Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

terjedő illata, hogy a bogarakat odacsalják, azért van a virágkehely alján az édes nedv, hogy az érette alábuvó bogár lábaival letörülje, vagy felszedje, s más virágba átvigye a himport. Sok virág virágkoronáját bezárja az eső és éjjeli harmat elől. Van egy tengeri fü, mely gázkifejlesztés által akadályozza a viznek a virágot védő levéledények közé nyomulását; más vizi növények a száraz termékenyítés kedvéért nem virágzanak előbb, mint mikor száraik a viz felszínét elérték. A Vallisneria széthulló himszálai addig úszkálnák a viz felszínén, mig a nővirágot meglelik, mely így megtermékenyíttetvén, összehúzódik. Némely virágmagnak szárnya van, hogy a szél tovahajtsa, másik kis horoggal akaszkodik az állat szőrébe, hogy arról másutt ledörzsöltessék. A vizi növények magvai nehezek, hogy fenékre szálljanak, a magas fáké könnyűek, hogy vízbe esve is partra kerülhessenek. Kevésbé levén a növénynél egységes a szervezet, a visszapótlás nem a veszteség helyén történik, hanem ott, hol azt kényelmesebben teheti. De azért a gyógyerő itt sem hiányzik. A szemérmes érzőké (mimosa pudica) leveleinek összehúzódását csak az nem mondhatja reflexmozgásnak, ki idegek és izmok nélkül sem érzést, sem mozgást nem tud képzelni. Ismeretes, mily erőfeszítésre képesek a növények fény utáni törekvésükben, s e mozgásokat elég gyorsan is hajtják végre. Mily célszerűen fogózkodik a kúszó növény, s ha egy növényt már kiölt, siet másik után nyújtani ágait. Azt, hogy a növényeknél van bizonyos fokú tudatosság is, azzal hiszi Hartmann bebizonyíthatni, ha az állat- és növényország közti úgyis bizonytalan határvonalat eltávolítja. A geologia szerint több mint valószínű, hogy a földön eleinte oly lények léteztek, melyeknél az állati és növényi sajátságok még nem különződtek el. Az állatországot ugy lehet tekinteni, mint a növényország élődijét, mint a gombák nagy osztályát, mely gomba noha morphologikus analógia alapján eddig a növényekhez számíttatott, csak növényi parasitának mondható, hiányozván nála az, mi által a növény a szervetlen anyagot szervessé változtatja : a chlorophyll, miért aztán utalva van a kész szerves anyagok fogyasztására. Alsóbb fokon e növények elvesztik leveles typusokat, egyszerűen tagolt, kerek, átalában zárt alakot öltenek. Ellenben meglepő hasonlatosság van a magasabb növényi alakok s az alsóbbrendű állatok közt. Némely korallok káposztafőhöz hasonló alakot vesznek fel egymásra boruló karjaiknál fogva, mások girbe-gurbe ágakat látszanak hajtani; az ágak végén még a virág sem hiányzik, mi a növés és secretio következtében áll elő. De vegyileg sem lehet a különbséget az alsóbbrendű növények és állatok közt megállapítani. Kovás növények és kovás állatok például egyként léteznek. Szájnyílás, gyomor, sok bélféregnél s ázalagnál hiányzanak. S a polypok, (ezek elfogjak zsákmányaikat s verekednek felette) ázalagok, bélférgek nem bírnak idegekkel ; még sem vonhatni meg tőlök az érzés, mozgás képességét, nem bizonyos fokú tudatot és szándékos tevékenységet. Az élet tulajdonképeni első eleme a protoplasma, e légenytartalmu, tojasfehérnemü anyag, mely első eleme a növénynek ; ez már képes materialis hatásokat vezetni a lélekre. Ne feledjük azonban, hogy a növénynek az inger elfogadására s vezetésére nincsenek oly tökéletes eszközei, mint a magasbbrendii állatoknak. Ezért a napraforgót megfordítja ugyan a fény inger, de lassan. Az állati ideg egy másodperc alatt ioo lábnyira vezeti az ingert, míg a növényi sejtek csak néhány milliméternyire. Még egy lépés van hátra : az anyagnak meganyagtalanitása, megmutatása annak, hogy amit matériának nevezünk voltaképen nem más, mint akarat és képzet. Hartmann mindenütt, ahol csak szóba jön a közönséges materialistikus világnézlet, meggyőzőleg bizonyítgatja annak tarthatlanságát. Miket a természettan elválaszt: anyag, törvény, erő, az nem három, csak egy. A physika kénytelen túlmenni az eszméken, beszélni tömecsekről, atomokról s ez utóbbiakról elismerni, hogy azok nem lehetnek kiterjedtek. Ezzel el kell ejteniök az anyag és erő közt tett megkülönböztetést; a törvény pedig nem egyéb mint bizonyos módja az erők hatásának-Maradnak hát az erők vagy még találóbb szóval ne. vezve atomerők. Az atomerőben, mely vonzani vagy taszítani törekszik, megkülönböztethetjük a törekvést mint tiszta actust s annak célját a törekvés tartalmát vagy tárgyát. A törekvés mint ilyen addig van mig a kivitel meg nem történt, míg mint eredmény nem realisálódott. E cél nélkül nem volna rá ok, miért vonzana, miért nem inkább taszítana az atomerő, szóvei céltalan, tartalmatlan s eredménytelen törekvés lenne az. A törekvésnek kell tehát birnia önmeghatározásának képével vagy képzetével; csak ha a törekvés e „mi^-je idealiter elő van irva, akkor lehet a törekvés határozott és következetes. Akkor a törekvésnek logikai szükségessége van. E törekvése az atomerőnek nem más, mint az akarat, melynek tartalmát vagy objectumát annak tudattalan képzete teszi, amire a törekvés leend. Ebből kitűnik, hogy az akarat metaphysikai fogalmát nem szabad az erő physikai fogalmával felcserélni, mely csak physikailag első, de az akarathoz képest csak levezetett fogalom. A képzetnek mi köze sem levén a helyhez, magától érthető, hogy az reális térben nincs. Az akarat az idealisnak áthelyezése a reálisba. De mert az akarat productumának nem kell az akarat előtt létezni, az akaratnak sem szükség reális térben létezni. „Akarat és képzet — mondja Hartmann — mindketten tértelen természetűek, amenynyiben csak a képzet teremti először az ideális tért s csak a képzet realizálása altal teremti az akarat a reális tért. Miből következik, hogy az atomakarat vagy átmérő épen nem lehet valami téri, mivel mint Schelling mondja extensione prius est. A monismus s pluralismus vitaját, melyet inductiv uton az előbbeninek javára döntött el, megpróbálja Hartmann apriori is megoldani. A tudattalan egy sem nagy