Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-14 / 46. szám

Az „Unbewusst" bölcsészete.*) I. Napjainkban egy egészen uj bölcsészeiről beszélni nem volna kevésbé furcsa, mint azt mondani, hogy valaki uj mathesist talált fel. Mert ha irányát változtatja is, haladásának feltételei megmaradnak; problémáit cserélgetheti, szaporíthatja, de megoldatlanul félre nem teheti végképen egyiket sem s nem mondhat le örökségéről, még ha a tartozás nagyobb volna is abban, mint a vagyon. A philosophia az emberi szellem oda irányuló tevékenysége, hogy megösmerje önmagát, eredetét, célját, hogy mi az, ami nem ő maga, mi a viszony köztük, lehetséges-e neki megösmerni, a mi rajta kívül van vagy átalában lehetséges-e tudnia valamit, minő viselkedést követel tőle ez ismeret az ismert dolgok s más megismerők irányában, — ezek s más efféle kérdések csak további tisztázása, csak folytatása az elsőknek. Több-e ez hiábanvaló töprengésnél ? mennyi az igazság azon feleletekben, melyeket e kérdésekre az emberiség legnagyobb gondolkozói adtak? -— ki dönti el? Megtaláltuk már a követ, melyet fel kell emelnünk, hogy mint az Petra fia isteni származásunkról bizonyságot tegyünk s a föllelt apai fegyverekkel menjünk visszahódítani birodalmunkat, vagy talán még a felemelendő szikla sem az igazi? Feladatunk csak nehezebb azzal, hogy nekünk magunknak kell eldönteni, helyes uton jártunk-e. Az igazságnak magának kell magát bebizonyítani. Nem akarom azon kényelmes hitet magamévá tenni, hogy az igazságot soha se keressük egy rendszerben ; tulajdonképen — mint mondják — egyikben sem lehet az egészen s részben ott van mindegyikben. Mind csak az egy fény kisebb vagy nagyobb megtörése, csak egyik színjátéka az igazságnak. Ez a hit egy kissé tovább víve igazat adna minden kornak, minden embernek. Több okom van hinni, hogy a mélyen gondolkozók száma mindig korlátolt lesz az emberek közt, s hogy az ige kijelentésének mindig különösen hivatott emberre lesz szüksége. Az irányok eltéréséből nem következik azok egyenlő érvényessége, de az ellentétek * Források : I. Philosophie des Unbewussten v. Ed. v. Hartmann. Vierte unveranderte Auflage Berlin 1872. 2. Über die dialektische Methode. Historisch-kritische Untersuchungen v. Ed. v. Hartmann. Beiiin, 1868. 3. R. Haym. Die Hartmann'ische Philosophie des Unbew. Berlin 1872. 4. Das Unbewusste vom Standpunkte der Physiologie u. Descendenz-Theorie. Berlin 1872. 5. G Knauer. Das Facit aus E. v. Hartmann's Philosophie des Unbewussten. Berlin 1872. 6. Das Unbewusste und der Pessimismus von Dr. Joh. Volkelt. Berlin 1873. 7. M. Venetianer. Der Allgeist. Grundzüge des Panpsychismus im Anschluss an die Phil. des Unbew. Berlin 1874. 8. Die Philosophie in der Gegenwart von Kari Grün. Leipzig 1876. *) Magyarul szívesebben neveztem volna a „Philosophie des Unbewussten*-t ,Az ismeretlen bölcseletének*, ha attól nem kell vala tartanom, hogy ezzel egyenesen IlaTtmann ellenfeleinek (Fi-cher, Haym stb.) álláspontjára látszom helyezkedni. A „tudatlan* és „tudatonkivűli* mindkettő megvan Unbewusst-jában, míg a „tudalom feletti* inkább c-ak elvétve, mit pedig Venetianer leginkább szeretne belőle kjolvasni. lehetősége mindig bizonyít annyit, hogy a kiindulásnál nem voltunk elég körültekintők s intésül szolgál az alapok újból megvizsgálására. Ha elfogultak nem vagyunk, méltányolnunk kell minden komoly szellemi törekvést, akár egyetértsünk azzal, akár nem. A tudományok s velők a philosophia is az összes emberi fejlődés eredménye, maga a fejlődés. Valódi haladást azonban csak azok a gondolkozók jeleznek, kiknek sikerült s amenynyiben sikerült a mult és jelen összes törekvéseit tudalmukban felfogni s azoknak sajátságos egységet adni. Pia egy korunkban felmerült rendszert a philosophiai fejlődés folyamatába beilleszteni akarunk, elég csak a transcendentalis idealismushoz való viszonyát körvonaloznunk. Kant szellemében találkoznak össze a XVIII. század nagyobb jelentőségű eszméi s innen indul ki, főleg Németországon, a XIX. század bölcseletének minden iránya. A gondolkozás világában korunk minden felötlőbb jelensége nyiltan vagy eltakarva a Kant szellemének bélyegét viseli. Mint Lange mondja, Kant óta nem lehet többé szó afféle régi naiv materialismusról s hozzá tehetjük, nem lehet afféle naiv idealismusról sem, minőkkel az ó- és középkorban talalkozunk. Amit Kant gondolt, kimondott, sejtett vagy éppen elhallgatott, az méltán foglalkoztatja az utódokat, annak fejtegetése, vitatása vagy legalabb találgatása egy gazdag irodalom anyagát szolgáltatja. Megértve, félreértve, mindenképen termékenyítőleg hatott ő. Ezekkel tehát nem azt akartam mondani, hogy századunk ' bölcseletében ne keressünk mást, mint a Kantismus kibővítését, sőt inkább a Kantra hivatkozó iskolák bármelyikének joggal lehet a hűtlenséget egyben vagy másban szemére vetni. A kriticismus korszakalkotó hatása nem abban van, ami positivumot alkotott, hanem abban, hogy az alapok vizsgálása által legtöbb positivumnak tarthatlanságát kimutatta, protestált egyszer mindenkorra a philosophiai dogmatismus ellen, a bírálat elvét a bölcselés mozgató elemévé tette s bármit alkosson egy későbbi kor, annak szilárdságát próbára tenni megtanított. Ez elv egyszersmind felszabadítása volt a gondolkozásnak a százados előítéletek alól. A philosophia e reformatiója oly elvnek szerzett diadalt, mely könnyen maga az uj rendszer ellen fordulhatott, mely nem ismert többé tekintélyt, mely meggyorsította az eszmék fejlődését, — jótékony és áldásos elv ha a megcsonkított törzsben nem hiányzik az életerő, de romboló és sivár minden oly korban, mely ujraalkotni tehetetlen. A kriticismus retortájában együvé forrt mindaz, mit a mult század egyoldalú realismusa és idealismusa létre hozott. Egyesíttettek, hogy első elemeikre bontassanak. Egyesülés a halálban, hogy feltámadván uj alakban újra kezdjék a testvérharcot. Locke, Leibnitz, Hume, Berkeley, a francia sensualismus s a német rationalismus gondolatai ez erős tűzben oly váratlan csoportosulást nyertek, hogy az uj szomszédok miatt nem lehetett többé rájolc ösmerni. Az uj rendszernek maga a mester egyenlő