Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-31 / 44. szám

is igen kívánatos lett volna ; 2-szor. hogy azon tanácskozmányban tétettek igen alapos és nyomatékos észrevételek, a Nagyméltóságod által inaugurált tanulmányi, vizsgálati és tanfegyelmi rendszer ellen is, — és így a felelősség, a mennyiben arról szó lehet, legalább is megoszlik ; 3-szor, hogy az ott elmondott biráló észrevételekből nemcsak a jogakadémiák, hanem az egyetem is kivette a maga részét, a melynek tudományos színvonaláról pedig Nagyméltóságód is minden bizonynyal ugy vélekedik, hogy az folyvást emelkedőben van; és végre, hogy ha taiálkozott ottan egyetemi tekintély, mely a tudori szigorlatok terén a jogakadémiai tanulók szűkebb latkörét hangoztatá: ugyanott találkozott birói tekintély, mely az ügyvédi vizsgánál a tudori jelöltek ama fensőbbségét több esetben épen nem tapasztalta. Ha tehát csakugyan a fentebb jelzett nyilatkozatokra épít Nagyméltóságod, akkor, midőn a jogakadémiákon a jogszakképzés hátramaradottságát mint „közönségesen elismert tényt* hangsúlyozza : ekkor legyen szabad nekünk is megjegyezni, hogy kivált a tudori szigorlatokon jóval előnyösebb az egyetemi hallgatók helyzete, mint a jogakadémiák növendékeié. Mert egyfelől a tanar, ki egyszersmind vizsgáló is, aligha melegebben nem érdeklődik azon jelölt sorsa iránt, kiben hallgatójara ismer ; másfelől az ily jelölt minden bizonnyal nagyobb bátorsággal tekint vizsgálójára, kinek modorát, tudományos álláspontját, esetleg még kedvenc tételeit is ismeri s a kit — hogy egy Csengeri Antal szavaival éljünk — még inkább törekedett tanulmányozni, mint a tantárgyakat. Elismerjük mi, hogy egy egyetem, mint p. o. a budapesti, a hol a tudomány minden ága szerves egységében jelen meg, s egymást kölcsönösen támogatja, helyesen alkalmazott tanítási és tanulási szabadság mellett, nevezetes előnyökkel bírhat a puszta szakiskolák felett ; de ha a jog- és államtudományi oktatas terén, mely nem bír úgynevezett demonstratív jelleggel, Franciaország, a vagyonos Franciaország ily szakiskolákkal beéri: nem látjuk altal, miért kicsinyeinők mi jogakadémiáinkat; nem látjuk át különösen, hogy a kellő előfeltételek mellett, nyolc rendes tanszékkel, s még némely más szakbeli segéderőkkel, miért ne nyújthatnának azok alapos képzést a jog terén, melynek, mint egy angol egyetemi tanár magat kifejezte, nem csak tudománya, hanem művészete is van ; nem látjuk át nevezetesen, miért ne lehetne azokon az ügyvédi, birói s minden, még a legmagasabb hivatalra való képességet is megszerezni, főleg ha a tanszékek működését oly országos hírű könyvtár tamogatja, mint a sárospataki, s főleg, ha a jogtudomány nincs egészen elszigetelve a többi tudományágaktól (theologiai, szorosabb értelemben vett bölcsésreti tudományok), sőt a jogtanári kar a gymnasiumi igen jelentékeny tanerőkkel is folytonos érintkezésben van, mint Sárospatakon s a reformátusok más régibb főiskolaiban. De ugy latszik, nem is itt keresendő Nagyméltóságod fellépésének tulajdonképi indoka. Vizsgáljuk tehát a másik két okot. A mi a jogakadémiák nagy számát illeti, lehetetlen elnyomni csodálkozásunkat a fölött, hogy Nagyméltóságod éles látását e körülmény 1874-ben kikerülhette. Akkor mindenesetre alkalmasabb idő lett volna íölvetni a kérdést: vájjon nem lesz-e sok két egyetem mellett az a 13 jogakadémia? s tán Nagyméltóságod is könnyebben talált volna követőkre akkor ha a helyett, hogy az állami és királyi jogakadémiákat átalakitá, azoknak kevesbitésével ment volna jó példával elől. Egyébiránt a jogakadémiák száma nem tartatott eddig hazánkban a szükséglethez képest túlságosan nagynak; ide mutat legalabb azon tény, hogy parla menti felelős kormányunk az alkotmányosság helyreállításával legelső teendői közé számitá az absolut korszakban megszüntetett győri jogakadémiát, az 1867. május 13-iki legf. rendelet alapján visszaállítani. És mi — minden tisztelettel legyen mondva — oly nemzetiségi és fajviszonyok közt, minők a magyarországiak, nem is tartjuk egy széles népképviseleti alapon nyugvó parlamenti kormány feladatának, hogy a tudományos felvilágosodás központjait kevesbítse, illetőleg azokat nagyobb központokba centralizálja ; még kevésbé azt, hogy megnehezítse létezését oly tanintézeteknek, melyeket végelemzésben a tarsadalmi tevékenység és életrevalóság hozott létre, különösen, ha azok nemcsak a tudománynak, hanem a szabadságnak és nemzetiségnek is oly kétségbevonhatatlan szolgalatokat tettek, mint a magyarországi protestáns tanintézetek a múltban. Egy ily kormány, — mely sem a gondviselés szerepét nem igényli magának, sem mellékcélok után nem jár, mint az úgynevezett felvilágosodott absolutismus, — az országos szükséglet és a tanintézetek netalani nagy száma közötti aranytalanságot is bízvást hagyhatja az időre, a teljesen szabad versenyre, a dolgokerejére. Abdicaltatni fogjak ezek azon tanintézeteket, melyeknek missiója megszűnt. Hátra van még, hogy a miniszteri felhivasnak azon indokát is fontolóra vegyük, melyre Nagyméltóságod legnagyobb súlyt látszik fektetni, t. i. a jogi pályára tóduló fiatalság szertelen nagy és folyvást szaporodásban levő számát; a megélhetés nehézségéből folyó kórtüneteket s a fenyegető ügyvédi proletariátus társadalmi veszélyeit, mely bajoknak egyik forrását Nagyméltóságod részint a jogakadémiák túlságos számaban, részint abban keresi, hogy azok, tudományos követelményeiket a tanuló ifjúság irányaban jóval alább szállítván, a jogi pályát megkönnyítik. Hogy azok közt, a kik a jogi pályát választották élethivatásuknak, ez idő szerint bizonyos megtorlódás mutatkozik, s hogy ezen túltengés különösen a fővárosban érezhető, az tagadhatatlan ; de hogy e jelenség a Nmtsgd által kijelölt okfőre, a jogi pályának a jogakadémiák ál; tal való állítólagos megkönnyítésére alig vezethető vissza,