Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-07 / 45. szám

egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák, vagy hogy ezen napokon bárminemű munkától is tar­tózkodjanak. Vasárnapokon azonban minden nyil­vános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Úgyszintén bármely vallásfeleke­zetnek ünnepén a templom közelében, s egyházi menetek alkalmával azon téreken és utcákon, melyeken az ily menet keresztül vonul, mindaz mellőzendő, ami az egyházi szertartást zavar­hatná/) 80. §. A ki nyilvános helyen felállított em­lékszobrot . . . sírt, síremléket, szándékosan be­mocskol; a ki köztemetőt . . . szándékosan meg­rongál, vagy bemocskol: három napig terjedhető elzárással és husz forintig terjedhető pénzbünte­téssel büntetendő. A lelkészi kar közössége, melynél fogva a tagok egyenlőképen egymásért szorgalmatosok, és ha egy tag szenved, minden tagok egyetemben bánkódnak, — és hivatali tisztem, miszerint első rendben tartozom őrizője lenni az én atyámfiai­nak, — indítottak arra, hogy a büntető törvény­könyveknek a lelkészekre s azok eljárására vo­natkozó cikkeit kiíratva, compendiumba foglal­tan, lelkész urak kezéhez juttassam. Célom ez által illetőket komolyan figyel­meztetni a törvényekre s azok megtartására, hogy megóvjam a bűntettekre, a vétségekre, sőt a té­vedésekre és mulasztásokra is szabott szigorú büntetésektől. Vajha sikerüljön oly lelkiismeretesen s gon­dosan járnunk el teendőinkre nézve, hogy közü­lünk egyetlenegy tag se essék a törvény fenyí­téke alá! Kelt Budapesten, okt. 22-én, 1880. Török Pál, püspök. ISKOLAÜGY. Iskolai értesitők. — Tizenhetedik közlemény. — 213) A magyaróvári m. kir. gazdasági akadémia értesítője. Igazgató Dr. Masch A. Hallgatók sz. 210, kik közül 178 magyarországi, 32 ausztriai és külföldi. A tantárgyak magyar és német nyelven adatnak elő, és meg van engedve a hallgatóknak, az előadásokat egészen vagy részben az egyik vagy a másik tannyel­ven hallgatni, valamint a vizsgákat is azon nyelven le­tenni, melyben gyakorlottabbak. Kár, hogy az értesítő­ben nincs közölve, hogy hány ifjú használta a magyar s hány a német tannyelvet ? A tanári kar által ajánlott tankönyvek jegyzéke ugy van összeállítva, hogy szembe­tünőleg mellőztetik abban a magyar szakirodalom ; pl. az állatgyógyászatra, a növénytanra, a mennyiségtanra stb. kizárólag német tankönyvek ajánltatnak, pedig még a magunk forma nem szakértők is akárhány jó magyar tankönyvet ismernek az emiitett szakokból. 214) A kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló magyaróvári algymnasium értesítője. Igazgató Faeth Alajos. Értekezés: A latin nyelv az algymnasiumban, Drajkó Bélától. Tanulók sz. 103, kik közül csak 20 helybeli. 215) A máramarosszigeti kegyes tanitó rendi algym­nasium értesítője. Igazgató Janky Károly. Értekezés : A piaristák alsóbb iskoláinak vázlatos tanmenete és módszere a „Ratio educationis4 előtt, Baligó Jánostól. Tanulók sz. 122; az év végén megmaradt 116 tanuló közül 63 r. kath., 47 gör. kath. stb. 216) A marosvásárhelyi ref. kollégium értesítője. Igazgató Horváth Gáspár, tanvezető Páll Károly. Ta­nulók sz. az elemi iskolában 229, a gymnasiumban 307, összesen 536. Néh. Schvarc Gyuláné szül. báró Bánffy Mária 12.642 frtnyi ösztöndíjalapitványt hagyo­mányozott az intézetnek. A növendékek magaviselete az igazgatói jelentés szerint dicséretreméltó volt; de azért — amint ugyancsak az igazgató jelentésében ol­vassuk — „diligentia idején, a karcer ablakába ritkán tűzhették volna ki a fehér zászlót, annak a jeléül, hogy egyetlen rabuk sincs.4 Az értesítőben közölve van az igazgató megnyitó- és tanévet bezáró beszéde, valamint az elhunyt Mentovich Ferenc életrajza. 217) A minoritarendiek vezetése alatt álló nagy­bányai r. kath. főgymnasium értesítője. Igazgató Beré­nyi Gedő. Értekezés: Zárelőadás a magyar nyelv és irodalomból, Tapody Tamástól. Tanulók sz. 234 ; az év végén megmaradt 221 tanuló közül 95 r. kath., 80 gor. kath. stb. Az érettségit sikerrel letett 9 tanuló közül 4 a theologiai pályára szándékozott lépni. A le­folyt évben nyittatott meg a 8-dik osztály, s tartatott meg az első érettségi vizsga. 218) A kegyes tanitórendiek vezetése alatt álló nagykanizsai kath. főgymnasium értesítője. Igazgató Pap János. Értekezés : Az intézet és a kegyesrendi társ­ház vázlatos története (az intézeti épület rajzával), az igazgatótól. Tanulók sz. 372; az év végén megma­radt 348 tanuló közül 214 r. kath., 128 zsidó stb. Az intézet 1765-ben alapíttatott. 219) A nagyszebeni állami főgymnasium értesítvé­nye. Igazgató Veress Ignác. Tanulók sz. 320, kik kö­zül 117 gör. keleti, 114 r. kath., 4 ág. hitv. stb. Az ifjúsági könyvtárból olvasás végett kivitt 3004 munka 4O®/0 -a regény és elbeszélés féle, 60%-a komolyabb olvasmány volt. Az ifjúsági u. n. vándoregylet a lefolyt évben is számos tanulságos kirándulást tett. 220) Az ókanizsai összes r. kath., gör. keleti és izraelita nyilv. elemi népiskolák és községi kisdedne­velőintézetek értesítője. Összeállította Katona Sándor tanitó s isktáaszéki jegyző. 14-dik évfolyam. Növendé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom