Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-04 / 1. szám

való kiépitésével. A bizottság elnöke Bizony Tamás iskolakormányzó úr volt, ki tanintézetünk szellemi s anyagi ügyeinek vezetését mar számos éven át ernyedetlen buzgalommal, önzetlen, jóakaratú szívvel és lélekkel folytatja. A bizottság Borosovics János építőmesterrel az előlegesen készített tervrajz és költségvetés szerint megegyezvén, az építés 1879. julius 8-kán megkezdetett és 1879. november 22-én be ís végeztetett szerencsésen, egy évi jótállás mellett, a nélkül, hogy növendékeink az 1879/80 ik iskolai év elején a tanórák látogatásaban korlátoztattak volna vagy az építkezés a tanári kar működését legkevésbé is hátráltatta volna. A jótékony adakozóktól bejött összeg nem fedezhetvén az épitési kiadásokat, a főgymnasium alaptőkéjéből is elköltetett 3000 frt. o. é., mely az egyháztanács hatarozata szerint, mindenesetre visszapótolandó, a mennyiben a tanári dijalapból vétetett fel. (Vége következik.) Halmú Gyula, igazgató. TARCA. A protestáns árvaházban a karácsonyest alkalmával tartott beszéd. T. gyülekezet! Különösen ti, kedves gyermekek ! Jézusnak, a legnagyobb emberbaratnak nevében s örömtől sugárzó arccal gyülekeztünk össze ez ünnepélyes alkalommal, hogy megemlékezzünk a szeretet nagy mesterének születéséről, születése altal az emberiségre szétáradt áldasokrol s hogy közelebb a szeretet és jótékonyság oltáránál részvevő szivünk magasztos érzelmeit s gyermeki halankat Isten előtt bemutassuk. Nagy volt a nyomor, nagy volt a lelki szegénység a földön; de megszületett a Krisztus, kinek végetlen szeretete a szerencsétlen szenvedők iránt fölszaritá lassankint a könnyeket s levevé a fájdalom terhét az alatta görnyedők vállairól. Oh, napjainkban is nagy a nyomor, megmérhetetlen a szenvedés : ki szabadíthat meg ettől bennünket, hanem ha a Krisztus, a krisztusi szeretet ?! Avagy nem ezt bizonyítja-e a jelen óra is ? Mi gyűjtötte ide ma e díszes közönséget ? Ugy-e bár, a szeretet? a szeretet, melyet Krisztus vallása ültetett az emberi szívbe, hogy azt szánalomra, részvétre indítsa a szerencsétlenek nyomora iránt ? — És minek köszönhetjük ez ajándékokkal dúsan megrakott asztalt ? Ugy-e bar azon Krisztusi szeretetnek, mely pártul fogja a szegényeket, gondviselő karjaira veszi az árvákat s mindent elkövet, hogy oszlassa a szenvedést, felejtesse 1 fájdalmat, sőt örömre hangolja az elhagyatottságuk érzetében sokszor bánatos lelkeket? Boldogok ti; kedves gyermekek ! kiket karjaira ölelt a Krisztus szellemétől vezérlett emberszeretet, s édes otthont készített számotokra. Ismét mondom, boldogok vagytok ! Oh ne mondjátok azt nekem: hogyan lehetnénk mi boldogok, mikor árvák vagyunk, mikor nélkülözni vagyunk kénytelenek az édesatyai, az édesanyai szeretet melegét ? Oh ne mondjátok. Gondoljátok meg csak : mennyien, de oh édes istenem, mennyien vannak, kik nálatok sokkal, de sokkal nagyobb árvák, sokkal szerencsétlenebbek. És itt engedjétek meg, hogy elbeszéljek egy történetet. Ezelőtt épen két hónappal, vékony ruhacskaban, fazva és reszketve a hidegtől, egy 9—10 éves leánykát lattam ülni egy utca szegletén. Keservesen sirt szegény s én megszólitam : s

Miért sírsz te kis leány, miért nem mégy haza, hisz már esteledik, eltéveszted az utat s aztán meg hideg is van.® S ő tovább sirva kezdé panaszolni : »E kis kosárban gyümölcsöt árultam, házról-házra járva egész nap ; szerencsés is voltam, mert mind eladhattam ; de mikor meg akarom számlálni, hogy mennyit kerestem, nem volt egy krajcár se a zsebemben : mind elvesztettem. Most félek haza menni, mert a nénikém nagyon haragos, tudom, hogy megver, a miért a pénzt elvesztettem.* j,Hát neked nincs édesanyád ?' kérdém. »Oh barcsak volna! de nincs sem apam, sem anyám ; apámat soha nem ismertem, a mamám pedig meghalt, mikor még nagyon kicsiny voltam. Most a nénikével lakom, de nagyon szegények vagyunk, azért hat utána kell nézni nekem is, hogy valamit keressek.* »Hat iskolába nem jársz?4

kérdém. „Oh nem, uram, feleié ő, pedig szeretnék, mert csak egy-két imádságot tudok, amire a nénike tanított.4 — Szegény kis leány ! gondolám magamba, kétszeresen, háromszorosan is árva vagy te! Szülőid nincsenek; a ki gondjaiba vett is, jóformán arról is neked kell gondot viselned s míg tested egész nap ázik, fázik, éhezik : lelked és szived egészen parlagon hever s ha felnősz, a bún mily hamar foglyul ejthet. Lássátok, édes gyermekeim ! mily nagy a különbség köztetek és ez arva kis leány sorsa között. Ti is árvák vagytok, azt jól tudjatok ; de ime nem alítok, nem fázódtok az utca szegletén ; a jó Isten, az árvák és özvegyek atyja, kegyelmesen gondot visel ti rólatok ; kiküldi a szeretet angyalait, kik mig egyik kezükkel fáradhatlanul munkálkodnak, hogy megépítsék számotokra a menedéket adó hajlékot, a másik kezükkel nem szűnnek meg naponkint édesebbé tenni az árvasag kenyerét s letörülni szemeitekről a bús könnyeket. Ti is árvák vagytok; de mennyi jó és nemes szív őrködik felettetek, hogy lehetőleg semmiben szükséget ne szenvedjetek. Ti is árvák vagytok ; de nem kell bolyongnotok minden vezérfény nélkül a tudatlanság sötétében; nevelnek , tanítanak titeket; azt akarják, hogy ti is keressetek, gyűjtsetek valamit, hogy keressetek, gyűjtsetek lelki kincseket, a vallásnak, a tudo-