Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-26 / 52. szám

nyen oda vetett, teljesen valótlan állítást akkor szóra sem érdemesítettem s talán sohse szóltam volna róla, ha a napokban egyik kitűnőségünk nem figyelmeztet rá. Ez ok indított arra, hogy Bogisich úr állításait valóságos történeti s a mai nap is életben levő tényekkel állítsam szembe, s állítsam viszont, hogy a reformátió a régi magyar nemzeti dallamokat nem hagyta el hűtlenül, sőt annyira kegyelettel ápolja még ma is, hogy megújítandó énekes könyvébe többeket fel fog venni, melyek a mostaniból a szöveg gyarlósága miatt kimaradtak. Hogy a reformátió áldott hajnalának hazánkban történt feltűnése után a reformátusok templomi énekdallamai mind magyarok lettek volna, — ezt egy református ember se állítja ; mert hiszen jól tudjuk, hogy a legelső reí. énekes könyvek is (Gálszécsi Istváné, 1536., Krakkó, és Székely Istváné, 1548., Krakkó) legnagyobb részben latin fordítások voltak, s hogy a dallamok is latinok lehettek, mutatják a nagydobszai, kalmáncsai, csurgói irott s a Gelei - Rakócy-féle nyomatott Graduálékban talalható nagy számú latin dallamok. Hogy később francia, német, husszita, lengyel és hollandus dallamok is vétettek át, az is bizonyos; de hogy a reformátió a magyar dallamokat teljesen mellőzte volna, mindenesetre merész állítás, midőn bizonyos, hogy épen a reformátió teremtett és szerzett kitűnő gyönyörüségü, paratlan becsű magyar dallamokat, melyek örök szép népdalainkkal a legszorosabb rokonságban állanak, s melyekről ismertetést közlöttem volt e lapok 1879. 22. számában Bátor vagyok Bogisich úr becses figyelmét ezekre felhívni. Tessék a reformátusoknak régi énekes könyvében a 82. sz. a. álló Bethlen Gábor-fele éneket, „Gyakorta való buzgó könyörgést" megvizsgálni s szerény véleményemet, — mit nevezett helyen reá tettem, azonosítván két kiválón szép népdalunkkal, — megolvasni. Ott van a 184. szamu, kincset érő, a 287. sz., 288. sz., 299. sz., különösen pedig a 325. sz. Méltóztassék becses vizsgálódását ezekre fordítani ; vagy a mostani (1808-ban kiadott) énekes könyvünkben átnézni a 70. sz., Uavid Ferenc énekét (Adjunk hálát mindnyájan), a 63 sz., Péceli Király Imre énekét (Krisztus urunknak áldott születésén); mindezek eredeti magyar termékek s a ki a zenét, különösen a magyar zenét történeti fejlődésében ismeri, kénytelen megvallani, hogy a dallam is tősgyökeres magyar. A reformátió tehát nem hagyta el hűtlenül a régi magyar dallamokat, sőt igen is nagy kegyelettel ápolta mindenkoron. Hogy az ágostai hitvallású ev. atyafiak általában minden magyar dallamot elhagytak e század eleje óta, s helyette tökéletes németeket vettek át, ez az ő dolguk ; ez nem terhelheti s nem is terheli egészben a reformátiót. 'Nem is csuda, mert hisz az ő felekezetük Magyarországon még ma is legnagyobb részben nem magyar ajkuakból áll. De hogy e század elejéig a magyarajku egyházakban a reformátusokkal ugyanegy énekes könyvet használtak, s a tősgyökeres magyar énekeket énekelték, az bizonyos. De meg kérdem : a reformátió után szinte egy teljes századon keresztül a tiszta magyarság keblében hol létezett a pápistaság} Felelet: sehol. Jól tudom én, hogy Bogisich úr itt a sokat bántott Goudimél-féle francia zsoltár dallamokért méri reánk a vágást. Teljesen méltatlan és elhibázott vágás. A francia dallamok csak egy részét tettek és teszik a református énekdallamoknak s nem is a reformatio bevételének idején, hanem szinte egy századdal később 1620—30 körül kezdettek tényleg énekeltetni hazánkban, sőt átvételük eleinte nagy nehézséggel járt, a mint ezt legjobban meg lehet tudni kitűnő Írónknak, Ipo'yi Arnoldnak „Veresmarti Mihály élete4

című művéből ; sőt én állítom, — a régi Gradualéból kiirt jegyzeteim után, — hogy igen sok nevezetes egyházainkban a mult század közepéig nem is énekeltettek. Dobai István felsőbányai ref. kántor péld. ezt irta az ottani Gelei-Rákócy-féle Graduál 247-ik lapjára: „A Szent Dávid Soltári a rendes kóta szerint való nótáin kezdettek énekeltetni a F.-Bányai R. Templomban in Ao. 1753/ A nagydobszai, kálmáncsai, csurgói Graduálokban még szó sincs a francia zsoltárdallamokról; még a Gelei-Rakócy-félében is csak prózában „Caroli Gáspár fordítása szerint4

vannak a Dávid zsoltárai. Ha már mindezek tények : tény továbbá ama fentebbi állításom is, hogy a reformatio után szinte egy teljes századon keresztül, a tiszta magyarság kebelében nem létezett pápistaság; ha nem létezett, hát miként tarthatta volna fenn a régi nemzeti dallamokat ? De meg tény az is, hogy a francia dallamok a fentebb jelzett időszak körül kezdettek először használtatni hazánkban. Az a kérdés, hogy hát azelőtt a reformátusok mit énekeltek ? Énekelték azon énekeket, miket a mindjárt megnevezendő régi énekesekben találhatni. A két elsőt már emiitettem; ezeken kivül méltóztassék átvizsgálni a következőket: először a Hofgrefféle 16. századbeli kolozsvári énekes könyvet. Ettől a német névtől ne tessék megijedni, mert a könyvnek a nevet a nagy Toldi Ferenc adta (Magyar nyelv és irod. kézikönyve. I. köt. I. 1. 1855.). Adta pedig a nyomdai kiállítás után ítélve. Minthogy pedig a kolozsvári nyomdát 1550—1552-ig Heltai Gáspár és Hofgref György közösen, 1553-ban maga Heltai, 1554—1558. maga Hofgref s 1559-től mind haláláig 1574-ig Heltai kezelte : határozottan Hofgrefet kiadóul vallani nem lehet (azt csak ugy lehetne megtudni, ha az évszám ki volna téve), sőt valószinü a gyanitás, hogy ezen bibliai énekeket maga Heltai gyűjtötte össze és adta ki. Azonban a Toldi által irodalmunkban meghonosított nevet addig, míg netán egy előkerülendő teljes példányból a valóság kiderül, jó lesz megtartani Tessék továbbá átvizsgálni Bornemisza Péter énekes könyvét (Detrekő váraban, 1582.), Huszár Gálét (Debrecen, a 16. század , évsz. nélkül), Bejthe Ist-