Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

sem kicsiny, sem itt nincs, sem ott nincs, sem végetlen, sem véges, sem alak, sem pont; nem tűr meg semmi téri természetű különbséget, mi nem zárja ki, hogy e különbséget feltételezze. Egy lény az, a mely hat, csakhogy más módon és másutt. A létezők közti minden különbség téri és idői meghatározáson nyugszik. Ez a Schopenhauer-féle .princípium individuationis.* Ha az egyedek nemcsak functiói, modulatioi volnanak az egy lénynek, de a substantiák sokasága volna alapja az iridividiumok elválasztottságának : köztük semmi reális viszony nem volna lehető. Ezt Leibnitz jól érezte; ezért segített magán a praestabilita harmónia felvételével míg Herbert megmaradt az egymást háborgató sok létező mellett. De a sok substantiat egymással, vagy akár egy fő substantiával lehetetlen harmoniaba hozni. , Nincs egyéb hatra, mint a pluralismust ismét monismusba oldani fel, visszatérvén Spinozahoz az absolutot mindent befoglaló korlátlan substantiának tekinteni, melynek az egyesek, a sok csak integráns részei, momentumai.4

A leggenialisabb vallasi és philosophiai rendszerekben ott találjuk a monismust. A keresztyénségnek is ez teszi lényegét, habár mindig eretnekítette „de — jósolja Hartmann — véleményem szerint közel van az idő, midőn a keresztyénségnek is monistikussá kell lenni vagy vesznie kell. * Ezután az ujabb német bölcsészet absolutjának, — mely szintén nem bír tudalommal — történeti fejlődését vázolván, a jelennek feladatát abban leli, hogy az eszmén mint ilyenen túl kell menni egy a gondolkozáson kivül attól függetlenül létezőre, egy minden gondolkozást megelőzőre, egy a gondolkozás előtti létre. A theologus bölcsészek tévednek, midőn istenről, mint személyiségről beszélnek, istennél nincs reflexió, miután nincs magát kitől megkülönböztetni. Ezért — eltérőleg Spinozától — Hartmann a vallási jelentésű isten szót nem is hajlandó használni az „ Unbewusst4 helyett. Hiszen ha öntudatos volna, akkor igaz jogon lehetne őt okolni a világban levő rosszért, és semmiféle theodicaea nem mentené ki. ,Az egész világprocessus — így fejezi be Hartmann a monismusról szóló fejtegetését — egyetlen célra szolgál: a képzetet az akarattól tudalommá emancipálni, hogy annak emancipatiója altal az akaratot nyugalomba helyezze. Ha ez tudalom nélkül el volna érhető, vagy már egy ily tudalom istenben meg volna; az egész világprocessus céltalan volna.4 (Folytatása következik.) Dr. Bihari Péter. BELFÖLD. Szózat! a tiszáninneni ref. egyh. kerülethez. Egy idő óta úgy latszik, mintha hazánkban a protestantismus organizmusaban valamely eddig lekötött ér szabadult volna fel, mely mozgasra indítja az eddig holt tagokat! A hol századokig nem látszott az evangélium világossága, ott most kisebb-nagyobb fénynyel lövellik fel ! Szeged küzd előre, Szolnok, Kaposvár stb. alakulnak vagy affilialják magukat — a partes adnexae-ben a duna-melléki e. kerületnek rendes missiói állomása van — a dunántúliban maga a buzgó Főpásztor, s a lelkes Körmendy követnek el mindent, hogy a szét szórt csontoknak evangeliumi eledelt adhassanak ; szóval mindenütt élet és mozgás tapasztalható a lelkek országaban. Kihalt -- természetesen -— az a századok előtti buzgóság már, midőn egy tősgyökeres magyar kalvinista varos (Hódmezővásárhely) jól tartotta az egész éhező Maramaros vármegyét; de azért ha nem csurran, cseppen — ez is ad, amaz is ad, s szeretem hinni, hogy majd csak kerül valami a szegény brekinszkai és becskai missionáriusoknak egy-egy palástra s a híveknek bibliára, énekes könyvre stb 1 Egy olyan felszabadult ér lüktetésről olvastam én e t. lapok mult évi 50 számában ott az ország felső határszéle felé, Zemplén megye felvidékén, hogy a Homonnán összegyűlt protestáns testvérek meghívták magukhoz Böszörményi Károlyt a málcai ref. lelkészt ; egyesülni, szervezkedni kezdenek — hogy helyben istenitiszteletet tarthassanak, urvacsorában részesülhessenek stb. Többen vannak száznál ! Egyesült prot. leányegyházzá kezdenek alakulni. Azóta — nov. 28-tól — majd három hó mult el, s a buzgó Böszörményi tudósításán túl egy szó sem hangzik ez ügyről. Pedig lám, a homonnai atyafiakban nem aludt el a buzgóság, szervezkedni akarasuk nem fellobbanó szalmatűz, hanem komoly valóság volt. Február 6-ára ismét hívtak Böszörményit, ismét istenitiszteletet tartottak, mely alkalommal — világ baiuultára — niég német könyörgést is kellett mondania az oda Európa minden részéből gyúlt protestánsoknak, mikor is — templom után — a jó német atyafiak a messzeföldről jött magyar papot örvendezve ölelgeték körül. Itt tehát a buzgóság meg van, egy kis ápolásra — talán egy erősítő, lelkesítő főpásztori szózatra, talán egy esperesi szíves látogatásra is — volna szükség ! Videant consules ! tekintsék meg a tiszáninneni e. ker. nagy nevú vezér férfiai azt a kis evangeliumi telepet — területükön ; lássák meg a magasban repülő sasok, az alant szorgalmasan dolgozgató hangyákat — segítsék a mi hitünknek cselédeit azzal a mivel lehet ! itt igazán alkalmazható Pál I. Kor. 3, 12, 13, megirt mondása — és bizony mondom, a homonnai atyafiak építése megmarad. En a messze távolból emelem fel szózatomat, egyházam virágzásáért munkálkodó lelkem készt erre — halljátok meg Ti, nagy nevű vezérférfiak, s ne feledkezzetek el a rátok bizott nyájról — hogy ahol egyszer az evangélium világossága fellobbant, ne aludjék el ismét, hanem terjessze tovább áldott fényét az emberi lelkek megszenteltetésére ! Vigil.