rossz. Ezen stadiumban találjuk a mai emberiséget különösen a mi agg Európánkban, hol az egyéni szabad törekvés a közterhek nagy súlya által van megakasztva. Közhangalatunk a pessimismus, a gyakorlati élet mezején mint socialismus nyilvánul, mely a létező világot romba akarja dönteni azon célból, hogy jobbat teremtsen. Elméleti téren találkozunk e pessimussal Schopenhauer és Hartmann Ede bölcsészeti és Lange Albert a materialismus ezen éleseszű ecsetelőjének történelmi műveiben. Mind a három, de különösen Schopenhauer és Lange elragadó ékesszólással és elkábító bizonyítékokkal akarják szétzúzni az embernek minden bizalmát és reményét a meglevő világhoz, midőn majdnem mathematikai pontossággal kimutatják, hogy a létező világ rossz, minden szerencse csak szemfényvesztés, a nyomorúságnak pillanatnyi szünetelése ; minden élni és az életben szerencsés lenni akarás merő esztelenség ; az élet sohasem elégítheti ki az embert; nem élni akarni, az élet utáni vágyat magából kiirtani: ez a legfőbb életbölcsesség. Midőn Hegel bölcsészeiének befolyása az emberiségre megszűnt, Schopenhauer lett nemzedékünk philosophusa és ma ugyanazon állást Hartmann foglalja el, ki szintén azon eredményhez jut, hogy a mai emberiség nyomora, egészen legmélyebb alapjáig és hogy a megváltás mindvégig lehetlcn. A hangulatok hatalmasabbak a gondolatoknál ; képzelhetni, mily zilált lelki állapotban sinlődik az emberiség, midőn a pessimismus bilincseiben nyög. A keresztyénség egykor az érzéki élet kiirtásának árán az örök életet akarta megnyerni, és rajongásba esett; a reatismus az eszményi birodalom feláldozása által a látható világot akarta meghódítani és reménytelenséghez jutott. Gondolatzavarában hiába folyamodott az ész szövétnekéhez, a bölcsészeihez, menekülést mutató világosságot nem talált. Az okoskodó eszével e téren hajótörést szenvedvén, a szegény emberiség most szivét küldte vigasztalást keresni az élet nyomorúságának csillapítására. A valláshoz fordult. Mit a rea!ismus első győzelme által benne keltett mámorában magától eltaszított, most pessimistikus betegségében ennél kopogott be, vélvén : hátha mégis itt találhatni fájó sebekre gyógyító balzsamot? Visszatántorgott. Keserűen tapasztalta, hogy a tudományos laikus és altalában a kormiveltséggel érintkezésbe jött emberiség ötven év lefolyása alatt roppant haladást tett a szellemi élet mezején : látköre tágult, világnézlete más lett; az emberi nem történelme tisztultabb, a monda és csoda pólyáiból kibontakozott alakban áll lelke szeme előtt; ellenben az egyházak azon alapokon állanak ma is, melyek évszázadok előtt az akkori világnézletnek megfelelőleg tétettek le. A papság, a vallási eszmék hivatalos hirdetői, mintha soha szót sem hallottak volna századunk szellemi áramlatáról, árgus szemmel őrzik egyházaik ereklyéit és azon iratokkal, melyekben rég mult időkbeli elődeink hitvallásaikat letették, lépnek a mai nemzedék elé, mondván : íme ez üdvözülhetésednek egyedüli zsinórmértéke !" Hallgatóinak oly eszmevilágot hirdetnek, mely a mai korszellemnek többnyire túlélt álláspont; vagy oly beszédmóddal élnek, mely a jelen nemzedéket az egyháztól méginkább elriasztja. A róm. kath, szószékekről hosszú időn át csak átkok szórattak az állam, a kormány, a modern miveltség és a protestantismus ellen, és dicsőítve lett egyedül a csalhatlan pápaság, az egyházi hierarchia, a sereg gyarló, sokszor bűnös emberből lett szent ; de vallásról, olyanról, minőt az üdvözítő tanított, vajmi ritkán volt szó! Es prot. istenházakban mit talált a mai kor fia r Ilonig, a németországi viszonyokat szem előtt tartva, ezen kérdésre így válaszol: „Itt is száz meg száz szószékről nem a keresztyénség hirdettetik ; dogmatika igen, de vallás nem; az egész káté az eredendő bűntől kezdve egészen a világ o o ítéletig és a test feltámadásáig" kimeritőleg, de a ö o o' benső élet titkairól, az emberi sziv erkölcsi küzdelmeiről és törekvéseiről, a benső ember kiengeszteléséről és az örök életről; melyet az ember szivében már itt a földön érez és megkezd, vajmi kevés. Mit tekint még ma is a porosz egyházi hatóság a keresztyénség lényegéül ? Korántsem a keresztyén érzületet, a legnemesebb vallásos gondolatokat, a feláldozó szeretet önzetlen tetteit vagy a cselekvésben is fáradhat!anul nyilvánuló vallásos lelkesedést. Nem ! De igenis a leghivőbb, tudományosan képzett észszerűség előtt is megfoghatlan, az üdvözüléshez nem szükséges csudá* o kat, Jézus örökkévaló istenségét és a biblia ihletettségében való hitet. Mi csudálni való, ha a laikusok, azok is, kik még egyházi érzelműek, a legtarkább, sokszor a legbadarabb fogalmakkal bírnak a vallásról és így tudományuk es meggyőződésük fegyvereit, az orthodoxia büszke és nem tágitó fellépése által zavarba hozva, leteszik a régi confessiok es dogmák zsámolyához, mert uj, a korszellemnek megfelelő, a keresztyénséget történelmileg felfogó, a kedélyeket magával ragadó vallási irányú egyházi társadalmat nem találnak sehol."