Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-12 / 50. szám

épen azon óra negyedben, midőn az újonnan megvá' lasztott lelkész lábát azon földre tevé, melyen ő munkálkodott. Nem mellőzhettem, hogy ne szóljak róla — bár röviden — mint papról, mint emberről, mint hazafiról, mint irodalom művelőről és mint családapáról. O a szó szoros értelmében pap volt. Pap a szószéken, pap az életben, pap mindenütt. Akik ifjabb éveiben ismerték, most is dicsérik hatalmas, magas szónoklatát, sőt midőn mint 82 — 83 éves aggastyan lépett is fel a szószékre, akkor is önkénytelen tettük fel a kérdést, hogy minő szónok lehetett a múltban? Annyira szerette hivatalát, hogy midőn testi erejének gyengülése miatt nem mehetett többé szószékre, az oltár elé lépett, s ott mondta el egyházi beszédét, mely szépsége által akkor is nem egyszer ragadta el -hallgatóit. De nemcsak a szószéken volt ő pap, hanem az életben is. Bölcs mérséklete, tapintatos vezetése által a keletkezhető egyházi viszályokat nem egyszer szüntette meg már csirájában. Intett, feddett, dorgált ha kellett; mindenütt és mindenben maga ment elő jó példával. Kedves tagja volt a társadalomnak is. Öröm volt hallgatni beszédjét a régi időkről, azon korról, melynek talán ő volt egyik utolsó maradéka. Mindvégig megtartotta lelkének rugékonyságát, órákig elbeszélgetett ismerősei körében egyetemi életéről, a Brunszvick, (különösen a hires Terézről,) Deym és Berzsenyi családról s irodalmi működéséről. Igen, mert a boldogult nemcsak az egyháznak volt apostola, hanem az irodalomnak is munkás tagja. Számos philosophiai, de különösen történelmi tárgyú cikkei jelentek meg a Horváth István által szerkesztett „Tudományos Gyűjteménye-ben és a „Felsőmagyarországi Minervádban és más hasonkoru folyóiratban. Szóljak-e róla mint hazafiról. Erről elég annyit mondanom, hogy örült a haza sorsának jobbra fordultán, kesergett annak bajan; elég annyit, hogy az 1848-ik vészterhes napok alatt két fia küzdött a harcmezőn, mint honvédtiszt. A többi is eleget tett a haza iránt való szent kötelességének. De őt csak családja körében kellett látni. Egyike volt a legjobb családapáknak. Gyermekeinek nevelését maga vezette a legjobb irányban. Adott nekik lelki kincseket, tudva, hogy ezek által megszerezhetik magoknak a földieket is. Nem is csalódott. Hátra hagyott s már szabad szárnyra eresztett hat gyermeke mind jó. létnek örvend s ha a haldokló atya ezekre tekintett, elmondhatta, hogy gondjukat viselte. A mily egyszerű volt élete, ép olyan volt végtisztességtétele is. Végrendeletileg meghagyta, hogy felette rendes halotti gyászbeszédet ne tartsanak, hanem csak egyszerű imát ugy a háznál, mint a sírnál. Ezért a rendes gyászbeszéd el is maradt. A háznál Nt. Zongor Endre esperes úr mondott egy kis szónoklatot, jellemezvén őt röviden mint embert, mint családapát és mint papot; a sírnál pedig az újonnan választott lelkész tiszt. Laucsek Jónás mondott egy kis síri beszédet, melyben kimutatá, hogy a boldogult jól imádkozott magáért, családjáért és a gyülekezetért. Temetésére fényes, ezernél többre menő közönség jelent meg — köztük 10 lelkész és 15 tanitó, — hogy leróják az elhunyt felett a hála és tisztelet adóját Mi is koszorút teszünk sírodra, elhunyt nemeslelkü aggastyán, az elismerésnek és hálának koszorúját. Találjon lelked zavartalan boldogságot a menyben, elfáradt tested nyugalmat az édes anyai föld kebelében. Mi, kik itt maradtunk, nem feledkezünk el rólad. Emléked, jó lélek, élni fog közöttünk ! Az isteni jóság gondoskodott arról, hogy ahol seb üttetik, az be is gyógyuljon. Ad balzsamot, hogy enyhítse, eloszlassa a fájdalmat. így történt e szent gyülekezetben is. Alig tétetett a földbe a jobb létre szenderült agg lelkész hülf teteme, ime másnap az újonnan választott derék lelkész, Laucsek Jónás úr iktattatott hivatalába. December 5-én reggel 10 órakor a lelkész-iktatási ünnepélyre ép oly sok nép jelent meg, mint előző napon a lelkész temetésére. Ugy hogy tágas templomunk a zsúfolásig megtelt, dacára az esős időnek. Az első ének után alólirott lépett az oltár elé, hol rövid alkalmi oltári imát mondott el; majd az „erős várunk nekünk az Isten* kezdetű ének eléneklése után az iktatási ünnepélyes szertartást végző esperes Nt. Zongor Endre ur lépett az oltárhoz, — mely előtt a beiktatandó lelkész állott, — s megható s könnyeket indító szavakkal hatalmazta fel az uj lelkészt az ezen gyülekezetben végzendő lelkészi teendők teljesítésére. Az iktatasi szertartás végeztével tiszt. Laucsek Jónás lelkész úr lépett a szószékre; hogy elmondja beköszöntő beszédét. Beszédje alapigéjeül valasztá János XV. 1 — 5 verseit s az ünnepélyes alkalomhoz méltóan, kitűnő sikerrel elmélkedett a lelkészi hivatalról, kifejtvén annak szentségét, nehézségeit és áldásait. Dacára, hogy e szép beszéd egy órát vett igénybe, mégis rövidnek tetszett az, s a hallgatóság figyelmét mindvégig lekötötte. Bizonyosan mondhatom, hogy e nagy gyülekezet minden egyes tagja hozzá járul azon hő óhajtáshoz, — melylyel a lelkész-laknál tartott ebéd alkalmával a gyülekezet világi felügyelője felköszönté a már beiktatott egyházi férfiút — hogy adja az Isten, hogy sokáig vezethesse nyáját az általa egyházi beszédében is jelzett uton ; adjon neki egészséget, kitartást, hogy ezen egyház méltón régi fényéhez és nevéhez gyarapodjék szellemi és anyagi jólétében! Tóth Gyula, evang s. lelkész. A f.-regmeci templom restaurálása ügyében. T. szerkesztő ur ! Becses lapjában többször volt megemlékezés az abauji ref. egyházmegyében lévő felsőregmeci egyházközség Árpádkori templomának restau-