Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-14 / 46. szám

után bizony nem lesz képes a gyermek a io-ik gyakorlatot elénekelni önállolag; mert a könyv nem tanítja, váljon az első hangról a harmadikra lépni kell-é vagy ugrani ? Erre külön kellett volna egy gyakorlatot írni, p. o. sat. Ugyanezen hibába esik a többi hangok tanításánál is; amennyiben külön ugrásgyakorlatot sem ír. És ez igen nagy hiba; mert ez által szem elől tévesztette szerző a legfőbb tanítási törvényt, a szigorú fokozatosságot, mely szerint a tanulónak kezdettől togva sohasem szabad a tárgy nehézségeit érezni, s hogy a tanuló több egynemű, de nem egyforma gyakorlat altal kellő technikai könnyűségét nyerjen a tekintetben, hogy a következő ujabb tér elfoglalásánál s általában mindenütt sajátlábon járjon s a helyzet urává legyen. Kálmán Farkas úr cikkének még azon részére akarok reflektálni, a hol azt mondja, hogy az eddig megjelent énektani munkák nem magyaros szelleműek. Vájjon Oláh Károly könyve miért és miben magyaros szellemű ? Hiszen kimutattam fentebb, hogy O. K. is, mint mások, olyan forrásból merített, mely nem hazánkban fakadt. Azután meg, valamint a tudományok többi ágaban is, az újítások terén nem igen jártunk mi magyarok legelői, nekünk a világműveltség nagy színpadán a koronként fel-felmerülő nagy és dicső eszmék zászlóvivő nemzetei mellett csak másodrendű szerep jutott: úgy a zenetudomány terén sem mi voltunk az elsők, kik a röges utat feltörtük ; sőt még e tekintetben sokkal hátrább állunk más kulturnemzetekkel szemben, mint a tudományok többi ágában. Mert mi szeretünk ugyan dalolni, szép dalokat hallgatni, de tanulni nem ; s magának a zenének kultiválására se akaratunk se pénzünk. Ha tehát mi a zene terén más nemzetek utánzására vagyunk szorítva, s ha Bartalus István és Sz. Nagy József könyvein talán meglehet érezni a német szagot : akkor Olah Károly könyvéből is — miután a most említettekkel egy forrásból veszi eredetét — nagy mennyiségű német illatár ömlik ki. En egyébiránt ismerem és igen nagyra becsülöm Oláh Károly zenei képességét, karénekes és orgonái művei igazán megérdemlik a legmagasabb fokú dicséretet és kitüntetést; sőt jelen műve is — a fentebb említett hibák és hiányok kiigazításával — nem lenne fölösleges különösen szép gyermek-dalaiért. Rutthay Menyhért, miskolci ref. orgonista. BELFÖLD. Tarczy-ünnep. A folyó évi november hó 5-dike a pápai ref. főiskola évkönyvébe nem mulandó emléket jegyzett fel. Ekkor tartá ugyanis a dunánt. ref. egyházkerület, a nevezett főiskolájában félszázadig működött Tarczy Lajos tanár ötven éves jubilaeumát. Nem volt ez ünnep diadalkapuk, egyenruhás menetek, fáklyás zene s más tüntető jelvények látványos kirakata, még csak az sem történt, hogy a főiskolára egyetlen egy zászló is lett volna kitűzve ; de érzelemgazdagságban, tisztelgés őszinteségében, az érdem méltánylásában annál inkább ritkítja párját. Az ünnepély céljához elég ügyesen berendezett iskolai nagyterembe felgyülekezett tisztelgők előtt, pontban 10 órakor, Tóth Lajos ur, a rendező bizottság elnöke, iskolai s egyházi életünkben rég nem hallott szívélyes szavaival az ünnepélyt megnyitottnak nyilvánítás, az ünnep hősének meghívására egy 5 tagból álló küldöttség kinevezését indítványozta. A küldöttség körébe megérkezett jubiláns tanárt, mindjárt a főiskola kapujánál éljennel fogadta az önkényt és jó kedvéből sorakozott tanuló ifjúság — önkényt és jó kedvéből mondom, mert még az sem jutott senkinek is eszébe, hogy iskolánk növendékei legalább a lépcsőn s a terem ajtajáig sorfalat képeztek volna s azok között haladt volna az, kinek láthatásáért ma sokan sokkal nagyobb aldozatot hoztak. Híjába, mi kálvinisták az ilyenekhez nem értünk. Még minekelőtte a terembe lépett volna a nap hőse, kétszer hangzott fel az éljen, a teremben pedig conticuere omnes, intentique ora tenebant. Az emelvényen két püspök, helv. hitv. és ágostai között helyet foglaló 50 éves tanárt üdvözölte Pap Gábor. Pap Gábor geniusa két tárgy körül szokott magasabb régiókba emelkedni, a haza, és a prot. autonomia körül; de ma, midőn a tanári pálya dicsőségét zengette, oly meghatottság ült arcain, minővel ama két tárgy iránti szenvedelme tudtunkra nem dicsekedhetik. Ezután a tanári kar üdvözlése következett. Bocsor és Tarczy kezet fogtak, mint egykoron a régi jó napokban ; mert a mi volt Tarczy az ő természettanával, az volt Bocsor az ő históriai classikus előadásával az ifjúság képzésére nézve, mig Tarczy természettanával, addig Bocsor a francia forradalom magyarázatával és együtt és egy időben emelték a pápai főiskola jó hírét és nevét. Látni kellett e kézszorítást, a szó elakadt, minden érzés a szívre tódult; a töredezve kiejtett szavak közül mégis magasan hangzott ki az igazgatónak e szép mondata: hideg az öreg ember keze, de meleg az érzés, melylyel azt nyújtja, s melynek e kézszorítás záloga. Ezután szólott ft. Karsay Sándor püspök ur, díszes koszorú állván körülötte, világi és egyházi híveinek sorából ; rajzolta jogosultságát az örömnek, melyben ma a két protestáns felekezet méltán részesül. Majd jöttek a soproni ág. főiskola küldöttei; az egész magyar hazában nem találkozott rajtok kivül tanintézet, mely a mai napon iskolánkat, superintenden-92