Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-22 / 8. szám

Soedel Annin, a zágrábi ev. egyház volt lelkésze, ki a szalonaki s pesti választási mozgalmak idejéből honunkban is ismeretes, ki azelőtt Grátz és Marburgban is működött, két év óta azonban hivatal nélkül volt, — egy iigyes és szép tehetségű, de rendkívül szenvedélyes és dicsvágyó férfiú, hat havi súlyos betegség folytán, f. hó io-én 51 éves korában Zágrábban meghalt. —A felső szabolcsi ref. e. megyében a régi gárdából ismét kidőlt egy a jelesebbek közül. Pallay István T. Falcai lelkész elhúnyt f. évi jan. 22-én, mondhatni neje utáni bánatában, kit két hó múlva követett a sírba. Oly sok nálunk az üresedés, hogy a megyéből az 5 üres egyház be nem tölthető ; mivel csak két hívható segédlelkész van. Görömbei Péter. (Bővebb necrologot kérünk. Szerk.) — Gsernák István ugocsamegyei gyulai ref. lelkészt megrendítő csapás érte : ifjú nejét szül. Debreceni Emmát és kicsiny fiát egyszerre ragadta el szerető karjai közül a halál. Béke hamvaikra! * Szerkesztői üzenetek. Sz 1. és P. L urak könyvismertetésének végét kérjük beküldeni, hogy közölhessük. NECROLOGOK. Hoznék Náthán főesperes. A gömöri ág. h. ev. egyházmegyét nagy veszte ség érte. F. év febr. 8-án ragadá el tőle a kérlelhetlen halai nagy érdemű főesperesét, nt. Hoznék Náthán, nagyszlabosi lelkész urat, ki egyike vala azon nemes, bátor előharcosoknak, a kik az utóbi évtizedekben protestáns jogaink véde'mében, s a tiszta hazafiság megőrzése körül oly valódi apostoli erélyt s buzgóságot fejtettek ki. Általában tudva van, hogy egyházmegyénk hazánk azon területén foglal helyet, hol a külömböző nemzetiségi elemek, s különösen azok képviselői, még pedig gyakran hívatlanul feltolakodott képviselői, még folyvást farkas szemet néznek egymással ; s hol e szerint szüntelen éber figyelem, folytonosan feszült erély s lankadatlan küzdelem kívántatik Sionunk őreitől. Annál inkább kell tehát méltányolnunk azon vezérlő férfiaink érdemeit, a kik e téren hivatásuknak megfelelve tiszteletünkre, s halánkra érdemesíték magokat. Méltán ezek közé sorolható megboldogúlt főesperesiink Hoznék Náthán is, kinek életrajzát, elismerésünk s hálánk némi jeléül, hacsak rövid vázlatban is, a következőkben van szerencsém jelezni. O saját jegyzetei szerint, 1815-ik év nov. 5-kén született Felső-Pokorágyon Hoznék Lajos tanító és Rusznak Mária szüléktől. Az első elemi oktatást atyjától nyeré. Kilenc éves korában az ozsgyáni magyar gymnásiumba lépett, mely nagybátyja Hoznék János tanár akkori igazgatása alatt, virágzó allapotban volt. Itt a régi beosztás szerint, a donaticát, grammaticát és syntaxist végezve, a kézsinárki lyceumba, majd egy év múlva Lőcsére ment át, a mennyiben nagybátyja oda hivatott ág. tanárnak, hol a rhetoricát s a két évi bölcsészeti osztályt végezte kitűnő sikerrel, megnyervén a Teleki-féle jutalmat, melyet öt évig élvezett. Innen újra Kézsmárkra tért vissza, a hol az az időtájt uralkodó rendszer szerint a jogot és theologiát egyszerre végezte. Küzdelmes évek voltak ezek rá nézve ; mert mint szegény tanulónak, magának kellett önfentartásáról gondoskodnia!. Mindamellett kedvesen emlékezett vissza ezen éveire, különösen akkori kitűnő tanáraira, nevezetesen Mihalik, Benedikti, Schneider, Kralovánszkyra, kik őt paedagogiákkal látták el, úgy hogy nemcsak fentarthatta . magat, de kis összeget is gyűjthetett magának a külföldi egyetemre. 1837 jul. i-jén Jozéffy Pál superintendens előtt, Tiszolcon letette a hitjelölti vizsgát, s ez után ugyanazon év sept. hó elejétől 1838 jul. i-ig nevelősködött a rimaszombati leánynevelő intézetben. 1838 sept. elején a berlini egyetemre ment, honnan azonban rövicl idő múlva, dacára a kormány tilalmának, Jénaba utazott, s ott két semestert töltött. Onnan visszatérve nevelőnek ment Berzétére Máriássy Pál gyermekeihez ; de csakhamar káplánnak hivatott meg Rimaszombatba, s ott 1840 okt. 4-én felszenteltetett. Két évi itt időzése után Ozsgyánba ment tanárnak, honnan azonban a nagyszlabosi egyház hívta meg lelkészeűl, s 1842-től halála napjáig vitte e hivatalát, híven, egész lélekkel munkálkodván egyháza felvirágoztatásán. Igen, egyházának szentelte ő egész életét, annál inkább, mert családja nem lévén, ott akarta tevékeny szelleme s munkás szeretete kipótolni azt, a mit mint férj és atya, a társadalom érdekében tenni, saját késő megbánásával elmulasztott. Buzgó tevékenységének köre csakhamar szélesbedett. 1845-ben a csetnekvölgyi dekanátus körlelkészévé lett, s e hivatalát 1857-ig viselte. Később az esperességi özvegy-árva intézet pénztárnokává választatott, hol mindvégig megmaradt. 1861 -ben alesperesi, 1871-ben főesperesi hivatalra emelé őt a közbizalom, mely három ízben újult meg irányában, jeléül lankadatlan tevékenységének. Voltak ezenkívül egyébb kitüntetései is. Ugyanis az egyházkerület és egyetem tanács-bírói hivatallal tiszteié meg, s azonkívül, mint megyei bizottsági tag is szerepelt. Mint szónok, sajátságos ihlettséggel tartá beszédeit s noha azokat, mint altalán egész lényegét az egyszerűség látszék jellemezni, szép dispositiói- s természetes meleg előadásával, minden rendű hallgatójat meg tudta indítani. Külsejét tekintve ő azok közé tartozott, a kiket ha az ember egyszer meglát, mindig visszaemlékszik rájok. Magas termete, eredeti, erős arckifejezése engem mindig a régi rómaiakra emlékeztetett. Kedélyes természete, találó élcei és adomái rendesen földeriték a társaságokat, melyekben maga is szeretett részt venni.