Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-14 / 46. szám

testi fejlődéssel halad előre s lehetetlen, hogy 17 — 18 éves fiatal ember elméje megemészsze azt, a mi egy 21—22 éves ifjúnak van szánva; de ha az másként volna is, ha vannak is oly 17—18 éves theologusok, kik túltesznek a 21—22 éveseken, azok rendesen vagy lángelmék, vagy hogy iskolai műkifejezésssel éljek : „magolok*, mely utóbbiak „bevágják* ugyan a pensumot, de meg nem emésztik sohasem. A három vagy négy évi tanfolyam többé-kevésbé sikeres befejezése után, a 21—22 éves jelölt leteszi a képesítési vizsgát vagy hogy én is a helytelen elnevezéssel éljek, „Candidaticum*-ot s akkor számtalanszor megesik, hogy mint a szerencse gyermeke, vagy a nepotismus pártfogoltja rendes lelkészszé választatik. Mar most kérdem : mikép kezdi meg pályáját az ilyen gyakorlatlan, a törvény által nagykorúnak el nem ösmert s ennélfogva egy rendes lelkészi hivatal betölthetésére elegendő minősitvénynyel sem biró egyéniség ? Ha valaki az iskolát elhagyván, anélkül, hogy törvényes nagykorúságát elérte volna, segédlelkészszé lesz : az ellen semmi kifogásunk; mert a felelős közeg maga a lelkész, a segéd pedig csak tanulója a gyakorlati lelkészeinek ; de ha valaki, polgári és kánonjogi kiskorúsága dacára rendes lelkészszé választatik meg, az ellen már a törvény és szokás tiltakozik ; de tiltakozik maga az evangyéliom szelleme is, mert tudjuk, hogy vallásunk alapitója annak terjesztésével nem kiskorú ifjakat, hanem nagykorú, meglett férfiakat bízott meg. De a valasztó gyülekezetet terheli a főhiba az ily valasztások alkalmával, mert támaszkodva a rosszúl értelmezett, vagy roszhiszeműleg hangsúlyozott autonómiára, a superintendens intézkedéseivel mitsem törődik s oly egyént választ lelkipásztorának, ki tehetetlenségét lépten nyomon bizonyítva, az egyházi hatóságoknak nem kevés kellemetlenséget okoz, sajat híveinek pedig erkölcsi romlásukra van. Az ily gyülekezet a szokás és méltányosság ellen is szokott véteni; mert mellőzi először az egyházjogi kellékeket; mellőzi pedig másodszor azon segédlelkészek vagy hitejelöltek aspirátióit is, kik korra és vizsgaidőre nézve idősebbek Az autonómia nem zárhatja ki a rendet, a rend viszont nem zárja ki az autonómiát. Hogy pedig minálunk a jelöltek alkalmazásában vajmi kevés a rend, azt bárki is beláthatja. Mert nem elég a kerületi gyűlés alkalmával felolvasni a hitjelöltek névsorát, hisz azt úgyis alig hallgatja meg valaki, de kell, hogy a hitjelöltek a kerületi egyházi főhatóság által nyilvántartassanak és az egyházaknak sorrend szerint ajánltassanak. Csak úgy lehet a visszaélésektől menekülni s csak úgy lesz gondoskodva azon jelöltek sorsáról, kik sem rokonság, sem sógorsági összeköttetésekkel s pártfogással nem bírnak. Szükséges tehát : I. Hogy a megvizsgált hitjelöltek a superintendens által évről-évre nyilván tartassanak. 2. hogy a superintendensnek ajánlati joga legyen és 3. hogy a gyülekezetnek csak az ajánlottak közül szabad jon választania. A kinevezés és kiküldetés között ugyanis közép helyet foglalna a superintendens részéről való ajánlat; de a superintendensnek mindenkor azok közül kellene kettőt vagy hármat ajanlani, a kik vizsgára nézve legidősebbek és nagykorúságukat elérték. Szükséges lenne ez különösen azért, mert a jelölt szellemi és erkölcsi tulajdonságainak megbirálására a gyülekezetek legnagyobb részt képtelenek. E rendszert be kell hoznunk, hogy a hitjelöltek egyrésze a tapasztalt méltatlanság és rendellenesség miatt ne kényszeríttessék, — sokszor már kopasz fővel — más pályára lépni, sőt a mit szomorú esetek igazolnak, más oly felekezet kebelébe áttérni, mely a maga közegeiről jobban gondoskodik s azok tehetségeit az egyház javára jobban fel tudja használni. Mit szóljunk tanárjelölteinkről ? Tanárjelölteink nekünk tulajdonképen nincsenek is. A mostani gyakorlat szerint az, a ki hitjelölti szigorlatot tett, sőt ha csak absolutoriummal bir is, tanárul meghívható s két-három évi tanárkodás után, az arra megválasztott vizsgáló bizottság előtt, az általa előadott tantárgyakból, tanári szigorlatot tartozik letenni. Igen ám, de gyakran megesik az is, hogy később egészen más tantárgyakat bíznak reá, mint a melyekből megvizsgáltatott; a ki történelmet s földrajzot valasztott, latin s görög nyelvet kénytelen tanítani, vagy megfordítva. De meg ezután hogy lehet valaki tanár, a kinek még vizsgaja sincs ? Ehez járul még az a körülmény is, hogy az alkalmazásban levő tanár esetleg megbukik s rendesen egy egész évre visszavettetik ; pedig mily rosz oldala van annak, ha a tanítvány tudja, hogy tanára megbukott. A tanári tekintély és az iskolai fegyelem ezáltal bizony erős csorbákat szenved, miket csak nagy nehezen lehet kiköszörülni. Mielőtt tehát valaki, ha mindjárt segéd-tanári hivatalra is meghívatnék : először tanárjelölt legyen, azaz tegye le a tanári szigorlatot azon szakból, melyet előadni készül, mert úgy van az rendén és úgy van az másutt is. A fenebbiekből is láthatjuk, mily nagy és felette fontos kérdés az ev. tanárképezdék megteremtésének kérdése, melyekről már e lap hasábjain is volt szó. Mielőtt valaki mesterré lesz, előbb mesterséget kell tanulnia ; ép ugy annak, ki tanár kiván lenni, a tanitómesterséget kell tanulnia ; hogy pedig azt tanulhassa, állítsuk fel a protestáns tanárképezdét. Kottler Ottó.