Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-26 / 52. szám

lapirói kötelességünknek tettünk csak eleget, midőn azt közöltük. Mi sem kath. sem prot. jellegű lap nem vagyunk és bátran állithatjuk, hogy mindig megőriztük e tekintetben pártatlanságunkat, sőt hozzá te' hetjük, hogy kritikánkat sem kath. sem prot. ügy vagy személy nem kerülte el, midőn arra magunkat hivatottnak éreztük. Ezzel végeztünk volna az emiitett lappal ; azonban szükséges még, hogy hamis hirét és tudósítását is helyre igazitsuk. Nem igaz, hogy a minisztériumnál jelentetett föl ama hires eset, és nem igaz, hogy azmegbiztaaz ügyészt vádjának előterjesztésére. Az esetet Kolbenheyer ev. lelkész ur jelentette föl, mint ez a fővárosban megjelenő „Pester Lloyd" és „Ellenőr* napi lapokban már e hó 7-dike körül közöltetett és az itteni lapok is jelentették, mely állításokat, ha azok valók nem lettek volna, Kolbenheyer ur bizonyára megcáfolja, mit azonban mai napig sem tett. Följelentette pedig a kir. ügyészségnél Sopronban és nem a minisztériumnál, és e följelentés folytán járt el a kir. ügyészség és nem a miniszter utasítása folytán. Ezt Sopronban mindenki tudja, csak a nevezett lap tudósítója nem, mi bizonyára az ő igazmondóságát tünteti fel sajátságos színben. Az emiitett lap érdemes szerkesztőjét tehát fölkérjük, hogy nevezett közleményét az igazságnak megfelelőleg rektifikálja.« Eddig a „Sopron.® Ami az ügy érdemét illeti, arra nézve közleményünket egyáltalában nincs okunk rektifikálni. A dolog ugy áll, hogy vagy a mi, különben teljesen szavahihető levelezőnk tévedt, vagy a „Sopron® szerkesztője nincs jól értesülve a dologról. Hogy kívánhatja tehát tőlünk a „Sopron® szerkesztője, hogy mi, a kik a tény felől közvetlenül meggyőződést nem szerezhettünk magunknak, az ő szavára egyszerűen revokáljuk levelezőnk állításait f Egyébiránt arra nézve, ugy látszik, nincs semmi kétség, hogy a soproni kath. papon a járásbíróság annak rendje és módja szerint elverte a port. Hogy aztán a miniszter meghagyása folytán lépett-e fel a kir. ügyész vagy proprio motu, ezt szintén érdekes lenne ugyan biztosan tudni ; de akár igy, akár amúgy esett meg az eset, a fő az, hogy megesett. Ha a miniszter adta a kir. ügyésznek a vádeljárás megindítására az utasítást : akkor abból azt a tanulságot vonhatjuk le magunknak, hogy a miniszter tárgyilagosan őrködik a törvény felett és semmiféle felekezetnek nem kedvez, ha törvénysértések megtorlásáról van szó. S ez reánk, protestánsokra nézve nemcsak érdekes, de megnyugtató is. Másrészről azonban, ha csakugyan így történt a törvénysértő kath. plébános megfenyitése : arra a kevésbé megnyugtató következtetésre is jutunk, hogy egyházi hivatalnokaink nincsenek teljesen tisztában a hatóságok illetékességével. Mert váljon akkor, a tnikor a soproni ev. lelkész egy kihágást akart megfenyíttetni, tehát amikor tisztán birói functiókat szándékozott igénybe venni: miért kellett egy kormányzati közeghez, a minisztériumhoz fordulnia ? Hiszen a minisztérium igazságot úgysem szolgáltat. Ebből a szempontból tehát egyáltalában nem bánnók, ha a „Sopronnak® lenne igaza. Hanem ami már a „Sopron® védekezését illeti a Póda emlékiratának közlésére vonatkozólag, ezt alaposnak teljességgel nem ismerhetjük el. Hogy a Póda emlékirata közkézen forgott, ez még nem jogosította fel a „Sopront® arra, hogy amaz emlékiratot ő is közzé tegye. Póda bizonyosan azért készítette ezt az emlékiratot, hogy ily módon informálja a bíróságot, mely ügyében dönteni fog. Ez ellen nincs is semmi kifogásunk. Mindenki ugy védi magát, ahogy tudja. De — már engedelmet kérünk — az a lap, mely rendes rovatai keretében — mert a nyilt térben tücsköt bogarat kiadhat — egy magán informátiónak helyet ad akkor, amikor az informáló vádlott ügye birói tárgyalás alatt áll, — az a lap vagy nincs tisztában a sajtó kötelességeivel vagy bizonyos érdekek szolgálatában áll, melyeknek kedveért akarva, nem akarva, túl kell magát tennie a sajtó rendszabályain. E közt az alternatíva közt kell választania a „Sopronnak a jelen esetben. Reputatiójának mindenesetre jobban fog használni, ha szánva-bánva elismeri, hogy tévedett. Akkor aztán mi is a legnagyobb készséggel konstatáljuk, hogy a „Sopron® sem a katholikus, sem a protestáns érdekeknek nem kedvez, hanem teljesen tárgyilagosan, vagyis ugy viseli magát, amint egy, különböző felelcezetbeliek által lakott vidék orgánumához illik. * Mészáros Sámuel óbudai ref. lelkész, Cselka Nándor óbudai plébánost a vallás szabad gyakorlása elleni kihágás miatt fenyítő perbe fogta, mely f. hó 23-án volt tárgyalandó a fővárosi I—III. kerii leti járásbíróság előtt. A tényállás az, hogy Cselka Nándor a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint keresztségben részesítette a vegyes házasságban született Eichinger Máriát, kinek pedig anyja protestáns. A tárgyalásról Mészáros Sámuel úr, lapunk bezártakor a következőkben tudósít bennünket: A tárgyalásra a szülők s keresztszülők nem jelenvén meg, a királyi ügyész, mivel ezeknek kihallgattatását mulhatlanul szükségesnek tartja, a tárgyalást elnapolni kérte. Védő ügyész kívánságára azonban a tárgyalás megkezdetett. Elsőnek lett kihallgatva vádlott Cselka Nándor, ki a következő vallomást tevé: „Elismeri, hogy a keresztelés megtörtént, azonban sem ő, sem káplánja nem birtak tudomással a szülött református voltáról, de ha tudomásuk lett volna is, végrehajtják a keresztelést, mert nekik mint keresztyén papoknak urbi et orbi szabad keresztelni a keresztyéneket, bármely vallásfelekezethez tartozzanak is.® Ekkor a biró e kérdést intézé vádlotthoz: hát az anyakönyvezésre mi véleményben van vádlott ? O erre : „az anyakönyvezés semmi egyéb, mint a keresztségi actus megörökítése*. A káplán hasonló értelemben nyilatkozott. Szintén elmondta, hogy ő megkérdezte az illető keresztszülőket : róm. kath. vallásuak-e a szülők? mire a válasz igen volt. A biró e kérdést intézé hozzá: hát ha azt mondták volna az illetők, hogy az anya reformáta, mit tett volna akkor tisztelendőséged ? a káplán : akkor jóakarólag figyelmeztettem volna őket, hogy vigyék a református paphoz ; de ha kijelentették volna a bába és a keresztszülők, hogy általunk kivánják megkereszteltetni: akkor kötelességszerüleg megkereszteltem volna. Eddig terjedt a tárgyalás. Ekkor a királyi ügyész kijelenté, hogy határozottan követeli a tanuk kihallgattatását, mert azok vallomásából akarja megérteni, ha igazán azt mondták-e, hogy a szülők kath likusok. E felszólalásra a tárgyalás abba maradt s ujabb tárgya-