Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-27 / 9. szám

kezdhetek majdan hozzá a tisztultabb hitnézetek tüzetesebb megismertetése s terjesztésének nagy munkájához. Addig is azonban eszméltetnem kell híveimet a folytonos haladásra; meg kell értetnem velők, hogy az embernek, keresztyénnek s különösen egy prot. embernek elengedhetlen kötelessége az ismeretekben napról-napra előhaladni, értelmesebbé, jobbá lenni, egyszóval : szünet nélkül tökéletesedni, a mint ezt Jézus is parancsolja. És épen ezt a célt szándékozom én elérni egyháztörténelmi előadásaim által. Ez előadások keretében igen kedvező alkalmam nyilik felvilágositólag, buzdítólag hatni híveimre, megismertetni velők a tudomány eredményeit, rámutatni az emberi szellem fejlődésére, a világ óriási léptekkel történő haladására s mindezek folytán fölébreszteni bennök az öntökéletesedés szükségérzetét. De a reformáció utjának egyengetésénél nem hagyhatom figyelmen kivül a szószéket sem. Nem akarok ugyan a szószéken reformeszméimmel előtérbe lépni, vagy a régi tanok ellen polemizálni: azonban arra sem érzem magamat kötelezve, hogy ott olyat prédikáljak, a mi jobb meggyőződésemmel s reformtörekvéseimmel ellenkeznék. Az én gyülekezetem eddig sem hallott, de ezután sem fog hallani ajkaimról semmiféle orthodoxiát. Prédikálom a Krisztust ugy, a mint lelkemben él, nem tekintve a zsinatok, a dogmaticusok szőrszálhasogató tanaira ; prédikálom egyedül a szív és lélek vallását, mely nem tan, hanem élet, nem szemfényvesztő okoskodás, hanem hit, remény és szeretet. Igy a fősúlyt arra fektetvén, a mi lényeges és örök igazság a Krisztus vallásában, ez által a régi felfogas, mely a biblia betűjére s a confessiók tételeire támaszkodott, lassanként tért fog veszíteni a hívek lelkében s előbb-utóbb egy igazabb, szabadelvűbb vallási meggyőződésnek kénytelen helyet engedni. Többet ez időszerint a vallási reform érdekében alig tehetek. Ha megondolatlan lépést tenni s a célt kockáztatni nem akarom, midenekelőtt türelem és mérsékletre van szükségem. Tűzzel-vassal neki állani a régi hit ódon épületének lerombolásához, mielőtt még az uj hitnek legalább alapjait leraktuk volna: nem lenne sem bölcs, sem célravezető eljárás. Építsük fel előbb az uj épületet a régi mellett s akkor ez magától össze fog dőlni: megdönti a haladó idő s az uj kor szellemének ellenállhatlan hatalma. Fel tehát a munkára ! Egyengessük az utat minden téren : a szülői háznál, az iskolában, a templomban és azon kivül, a tudomány és a közélet terén és főleg — szíveinkben. Mert, hogy másokra általakitó befolyással lehessünk, magunkat kell előbb reformálnunk. Több tudományra, nagyobb buzgóságra kell szert tennünk. E kettő nélkül még csak jóravaló lelkészek sem leszünk, annál kevésbbé reformátorok. Bármely reformációhoz bő ismeret, magasztos lelkesedés kívántatik, mert ezek nélkül sikerre csakugyan nem lehet kilátás. És már ez oknál fogva is akarva — nem akarva csak lassú lépésben haladhatok kitűzött célom felé, mert magam is mélyen érzem, hogy a feladat nagyságához képest mily édes kevés mértékével birok még a tudományos ismereteknek s az apostoli buzgóságnak. Jó lesz azért szüntelen szemem előtt tartani és követni e mondást: Ora et labora. Lévay Lajos. Az „Unbewusst" bölcsészete. (Folytatás.) De miként gondolható monistikus elv mellett az individuatio? Csak ügy, hogy az egyedek a tudattalannak akarattényei ; a lényegegység illetetlen marad. Kezdődik az individuatio a vonzó és taszító erőatomok különbségével. Ez osztályokon belül teljes egyenlőség van az atomok közt a hely kivételével. Két erő egy mathematikai pontban gondolva megszűnnék kettő lenni. A és B erők hatásirányai kell, hogy külön pontban messék egymást, amire nincs más szavunk, mint hogy külön helyen vannak, noha az erőnek helye nincs, térileg csak hatásai különböztethetők meg. Az Unbewusstnak egyidejű akarattényei képzettartalmuk által csak annyiban különböznek, amennyiben hatásaik téri vonatkozásai különbözóíeg képzeltethetnek. Miután pedig az akarat tartalmát realizálja, a sok akarattény, mint megannyi erőindividuum, objectiv realitásba lép. Az atomok individuális különbsége tehát tényleg azon képzetek különbözőségére vezethető, melyek mint tartalom betöltik az akarattényeket. Nem fogalmilag különböznek tehát, de a tudattalan intuitio képzete által, mint a hogy az ember a jobb keztyűt szemlélés által, jobbnak ismeri, mire semmi fogalom vagy fogalomcombinatio által nem volna képes. Hely és idő teszik tehát az atomok individuális különbségét; ez utóbbi azért, mert idővel ugyanazon atom helye változhatik. Hartmann a princípium individuationis helyett szivesebben használja a médium individuationist, mivel az individuatio ős szerzője, — tehát a téré és időé is — ismét csak az „Unbewusst*, vagyis a képzettől van az atomok ideális kíilönfélesége, az akarattól azok realitása. Schopenhauernél pedig tér és idő csak a subjectiv agy szemlélődés alakjai s így az egész individuatio merő latszat. Hartmann az idealista Kant, Fichte, Schopenhauer ellenében a tért és időt a külső valóság formáinak állítja, világosabban szólva, a transscendens lénynek az Unbewusstnak nála sem formái azok, de igenis formái az Unbewusst ténykedéseinek. A physikának tárgyai ez objectiv tér-idői tünemények ; a metaphysikának e lény az ő attribútumai s kijelentésmódjai szerint vagyis az objectiv tünemények alapja. Schopenhauer eljárását, mely szerint az individuumokat az akarás közvetlen objectivatioinak tartja, Hartmann „naiv^-nak mondja; a felsőbb, a közönséges értelemben vett individuumok az atomegyedek összetételéből lesznek. Itt már az alsóbbrendű individuumok képezik a felsőbbre a médium individuationist. Az alsóbbak törvényei ellen a felsőbbek nem cselekedhetnek : az organikus élet individuatioja csak az anyagban és anyag