Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-10-31 / 44. szám
BELFÖLD. Testvéri szó a tiszántúli egyházkerület kormányzó testületéhez. „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kik szűkölködnek, mikor a te kezednek hatalmában vagyon annak megcselekedése.» (Péld. III. 27.) Ama „paizsos férfiú,* a szegénység, egyre ijesztőbb alakban kezd bezörgetni egyházi életünk háztartásába ; gyakran sóhajtozunk, panaszkodunk, s nap-nap után sötétebb aggodalommal kell tekintenünk a jövendőbe. Az előhaladó kor minden tekintetben ujabb terheket rak vállainkra, ujabb és ujabb áldozatokat követel tőlünk, és e terhek és áldozatok nyomása alatt roskadozva oly helyzetbe jutott már számos kisebb és vagyontalanabb gyülekezetünk, melyben, ha sürgősen nem jön a megmentés műtéte, csak Istennél lehet a segedelem. Különösen néhány év óta, mióta a csekély termés és föld árja oly gyakran sújtotta hazánk határait, több egyház annyira elpusztult és eladósodott, hogy egyházi épületeit fentartani , belhivatalnokait fizetni képtelen s e mellett nem ritka hely, hol pusztán az adóteher százakra s ezerekre rúg, s nemsokára, fájdalom, itt és ott az egyházi birtokok elárvereltetése fog bekövetkezni. Hát népnevelésünk ? A törvény sürget, a kor követel. Uj iskolaházakat, felszerelt, berendezett tantermeket kívánnak tőlünk. A tanfelügyelőség egymásután zárja be iskoláinkat. Felekezeti iskoláinkat megtartani nem vagyunk képesek. Mindezen s itt még elő nem számlált több anyagi bajainkat nemcsak én érzem s emlegetem. Ismeri és emlegeti azt az összes hazai protestáns egyház. A konvent maga célba vette az országos domestica létesítését ; azonban míg ez megalakul és kiterjesztheti a maga áldásait: addig nem egy egyházunk fog végképen elpusztulni. Elgondolva ezeket, s elevenen érezve a fenyegető bajt, a felsőszabolcsi egyházmegye az 1880-ik év juniusában tartott gyűlésében, indítvány folytán elhatározta azt kérelmezni az egyházkerülettől, hogy azon közel 8000 forintot, melyet az államsegélyből évenként iskolai építési célra visszatart, engedje meg, eredeti célja szerint, a szegény és építkező egyházak íelsegélésére forditani, s ezen határozatát a testvér-egyházmegyékkel pártolás végett közöltetni rendelte. Tudom, mert tanuja voltam, hogy midőn ezen indítvány már egyszer a superintendentialis gyűlésen felvettetett, visszatetszést szült, hihetőleg talán azért, mivel a superintendentialis intézkedés elleni indokolatlan izgatást véltek alatta rejleni némelyek; azonban az előbbi indítványozó mentségére föl kell említenem, hogy ettől épen oly távol volt ő, mint a mostani indítványozó, a f.-szabolcsi egyházmegye. Ugyanazon szomorú tapasztalatok lebegtek ő előtte, ugyanazon kérlelhetetlen anyagi mizériák vezérelték őt, mint a f.-szabolcsi egyházmegyét. Nem vonjuk mi kétségbe azt, hogy nem lett volna joga az egyházkerületnek úgy határozni, hogy az államsegélynek egyharmada a főiskola építésére fordíttassák ; azt is tudjuk, hogy a szükségesség hozatta vele ezt a határozatot, hiszen szükségből Dávid is megette a szent kenyereket. (Máté XII. 3. 4.) Tudjuk, hogy az iskola építésére kivetett két krajcáros összegek rendesen be nem folytak mind e mai napiglan, az építkezési költségeket pedig fedezni kellett, a pontosan nem fizető egyházakon pedig kiméletesség bői nem hajtattak be a kivetett összegek; de hát épen ez a kiméletesség oka annak, hogy azon egyházakért, melyek fizethetnének, végnyomorra jutnak a szegény, kisebb gyülekezetek. Es épen ez az, melyből hiányzik az igazság és méltányosság. A tehetősebb gyülekezetek könnyen megbírnak évenként 10—20 forintnyi áldozatot; ugyanazért, mivel ez a megadóztatás egyházkerületi végzés által lett megállapítva, semmi sem áll útjában annak, hogy az egyházkerület e végzésének törvény által is tekintélyt és hatályt szerezzen, annyival is inkább, mivel ily nemű intézkedése a szegényebb gyülekezetek élethalál-vivódásait fogja megszüntetni. Ne vegye azért senki különcködésnek , vagy más aprószeres érdekekből kifolyónak a f.-szabolcsi egyházmegye indítványát. Hanem gondolkozzék komolyan felette, vegye fontolóra azon indokokat, melyek a f.-szabolcsi egyházmegyét ezen indítvány elfogadása alkalmával vezérelték. Es ha valaki az elpalástol hatatlan bajoknak jobb gyógyszerét képes felfedezni: én magam részéről kész örömmel el fogok állani amaz indítvány pártolásától s csatlakozni fogok szivesen ahoz, a mi jobb De mindenesetre sürgős legyen az intézkedés, mert bizony mondom, hogy több egyházunk bajainak orvoslásával évekig várni nem lehet. Én nem tartok szánalomra méltóbb felfogást annál, mint midőn némelyek bizonyos indítványok megtételénél untalan oly indokokat keresnek, melyek az indítványozónak esze ágában sem voltak, s kicsinyes gyanusítgatások által akarják megbuktatni az életrevaló törekvéseket. Felkérem annak okáért mindazon nagyérdemű s nagytudományu férfiakat, kik ezen indítvány megbirálására annak idején hivatva lesznek: méltóztassanak a netalán eképen gondolkodókat téves felfogásuktól elterelni. Felkérem a testvér-egyházmegyéket, különösen azokat, melyeket az isteni gondviselés megkímélt hasonló anyagi nyomoruságoktól: tegyék komoly tanácskozásuk tárgyává a többször érintett indítványt. A keresztyén testvéri szeretetből kifolyólag gondoljanak melegen a megdöbbentő nyomorral küzdő szegény testvéreikre, meggondolván, hogy »kölcsön ad az az Urnák,