Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-08 / 32. szám

esküjökhöz híven a belhivatalnokok fizetését lelkiismeretesen kivetni igyekezzenek. 5. Végül a legújabb temetőnek a lelkész általi hasznalatba vétele tudomásul vétetik, azon kijelentéssel, hogy a múltra nézve az egyház jóhiszemű birtoklására vonatkozólag, a lelkész kártalanítást nem követelhet. Kiadta Bikki Ferenc, egyh. m. főjegyző/ Ezen egyházmegyei hatarozat közlése után azt kérdi Nagy Elek, hogy váljon „nyughatatlanság "-e a lelkész részéről, ha panaszt tesz a miatt, hogy a dijlevél ellenére — néhány bujtogató izgatására — nem akarnak neki szantani őszi vetés ala s nem is szantanak négy éven keresztül; ha 12 köblös föld búzatermésének kárpótlásául csak azt a nevetségig csekély 36 frtot követeli; ha nem engedi meg, hogy a presbyterium megfossza papját az őt megillető földektől ? Az egyházmegye ama hatarozata sem hozta azonban meg a kivant békességet. A tekehazi egyház az e. megyének Salánkon 1879. april 2-kan tartott gyűléséhez egy folyamodványt nyújtott be, amelyben azt kéri, „hogy az egyházmegye altal a lelkész részére itélt cinterem hasznalata annyival is inkább adassék vissza a tanítónak, mert ennek jövedelme ez altal csökkent, míg a lelkészé az uj fizetéslevél által nagyobbodott, továbbá, hogy az elmaradt szántásért terhökre megállapított s a lelkészt illető 36 frt. fizetésének terhe alól mentessenek föl, minthogy a nem szántott föld tagositott szaporulat s a khartaban nem foglaltatik." Erre az egyh. megye a következő hatarozatot hozta: „Tekintve egyfelől azt, hogy ezen kérdésekben mar határozott s így egyoldalulag azt meg nem másíthatja; tekintve másfelől azt, hogy a kérelmek méltányosságra alapitvak: megkéri és megbízza esperes urat, hogy ismert tapintatával hasson oda, hogy a lelkész ugy a cinterem hasznalataról, mint a 36 frtról mondjon le s így adja mar jelét egyszer ő is annak, hogy a közte és egyháza között éveken at fenalló súrlódást megszüntetni kivanja s hogy előtte egyhazának nyugalma nem egészen figyelme tárgyán kivül álló dolog." A tekeházi egyház ezen Ítéletben sem nyugodott meg, annyival kevésbé, mert az, alapjában és lényegileg megegyezik a 76-ki Ítélettel. Az utóbbi Ítélet ellen tehát az egyházkerülethez felebbezett, kérvén az egyházmegyének 1879. dec. 2-kan Huszton tartott gyűlését, hogy ama felebbezést terjesztené fel az egyh. kerülethez. A tractus azonban, „tekintve, hogy a felebbezés az egyházmegye által hozott oly határozat megváltoztatása érdekében történt, mely azelőtt három évvel hozatott s eként jogerőre emelkedett," a kérelmet elutasítá. Ezen a stádiumon áll jelenleg az a huza-vona, mely a tekeházi egyház körében már évek óta dűl s mely nem csuda, ha az öreg lelkészt és a fiát, ki atyja meghurcoltatását összetett kezekkel kénytelen nézni, vérig keseríti. A megkeserített lelkész atyja iránti tiszteletének és szeretetének védirata minden sorában kifejezést ád. Ezen nemes érzelmektől vezéreltetve a következő bensőségteljes, meleg szavakkal fejezi be védiratát: „Az a tekeházi lelkész, ki iskolai életében mindig kitűnő volt, a classicusokat mind jól értette, akit tanárai szerettek, seniorságra ugyancsak marasztottak, aki szigeti káplánságáról távozván, mint Gr. Teleki udvari papja is a legnagyobb kedvességben részesíttetett ; az a tekeházi lelkész, kit mint tivadari papot b. e. Br. Perényi Zsigmond egy rögtönzött hazafias beszédeért nyilvánosan a legnagyobb dicséretekkel halmazott el, a néhai püspök Balog Péter pedig egy év múlva is vissza akart rendelni Tivadarba, honnan ártatlanul üldözték el; az a tekeházi lelkész, ki egyházában, az előidézett súrlódások dacara más vallásfelekezetiiek között is meg tudja tar| tani nyáját és a hétköznapi vagy vasárnapi istenitiszteletre még ellenségeit is szerencsés megnyerni, halott pedig 1 alig van, még a gyermekeket is beszámítva, hogy szónoklattal ne kellene temetnie ; az a tekeházi lelkész, ki egyházában adósságot fizettetett, harangot öntetett, tornyot, ólat, kamarat építtetett, magtart alapított ; az a tekehazi lelkész, ki egyházi szónoklataival még idegen helyen és híres pappal szemközt is jól megállta mindig a helyét ; az a tekeházi lelkész, ki mindennemű templomi beszédeit könyvnélkül szokta tartani; az a tekeházi lelkész, a ki mindig maga végezte az istenitiszteletet s aki helyett nem papoltak annyit, a hány esztendős pap ; az a tekehazi lelkész, ki mindig tiszta, becsületes csaladi életet élt, ki tekintélyes egyházi és világi férfiaknak, köztük a tiszántúli egyházkerület közkedvességü püspökének szeretetével és barátságaval dicsekedhetik, — inon dom, az a tekeházi lelkész, kinek ily múltja és jelene van, azért, hogy csak tekeházi lelkész, Ugocsának mindig csak díszére vált." A fenebbiekben előadtuk Nagy Elek utan, az altala idézett dokumentumok fölhasznalasával, a tekeházi egyház bajait. Mert az tény, hogy Tekeházan zavarok vannak. Hogy a zavarokat egyes nyughatatlan egyhaztagok idézték elő, s hogy a lelkész a maga részéről a kellő határokig engedékeny és elnéző volt, csakhogy a bajoknak véget vessen : ezt elhisszük, mert Nagy Elek állítja. De másrészről azon meggyőződésünknek is kifejezést kell adnunk, hogy a mi referensünk, aki a máramarosugocsai egyh. megye közgyűléséről tudósította lapunkat, a tekeházi zavarok megemlítése által senkinek a személyét sem akarta sérteni, hanem egyszerűen jelezni akart egy tényt, ami az egyh. megyei közgyűlés asztalán megfordult. Tudósítása különben semmiesetre sem lett volna teljes és kimerítő. És most a béke szelleme szállja meg a tekeházi békétlenkedőket, hogy agg lelkészök, élte alkonyán zavartalanul munkalkodhassék egyházának jóléte körül.