Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-27 / 9. szám

den Völkern ihre Religion und sie werden zu Bárén und Wölfen", mondta már Luther. Azon sok találó nézeteken kivül, melyek az utolsó időben e lapokban a keresztelési ügyben előhozattak, jó lesz e szempontot is tekintetbe venni, és meg fognak győződni, hogy a kir. tábla döntvénye egyáltalában tarthatlan és keresztülvitele lehetetlen, hacsak a zavart és erkölcsi veszélyt köztünk meghonosítani nem akarják. Weber Samu. TÁRCA. A munka kezdetén. IV. Sárkeresztúr, 1881. febr. 10. Kedves Nagytiszteletü úr I A kik múltkori levelemet figyelmökre méltatták, bizonyára nem mulasztottak el megjegyezni, különösen lelkésztársaim, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Magam érzem ezt legjobban. De nem szabad a kezdet nehézségeitől visszariadni, kivált mikor készen kell lennünk arra is, hogy a folytatás még nehezebb lesz. Haladni a régi kerékvagasban kényelmes dolog; de a ki célul tűzi ki, hogy gyülekezetének valláserkölcsi életét egy vagy más iranyban reformalja, annak a jelen vallási és tarsadalmi viszonyok közt minden erejét meg kell feszíteni. Részemről nem is sajnalok semmi fáradságot az erkölcsök jobbítása s a hitélet ápolasa érdekében. A kezdet nehézségei ha olykor lankasztólag hatnak is testi és lelki erőmre, de azért meg nem tántorítanak. Jobban félek azonban a folytatástól. Azt mondám ugyanis „Lelkészi pályám kezdetén* c. dolgozatomban s most is azt tartom, hogy , a lelkésznek reformátornak kell lenni a hitcikkek terén is.' S ez épen az, a mi sokkal nehezebb munkának latszik előttem, főleg mióta falusi lelkész vagyok. Beköszöntő beszédemben nyíltan kijelentettem ugyan, hogy én egyedül az igét, a Krisztust kivánom hirdetni, tehát „nem betűt, nem tantételeket, nem hitvallomásokat, nem a változó korszellemet*, ... oh de e szavak horderejét hány ember volt képes felfogni gyülekezetemben ? 1 . . Napról-napra jobban tapasztalom, hogy híveim mily alacsony fokán állanak az értelmi s vallási miveltségnek. Egyháztörténelmi előadásom közben oly egyszerű, könnyen érthető dolgokról beszélek előttük, mégis azt veszem észre, hogy csak félig értik meg az előadottakat. Hogy ki volt Krisztus valósággal, mi az ő vallásanak lényege, milyen volt kezdetben az ő egyhaza, hogy miként fejlődött az s mi tette szükségessé a reformátiót, hogy kik voltak a reformátorok s minő jogokat vívtak ki számunkra, s hogy mi ma a prot. egyház feladata ? minderről csak nagyon homályos fogalommal bírnak. Arról meg bizonyosan sejtelmök sincs, hogy a prot. egyház kebelében mily különböző felfogások uralkodnak a vallás dolgában s hogy miféle fán terem az az orthodox vagy modern theologia ? Ugy látszik tehát, hogy e gyülekezetben az én reform-eszméim számára hiányzik az alkalmas talaj. Városi miveltebb közönség kétségkívül nagyobb szükségét érzi a reform-törekvéseknek, sőt épen rossz vévén veszi, ha lelkésze nem képes igehirdetését a mai előhaladott kor műveltségével összhangzásba hozni: de az egyszerű falusi viszonyok közt élő, a művelődés forrásaitól csaknem egészen távol álló köznépnek a tudomány ujabb vívmányairól s ezek folytán a vallás terén megindult reformmozgalmakról jóformán épen semmi tudomása sincs s igy teljesen közönyös ránézve, hogy lelkésze orthodox-e vagy reformer. Ez az egyik nehézség, a mely azonban még nem volna oly elriasztó, ha nem csatlakoznék ehez egy másik, a legnagyobb akadálya minden reformnak : a merev ragaszkodás a régi szokáshoz, a megszokott eszmékhez. Bármily jelentéktelen legyen is az altalam tervbe vett újítás, az első ellenvetés, melylyel találkozom, csaknem kivétel nélkül ez a stereotyp válasz : „nálunk ez nem szokás*, vagy : „nálunk ez a szokás.* S ha oly nehezen esik a köznépnek lemondani szokásairól a lényegtelen kérdésekben, mennyivel nagyobb lehet nála a ragaszkodás a vallás dolgában — a megszokott formákhoz, kifejezésekhez, a gyermekkorban betanult katechismushoz ! Természetesnek fogja azért találni Nagytiszteletü ur, hogy én gyülekezetemben legalabb ez idő szerint, reformeszméimmel előtérbe lépni egyáltalában nem kivánok. A mint régebben is megmondottam : „nem akarok eszélytelen, rohamos ujitast, hanem lassú, de öntudatos reformációt.* Most is azt gondolom, hogy a nyílt és határozott reformáció munkáját csakis akkor lesz célszerű elkezdenem, „midőn már anyagilag rendbe hoztam egyházamat, megismeitem híveimet s azok gondolkodását s a velők való társalgásban s a confirmációnál, valamint a szószéken és olykor tartott felolvasások által a talajt a reformációra kellően elkészítettem.' („Leik. pályáin kezdetén*, 1298 1.) Igenis, ez idő szerint nem lehet más feladatom a reformáció terén, mint csupán a talaj-készítés, az úlegyengetés. Tanulmányoznom kell előbb a népet közelebbről, meg kell ismerkednem észjárásával, ismeretkörével, vallásos érzelmeivel, szokásaival ; aztán mindent el kell követnem értelmi és erkölcsi gyarapodása érdekében, mert mit ér a hitcikkek terén való reformáció az erkölcsök jobbulása nélkül ? . . . Oda kell tehát előbb munkálnom, hogy híveim'mentúl jobb keresztyének, mentül becsületesebb emberek legyenek. Csak ha e célt valamennyire megközelítettem, tehát több évi lelkiismeretes munka után